2015. december 15., kedd

Késő esti kaland

Tegnap késő este jöttem haza munkából, 9 után. A 4-es v. a 6-os villamosra szálltam fel a Mechwart téren. Mivel éppen csak, hogy elértem, az első ajtónál szálltam fel, pedig soha nem szoktam ott. Egyből észrevettem, hogy az első ülésen ül félig fekvő helyzetben egy hajléktalan, aki mezítláb, egy papucsban volt, nem tudom honnan jöhetett. Én mindenesetre gyorsan hátra mentem, de voltak még rajta kívül egy páran, kicsit jobb állapotban. Mindig felháborít, hogy ott terpeszkednek, alszanak az ülésen és még én érzem magam kényelmetlenül miattuk.
A villamos persze dugig volt.. A Margit híd lábánál beleszólt a villamosvezető a mikrofonba, hogy tisztelt utasok, a villamos szennyezés miatt nem megy tovább, kérem szálljanak le. Mindenkit leszállított, persze senki nem örült neki, majd a továbbra is békésen pihenő hajléktalannal a villamos szépen továbbment. Mi meg csak néztünk bambán utána és nem értettük, hogy ez most mire volt jó.
Ha addig kibírtuk a vele való utazást, akkor már igazán elvihetett volna, vagy esetleg őt kellett volna leszállítani. mindenesetre ez napi szinten így zajlik, főleg estefelé ezen a vonalon.
Tudom, hogy a villamosvezető is tehetetlen, nem tudom, hogy mit kellett volna tennie, de úgy gondoltam, hogy azért ez nem a legjobb megoldás volt a részéről.

2015. december 12., szombat

Már csak néhány hónap

Első napon, mikor szabadság után bementem dolgozni, azzal fogadtak, hogy febr. 28-ig kell csak dolgoznom. Vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban. Persze, hogy örülök, hogy elmehetek végre nyugdíjba, hiszen erre vártam, nem igaz? De azért, ha belegondolok, hogy nem kell többet bemennem, minden megváltozik. Egyszer már átéltem ezt, mikor a régi munkahelyem megszűnt. Az sem volt könnyű, egy egészen újat, mást kellett kezdenem, nem vagyok egy nagy változtató, szeretem a megszokott dolgokat magam körül.
Ma találkoztam azokkal az óvónőkkel, akik még itt a rendszerben dolgoznak velem együtt, na nem vagyunk sokan, összesen négyen. Más-más intézményben vagyunk, de azért jó így összejönni néha, mert a problémáink nagyon is hasonlóak. Pénz nincs semmire, ember nincs, csak a munka, de amiért mindannyian vállaljuk, azok a gyerekek, akik megérdemlik a törődést, a gondoskodást, hiszen ők tehetnek a legkevésbé arról, hogy itt kell élniük.
Még van három rövid hónap, amit elég nehezen viselek, mert egyre fokozódik a nyomás, egyre kevesebb az ember, meg amúgy is, így év vége felé már elfárad az ember.
Ma szombat van, de be kell mennem dolgozni, pedig még nagyon sok szabadságom lenne, de ha nincs ember, akkor be kell menni. Ez az, amit a férjem soha nem fog megérteni. Mézeskalácsot fogunk sütni a gyerekekkel és biztosan nagyon aranyosak lesznek, csak mellette, mivel én leszek az ügyeletes, még rengeteg teendőm lesz. Na nem baj, vasárnap itthon már csak takarítani fogok. Pihenésképpen.

2015. november 27., péntek

Szabadnapon

A mai napot itthon töltöttem, mivel még akad néhány nap szabadságom, így unokás napot tartottunk Benedekkel, aki kicsit ugyan náthás, de ez mit sem változtatott azon, hogy ezerrel pörgött egész nap. Nem mondom, hogy nem vagyok szokva a gyerekekhez, hiszen nap-mint nap ezt csinálom, de azért az más, hogy itthon mellette még főzni is kell, ebédet adni, mosogatni, pakolni, hát nem egyszerű. Sőt, nagyon fárasztó egy ilyen kicsi gyerek. Azért még kenyeret is dagasztottunk ma, igaz, hogy mikor kisült akkor derült ki, hogy a sót valahogy kihagytam belőle, de ilyen apróságok előfordulnak, ha az embernek ilyen kis segítője van. Pedig Benedek nagyon jó kisfiú, csak éppen egyfolytában játszani akar, mindig figyelni kell rá, egy perc pihenést nem engedélyez, csak mikor alszik.
Szerencsére szeret velem lenni, anyukájának integet, mikor elmegy és nem is keresi, csak ha már álmos. Az alvással még nem próbálkoztunk, ahhoz még szüksége van anyára.
Nap-mint nap tanul valami újat, valamelyik nap a persze szó tetszett neki nagyon, ma mindenáron azt akarta elérni, hogy keressem meg a kedvenc zenéjét, ismételgette, hogy mama tete. A Nád a házam teteje, az Alma együttestől. Imádom, hogy mindent meg tud magyarázni, amit akar, addig nem hagy békén, míg meg nem értem. Nagyon jó vele lenni.

2015. november 21., szombat

Az első hűvös hétvége

Egész héten azzal ijesztgettek, hogy hét végére jön a hideg. Már nagyjából sikerült téliesítenünk Velencén mindent, de azért még akadt tenni való. A vízórát még nem takartuk be, meg hasonló dolgok. Ezért aztán ma reggel kénytelenek voltunk lemenni, hiába jósoltak esőt és hideget. Szerencsére megúsztuk néhány csepp esővel, némi széllel és a hideg sem volt vészes. Mióta ezek a szuper vonatok járnak, azóta az utazás egy álom. Hamar végeztünk, megnéztük minden rendben van -e a házban és körülötte, visszasétáltunk a vonathoz és hazafelé még benéztünk a temetőbe is, ahol Halottak napján voltunk utoljára. Persze ilyenkor már nincs sok teendő, tettünk a vázába egy téli csokrot, aztán visszasétáltunk a vonathoz. Kettőre már itthon is voltunk.
Hihetetlen, hogy milyen jól esik ilyenkor hazajönni a fűtött, meleg lakásba és csak olvasni, vagy kötögetni. Azért mégiscsak van valami előnye a távfűtéses lakásoknak.

2015. november 9., hétfő

Őszi kirándulás a Börzsönyben

Vasárnapra nagyon szép időt ígértek, ezért úgy döntöttünk, hogy mindenképpen el kell menni kicsit kirándulni. Amúgy nagyon szeretünk, de mivel itt van a telek, meg ugye minden más, ritkán kerül rá sor.
No és persze egy pár ládát is kellett gyűjteni végre /geocassing/. Mikor elindultunk korán reggel bizony elég szomorú idő volt, köd, vizes út, talán éjjel esett, vagy csak a köd? Elvonatoztunk Berkenyéig, ahol még alig láttunk valamit a ködtől, de mire az első láda meglett, az ég is kitisztult és a nap is kisütött. Ez egy nagyon szép, rendezett település a Börzsönyben, szép temetővel, amit "angyalkertnek "hívnak. Nagyon tetszett.
Újabb vonattal továbbmentünk Verőce Magyar kút állomásig, ahol Irma forrás környékén kellett megkeresni a következő ládát. Mivel még most is elég korán volt, tartottunk egy kis pihenőt az étteremben, majd elindultunk ládát keresni. kerestük, kerestük, de nem találtuk. Találtunk viszont gombát, sokfélét, szalamandrát, szép színeset és jó nagy sarat.Délre feladtuk a keresést, visszamentünk az étterembe és ettünk finom szarvaspörköltet, ittunk hozzá fröccsöt és én már azt hittem, hogy ennyi volt a mai napra, de nem, még most jött a hegymászás. fel kellett menni a hegy tetejére Verőcén, hogy onnan lássuk a kilátást és megtaláljuk a harmadik ládát is. Még jó, hogy vittem a botomat, nélkülük nem ment volna. Persze megérte a látvány, a Dunakanyar, még ha kicsit sokat is kellett mászni érte. Újból lemásztunk a hegyről és már csak a vonatot kellett megvárni, ami behozott a Nyugatiba. Szép, tartalmas nap volt, kellemes idő, jó kaja, szép helyek.






2015. november 6., péntek

Szabadnap Benedekkel

Ma szabadságon voltam, mert a nyáron nem sikerült kivennem a szabadságomat, így most elküldtek, hogy akkor gyorsan vegyem ki, nehogy bent maradjon. Én pedig éltem a lehetőséggel, nem kis örömmel persze. Így aztán Tudtam vigyázni Benedekre, míg Bea, az anyukája tornázni ment. Nagyon gyorsan eltelt az idő, jókat játszottunk, jókat ettünk együtt. Szerencsére Benedeknek nagyon jó az étvágya, szinte mindent megeszik, kivéve a húsokat, abban elég válogatós. Ja, és krumplit sem eszik, csak édesburgonyát. Ezen kívül minden zöldséget és gyümölcsöt szeret. Öröm vele enni.
Este kenyeret sütöttem, Anikó után szabadon. Nagyon szép lett. Eddig is sütöttem már kenyeret, volt kenyérsütő gépem, de most elromlott, ezért nekem kellett dagasztanom is, ami nem könnyű, de majd belejövök. Nagyon jó, hogy azt teszek bele, amit akarok, lehet változatos kenyereket sütni. Én imádom a kenyeret, főleg ha finom.


2015. november 3., kedd

40 év munka után édes a pihenés?

Ma végre eljutottam odáig, hogy beadtam a papírokat, hogy megtudjam, mennyit kell még dolgoznom a nyugdíjig. Mivel jövő szeptemberben megvan a 40 éves munkaviszonyom, talán már nem olyan sokat. Nem is a munka az ami a legjobban fáraszt, hanem a napi utazás a munkába és haza. Idegesít a tömeg, a sok átszállás, a felesleges várakozások. A munkámat még most is szeretem, már persze ha azt kell csinálni, ami igazán a munkám lenne, de sajnos ma már mindent kell mellette csinálni. Sokszor azt veszem észre, hogy mint pedagógus, egész nap cumisüvegeket mosogatok, teregetek, árút veszek át, csecsemőket viszek vizsgálatra egyik kórházból a másikba, szóval köze sincs ahhoz, amiért elvileg a fizetésemet kapom. Közben a gyerekekhez, akik várnak rám be se jutok. Persze ez mind azért van, mert semmire nincs ember, nincs takarítónő, nincs senki. Így lehet a legjobban spórolni. Én már csak kihúzom valahogy, de a fiatalok sem bírják sokáig, mindenki feladja és elmegy, őket még meg sem fizetik. No, most én is jól kipanaszkodtam magam, de a tegnapi nap az maga volt a katasztrófa. Lehet, hogy holnap már kicsit másképp látom a dolgot.

2015. október 21., szerda

Felismerés

Ma, mikor beléptem a könyvtárba, láttam, hogy ki vannak rakva az eladó könyvek. Régen vettem már könyvet így a könyvtárból, mert állandó lemaradásban vagyok, még azt sem tudom elolvasni, amik otthon vannak. Könyvtárba persze járok, de amit onnan kihozok, azt vissza is kell vinni, ezért mindig azok kerülnek előre a sorban. Most viszont találtam két Moldova könyvet, amit amúgy is szeretek, többnyire meg is vannak, de ezek éppen nem. Az áruk 100 forint, így jöttek velem. A villamoson egyből bele is olvastam az egyikbe, címe: Moldova György kalendáriuma a 2000.évre
Nagyon jó idézetek vannak benne, egyet ide is be kell írnom, mert ami egész héten foglalkoztatott a munkahelyemen, ettől kicsit a helyére került. Legalábbis elgondolkodtatott.
Február 28.hétfő
Izsák Imre csillagász születésnapja
Az alacsony fizetések néha magas szinten tartják a szakmai erkölcsöket  /ez az idézet/
és a magyarázat
Az angol királynő ellátogatott Greenwichbe a csillagászokhoz és érdeklődött, hogy mennyi a fizetésük.
-Hétszáz font madame.
-Havonta?
-Nem, évente.
A királynő nem szólt semmit, de Londonba visszaérve a tízszeresére emelte fel a csillagászok bérét.
A greenwichi igazgató azonban hamarosan jelentkezett nála: -Vegye vissza a pénzt Madame, mert amióta jól lehet keresni nálunk, minden csirkefogó ide akar jönni.


Na, most már legalább tudom, hogy nálunk miért ilyen kevés a fizetés. Már ez is valami.


2015. október 18., vasárnap

Őszi hétvégék

Két szuper hét végén vagyunk túl, ami emlékezetes programokat hozott. A múlt héten már pénteken elutaztunk Esztergomba, ahol tavaly ilyenkor már jártunk és meg is fogadtuk, hogy még visszatérünk, mert annyira kedves hely volt, hogy félig otthagytuk a szívünket mikor eljöttünk. Ez egy kis panzió, ami annyi szépséggel van tele, hogy nem győzünk csodálkozni, ilyen is van ma Magyarországon. A tulajdonos is ott lakik, most is nagyon szívélyesen fogadott minket, emlékezett ránk és örült, hogy visszajöttünk. Sajnos most az időjárás nem volt olyan szép, mint tavaly, de azért még elviselhető volt. Már pénteken átmentünk a párkányi vásárba, ahol nagyon sok kézműves dolgot lehet vásárolni, jókat lehet enni, nekem nagyon tetszik az egésznek a hangulata. na és persze a látvány sem semmi, a túlpartról rálátni a Bazilikára.
Sült sajt vásárlás közben

Másnap reggel a finom reggeli után újból átmentünk és szinte az egész napot ott töltöttük. Finomakat ettünk, ittunk /mézbort/ nagyon jó. A szállásadónk ajánlotta, hogy látogassuk meg a nem régen nyitott Pálinkapatikát. Hát, érdemes volt, nagyon hangulatos, jó hely, ez már Esztergomban van és nagyon kedves pincérfiú volt, aki szívesen bemutatta nekünk az egész házat, közben érdekes pálinkákat kóstoltunk, pl. zeller. Persze csak a fiúk.
A Pálinka Patikában
Az idő kezdett egyre hűvösebb lenni, ezért jól esett egy kis melegítő ital. Másnap reggel már csak Esztergomban maradtunk, megnéztük a Bazilikát, ami mindig nagyon nagy élmény, majd még felmentünk a hegyre, a Babits házba, ahol én már nagyon régen nem jártam, a többieknek új volt, de fantasztikus élmény, gyönyörű kilátás, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.
Hazafelé még kerestünk egy út menti éttermet, ahol meg tudnánk ebédelni és a véletlen a Piliscsabai Gazdakör étterembe vezetett, ahol mindössze egy szabad asztal volt, ami csak ránk várt. Nagyon finomat ettünk, a pincérek kedvesek, segítőkészek voltak és nagyon gyerekbarátok. Szép, élményekkel teli hétvége volt.
Most hét végén színházban voltunk, de arról majd legközelebb írok.
Egy kis humor a végére


2015. október 6., kedd

Egy szép mozgalmas nap emléke

A csütörtöki napon szabadságot vettem ki, persze ez csak úgy ment, ha előző nap estig bent voltam, mert ugye ember nincs, ügyeletes pedig kell. No sebaj, így is megérte. Egyébként vannak gondjaim a munkával. Egy héten kétszer vagyok ügyeletes, ami azt jelenti, hogy ezeken a napokon szinte nem is lehetek a gyerekekkel, helyette lehet mosogatni, cumisüvegeket garmadával, piszkos edényeket, vacsorát készíteni a gyerekeknek, amivel semmi bajom, de úgy érzem, hogy ez időpocsékolás, mikor a gyerekek sokkal nagyobb hasznomat vennék, ha ilyenkor kivihetném őket a csoportból egy kis játékra. Ja, egyébként ez lenne a munkám. De persze soha nincs ember, a két takarítónőből egy sincs, néha még az udvart is rendbe kell tenni. Na ennyit a sírásból, mert egy jó napról akartam igazából írni.
Reggel az oviban kezdtem, ahol a baba mama csoportot vezetem. Mivel ez volt az első alkalom, ezért csak két gyerek jött, ebből az egyik az én Benedekem volt, de azért így is nagyon jól éreztük magunkat.
Délután az óvónénikkel konferenciázhattam, ami azért nagy dolog, mert máskor ilyenkor rohannom kell dolgozni, de most nem, ráértem és fantasztikus volt. Menyire egyet gondolunk a gyerekekről, az életről, olyan jó, hogy vannak ilyen emberek is.
És aztán este a Zeneakadémiára voltam hivatalos, ami megkoronázta a napot. Köszönet érte Vali barátnőmnek, no és a fiának, aki a Debreceni Filharmonikusok tagja és meghívott a műsorra. Nagyon nagy élmény volt, bár én nem vagyok egy nagy komolyzene rajongó, igazából még a hangszereket sem ismerem fel mindegyiket, de azért nagyon tetszett az egésznek a hangulata, a szépsége. Már maga az épület is gyönyörű. Azért Kodály Zoltán zenéjét nagyjából ismerem, hiszen én is azt tanultam, még az óvónőin, most pedig az egész műsor róla szólt, mert évforduló volt. A páholyban ott ült a felesége, akiről nem is tudtam, hogy még él. Egy szép idős néni volt. Előttem egy 5 év körüli kisfiú ült, aki az egész műsort nagy áhítattal és mozdulatlanul figyelte. A végén kiderült, hogy az anyukája is a színpadon volt.
Jó későn értem haza, de sebaj, néha kell egy kis lazítás.
Sajnos kép nincs róla, mert csak a telefonommal tudtam fotózni, azt meg nem tudom ide feltölteni, de majd egyszer azt is megtanulom talán.

2015. szeptember 23., szerda

Hétköznapok

Végleg elindult az év, vége a nyárnak, jönnek az esős őszi napok, nem mondom, hogy hiányzik. Nagyon szeretem, mikor szép ősz van, szépen színesedő falevelekkel, remélem most is ilyen lesz.Elkezdtem a munkát a kicsikkel, egyik 11 hónapos, a másik másfél éves, érdekes, de nagyon más, mint amit eddig csináltam. Gondolom, hogy ezt is meg fogom szokni előbb -utóbb. Persze vannak mellettük nagyobbak is, de ők sincsenek még 3 évesek. Sokat sétálunk,babakocsival, kihasználjuk a szép időt.
Itthon a férjem egy hétig Franciaországban volt, nem nagyon szeretek egyedül itthon lenni, de szerencsére azért Beáékkal sok közös programot szerveztünk. Mindig nagyon várom a Kulturális Örökség Napjainak eseményeit, sok jó program van ilyenkor, olyan helyek nyitják meg kapuikat, amiket máskor nem lehet látni. Most a gyerek miatt nem sok eseményen vettünk részt, de azért az Andrássy úton végigsétáltunk és az is nagyon jó volt. Talán majd jövőre.

2015. szeptember 9., szerda

Visszatérés a hétköznapi életbe


A nyárnak vége, Heniék hazamentek, újból elkezdődött a munka. Még aránylag jó az idő, Velencén is most kezdenek észhez térni a növények, a nagy meleg és szárazság nem tett túl jót nekik, mint ahogy nekünk se. A cicánk még mindig lent van, ezért egy héten egyszer- kétszer le kell hozzá menni egy kis élelmiszer utánpótlással. Szerencsére mindig van aki vállalja.
Szeretem az őszt, talán jobban is mint a nyarat, sajnos a nagy meleget már nagyon nehezen viselem el. Persze ha a tengerparton lennék végig, lehet hogy jobban bírnám, de hát sajnos nem oda születtem, így ez már nem elérhető cél.
Ősszel mindig nagy változások vannak a munkában is, ki megy óvodába, ki marad, most úgy alakul, hogy a nagy gyerekek elmennek és a legidősebb is csak két és fél éves lesz. Furcsa lesz. Persze velük is jó, de nekem hiányzik az a korosztály, akikkel már lehet beszélgetni, kirándulni, festeni, filmet nézni. majd meglátjuk.
Ha igaz, már úgyis csak egy évem van a nyugdíjig, az meg csak eltelik majd valahogy.
Augusztus végén lakodalomban voltunk, nagyon készültünk a két kicsivel, nagyon jól éreztük magunkat. A ráckevei kastély ugyan nem volt éppen a helyzet magaslatán, de mi nagyon jól éreztük magunkat és az, hogy együtt volt a család mindennél többet ért. Remélem, hogy még sokszor leszünk így együtt.

2015. augusztus 30., vasárnap

Újra itthon

Sajnos a nyaralás letelt, bár most elég hosszúra sikeredett, 10 napot töltöttünk a Napos Parton. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki teljes kikapcsolódásra vágyik. Napozás, pihenés, evés-ivás, esti sétálás. Kb. ennyi és mivel mi nem ehhez vagyunk szokva, kicsit furcsa is volt.
Nem mondom, hogy nem volt jó, sőt. Ilyen is kell néha. A tengerpart nagyon jó, a tenger szép, hullámos, homokos, nagyon is megfelelő. Gyerekeseknek is nagyon ideális, volt is rengeteg gyerek. Ja, és olcsó is, a többihez képest. Nagyon sokat nevettünk, sétáltunk, pihentünk. Ez már nagyon hiányzott. Többször is besétáltunk Nesszebárba, ami egy csodálatos kisváros, egy kis ékszerdoboz.


A szálloda szép, a kiszolgálás jó, minden rendben volt vele.Sok programot szerveznek, többek között jeep szafarit, ami számomra nagyon nagy élmény volt, hajókirándulást.
A tengerparton pedig végig bazár van, amit minden este megnéztünk és nem untuk meg.
Azóta már hazajöttünk, most is zajlik az élet, megjöttek Heniék Londonból, így sok közös programot csinálunk a két unokával. Szerencsére az idő jó, se túl meleg, se túl hideg, bár lassan már véget ér a nyár.





2015. augusztus 3., hétfő

Nyaralás, tenger, napfény

Hú, most látom csak, hogy már milyen régen nem írtam. No nem azért, mert nem lett volna mit, csak az idő. Időből valahogy sosincs elég, pedig nyár van, a teendőim egy része szünetel, és még sincs időm. Hogy lehet ez?
Sok váratlan dolog történt, amire nem készültünk, volt benne jó is és rossz is. Voltunk pihenni egy hétig Velencén Benedekkel, ami nagyon jó volt. Igaz, hogy a nagy melegre esett, de azért túléltük sok pancsolással, hűsöléssel a fa alatt, a strandot inkább elkerültük, túl nagy volt a tömeg.
Most pedig készülődünk, hogy végre elkezdődjön a nyaralás, holnap indulunk Bulgáriába, a Napos partra. Voltunk már ott, legutóbb 5 éve, nagyon jó hely a pihenésre, minden megvan hozzá, napfény, tenger, kiszolgálás, remélem a társaság is jó lesz, nyolcan megyünk, biztos nem fogunk unatkozni.
 Nagyon szeretem a tengert, szinte nem is nyár a nyár nekem, ha nincs a közelben tengerpart. Persze a nagy kedvenc Olaszország, de azért más is szóba jöhet. Mivel idén már voltunk Olaszországban tavasszal, így most be kell érnem a bolgár tengerparttal. Bízom benne, hogy itt is nagyon jó lesz.
A kis ribizlitolvaj

Kukucs

2015. június 30., kedd

Én és a zene

Néhány napja a Facebook  oldalán bejelöltem, hogy milyen zenéket szeretek. Ahogy így összeválogattam, el is gondolkodtam rajta, hogy milyen érdekes és vegyes ez a skála, amit én hallgatok. Minden hangulatra van bizonyos zeném, pl. reggel munkába menet általában Cseh Tamás dalait szeretem, ha kicsit fel akarom dobni a hangulatomat, akkor francia sanzonokat, mondjuk Dalidától hallgatok. Hazafelé jövet már inkább szóba jöhet a Quimby, vagy Szabó Balázs bandája, de a Kistehén zenekar is.
Mindig meglep, ha valakinek megemlítem, mondjuk a Quimbyt és azt mondja, hogy nem ismeri, hát hogy lehet az? Persze tudom, hogy ezer zenekar van és különböző ízlések és ez így a jól, de hogy valaki ne ismerje a Most múlik pontosant? Hát ez azért hihetetlen. Vagy nem?
Persze a komoly zenék közül is vannak kedvenceim. Azért azt ritkábban hallgatom, de tudom, hogy vannak, akik csak azt hallgatnak.
Más. Mostanában nagyon szeretem a hangoskönyveket, főleg akkor, ha az író saját maga olvassa fel őket. Annak mindig valami különös varázsa van. Ilyen pl. Szabó Magda életrajzi regénye, vagy Albert Györgyi, ahogy elmeséli életét és küzdelmét a depresszióval. Sajnos már csak az éteren keresztül.
Az olvasást és a könyveket azért nem fogom soha lecserélni, mert annak különös varázsa van számomra, hogy kézbe vehetek egy könyvet, mint legutóbb Tóth Krisztina Akvárium című könyvét, amit nem akartam elhinni, hogy már vége, szerettem volna, ha még folytatódik tovább. Remélem sok ilyen jó könyvhöz lesz még szerencsém.
Szívem szerint most tennék ide egy kis Quimbyt, de sajnos nem tudom hogy kell. Végül mégiscsak sikerült, ha nem is pont úgy, ahogy akartam.

Quimby - Lámpát ha gyújtok / Kaktuszliget

2015. június 18., csütörtök

Visszaköszön a gyerekkor

Ma egy fura élményben volt részem. Gyerekkoromban a VII. kerületben laktunk, egy körfolyosós régi házban, ahol mindenki mindig tudta, hogy mi történik a másik családban, ki mit főz, kihez jönnek vendégek, stb. Pár lakással arrébb lakott egy család, ahol az idősebbik fiú fogyatékos volt, akkoriban fél füllel úgy hallottam, hogy fogós szülés volt. Akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelenthet, de valami szörnyűségnek tűnt. Pityunak hívták és pár évvel volt csak idősebb nálam. Nem sok vizet zavart, illetve mégis, mert az osztálytársaim nem mertek hozzám feljönni, ugyanis a lányokat elkapta a lépcsőházban és meg akarta puszilni. Mivel elég erős fiú volt, féltek tőle. Én nem emlékszem, hogy engem bármikor is bántott volna, csak szóban zaklatott, ezerszer megkérdezett mindent, később már olyan kérdéseket is feltett, amire nem szívesen válaszoltam, de ennyi.
Mi aztán elköltöztünk a házból és egyszer egyszer még láttam itt-ott, de ez már régen volt.
Mostanában sokat beszélgetünk Henivel az éjszakai telefonos beszélgetéseinken a fogyatékosságról, elfogadásról, a másságról. Erre ma a könyvtárban láttam egy igen szakadt férfit, három nagy zsákkal és éreztem, hogy valami fura van benne, valahogyan ismerősnek tűnt. Amikor aztán a könyvtáros megszólalt, hogy azt nem lehet Pityu, már tudtam, hogy ő az.
Amiért pedig ezt az egészet leírtam, az az, hogy ez a család teljesen kihalt, a szülei, az öccse mind meghaltak, ő pedig él, egyedül és mégis talpon tudott maradni valahogy. Az anyukája biztos nem gondolta volna annak idején, hogy így lesz. Fura volt őt látni öregen, fogatlanul, kissé kopaszon, de ugyanazokkal a buta kérdésekkel, mint annak idején. Vajon boldog élete volt? Úgy tűnt, hogy jól van, megtalálta a helyét a világban ő is. A könyvtárosok előtt pedig le a kalappal, mert nagyon türelmesek és megértőek voltak vele.

2015. május 30., szombat

Egy nap

Ma szinte a teljes napot Benedekkel töltöttem. Már reggel 8-ra itt volt, mert az anyukája fodrászhoz ment. A délelőttöt nagyon jól eltöltöttük, vonatoztunk, bementünk a papa munkahelyére, ahol mozdony találkozó /Szergej/ volt. nagyon izgi volt, mert egyfolytában dudáltak a felsorakoztatott mozdonyok, persze mindegyiken egy-egy gyerek volt. Benedek még elég kicsi ehhez, de azért nagyon nagy érdeklődéssel figyelt, nem zavarta a nagy zaj sem. A vonatozást is nagyon élvezte, mindenki nagyon csodálta, hogy milyen picike, alig múlt egy éves és milyen biztosan közlekedik. Míg állt a vonat egyfolytában szaladgált föl-le. Én untam meg hamarább az utána futkározást. Délelőtt még volt segítségem, de délután, mikor felébredt, már csak kettesben voltunk. Bizony, nagyon fárasztó egy ilyen izgága kis fickó, pedig én a munkahelyemen is majdnem ugyanezt csinálom, de azért mégis. Minden érdekli, mindent meg akar nézni és fogni, nincs előtte lehetetlen. Nagyon jó látni, hogy mennyit fejlődik hétről hétre, napról napra. Igazi kis energiabomba. A férfiak el sem tudják képzelni, hogy mennyit kell rohangálni egy ilyen kis törpe után. Ja, és persze közben még valami ebédet is össze kellett ütni, de szerencsére aludt két órát. Ja, és hogy a lakás hogy néz ki? Majd holnap jön a rendcsinálás, ma már csak pihenek. Persze, hogy imádom a kis csibészt és nagyon szívesen vagyok vele bármikor.


2015. május 12., kedd

Borka és Benedek

Benedek egy éves lett. Erre a nagy eseményre megérkeztek Heniék is Borkával. Nagyon jó volt látni, ahogy a két gyerek szinte az első perctől egymásra hangolódott és mint ha mindig együtt lettek volna, keresték egymás társaságát és jókat játszottak együtt. Borka minden alvásból így ébredt: Bedenek?
Sok időt töltöttek együtt és ha csak tehettem én is velük. Borka pár nap múlva már minket is elfogadott, szívesen volt velünk és mondta, hogy mama, papa. Nagyon jó érzés volt.
Velencére is lementünk és bár a tóhoz nem jutottunk le, de sokat töltöttünk a szabadban, a kertben és a két kicsi sokat játszott együtt. De jó is lehetne, ha együtt nőhetnének fel. Azért még nem adom fel a reményt, hogy ez így lesz, vagy ha nem is, de azért lehetőség szerint sokat találkoznak és fontosak lesznek egymásnak. Azt azért még most is nagyon fájó látni, ahogy anyósom van a gyerekekkel, mert mindig azt érzem, hogy anyukám ezt miért nem érhette meg, mikor annyira várta. Ez sose fog elmúlni? Mindig lelkiismeret furdalásom van tőle, hogy ezt gondolom, de nem tehetek róla, így érzem.
Heni kicsinek és Borka

Borka és Benedek

2015. április 15., szerda

Velencén Benedekkel



Ez volt az első alkalom, hogy úgy voltunk Velencén Benedekkel, hogy már ő is aktívan részt vett mindenben. Tavaly ősszel még csak aludt a kiságyban, vagy a babakocsiban, de most már felfedezte a kertet, a virágokat, a nagy teret, ahol lehet sétálni. Egy nap alatt megtanulta, hogy a lépcsőn hátrafelé kell lemenni és nem fejjel előre. Innentől már teljesen egyedül ment le-föl, mint ha csak be akarná gyakorolni. Nagyon jó volt vele lent lenni, ahogy ismerkedett a kerttel, a virágokkal, a földdel, amit persze meg is kóstolt, de ez vele jár. Sokat kertészkedtünk, sétáltunk, élveztük a jó időt. Igaz, hogy még fűteni kellett, kint melegebb volt, mint a házban, de azért nagyon jó volt lent lenni. pedig az elindulás nem volt zökkenőmentes. Péntek délután az egész Batthyány teret lezárták, mert bombát találtak. mikor a biztonsági őröket megkérdeztem, hogy most hogy jutok el a Déliig, azt felelte menjek gyalog. No, itt már majdnem feladtam. de végül is sikerült és megérte. Egész pénteken takarítottunk, hogy szombatra szép, tiszta ház várja Beáékat.

2015. április 6., hétfő

Húsvét

Megint eltelt egy év, elmúlt egy húsvét. Előtte megvolt a már szokásos utazás, megint Olaszország egy szép részére, ahová már régóta vágytam. Sajnos az időjárás nem volt valami kegyes hozzánk, de ezt leszámítva minden nagyon rendben volt. Ahogy telnek az évek, egyre inkább megismerjük az olasz embereket, városokat, falvakat, rájövök, hogy mennyire szeretnék ott élni valahol közöttük. Annyira békések, kiegyensúlyozottak, jó kedvűek és persze csinosak, még a legeldugottabb falvakban is. Szeretik a természetet, a jó kajákat, és egyáltalában szeretnek élni. Mikor jutunk mi el ide? Nem hiszem, hogy nekik ne lennének napi problémáik, gondjaik, de nem csinálnak belőle olyan nagy ügyet, mint mi itthon.
Mikor megérkeztünk Vernazzába, megtaláltuk a lakást, amit kibéreltünk, nem várt minket senki, de benyitottunk és láttuk, hogy az ajtó nyitva van. Felhívtuk őket telefonon és mondták, hogy nyugodtan menjünk csak be.  Kérdezték, hogy van valami probléma? Az asztalon virág, a kislámpa égett, kis levél, amin megírták, hogy ha elmegyünk tegyük le a pénzt és hagyjuk a kulcsot a zárban. Ez csak egy apró dolog, ami meglepő volt a számunkra. Náluk nincs bizalmatlanság. Abban a kis faluban voltunk, amit 2011-ben elöntött a sárlavina. Láttuk a képeket az állomásnál, meglepődve ismertük fel a boltosokat, akiknél mi is naponta vásároltunk. Túlélték ezt is, megy tovább az élet a maga útján. még nincs turista szezon, a faluban mindenki tette a dolgát, szépítették, készítették a településüket a nyárra. Ebből élnek, de látszott rajtuk, hogy szívvel, lélekkel csinálják.

2015. március 18., szerda

családtörténet

Az öcsém, aki írói vénával rendelkezik, mostanában nem csak dalokat ír, hanem elkezdte írni családunk történetét. Ez nagyon izgalmas, mert bár én is köztük éltem, néha elgondolkodom, hogy honnan emlékszik bizonyos dolgokra, amik számomra nem ismerősek. Persze amíg éltek a felmenőink ő már akkor sokat beszélgetett velük, már korábban elhatározta, hogy meg fogja írni a család történetét. Szerencsére még időben elkezdte az anyaggyűjtést, mert mostanra már senki nem maradt, aki mesélhetne azokról az időkről. Pedig milyen fontos, hogy az ember honnan jött, milyen élmények érték gyerekkorában, milyen hatások, jók és rosszak, kikkel találkozott, azt csak most értettem meg igazán.Azért van sok olyan dolog, amit én másként éltem meg, vagy másként emlékszem rá, mint ő, de ezek már szubjektív dolgok, ezt majd úgy magamnak melléteszem. Egyébként pedig így, hogy kicsit visszaemlékeztem, nekem is sok olyan dolog eszembe jutott, ami valahol a mélyben lakott eddig.
Amikor még a nagymamám élt, de már ágyban fekvő beteg volt, akkor feltűnt, hogy mennyi mindenre emlékszik gyerekkorából. Azt mondják, hogy az ember élete végén visszatérnek a régi emlékek. Ez izgalmas, de vajon mi lehet az oka? Ki tudja?
Összeszedtem a családi albumból pár képet. Apukám, a keresztanyám, a két nagymamám, nagybátyám. Ők már sajnos nincsenek velünk, csak az emlékük.

2015. február 18., szerda

Kirándulás

Évek óta készülök már elmenni Mohácsra, a busójárásra. Valamikor gyerekkoromban voltam ott és kíváncsi voltam rá, hogy azóta milyen lehet. Közben már jártam persze Velencében is, a karneválon és azért is érdekelt, hogy ez a magyar karnevál fel tudja -e venni vele a versenyt. Így aztán befizettem egy utazásra, amit csak nagyon ritkán teszek, mert általában egyénileg megyünk mindenhová, de ebben volt egy várlátogatás is, amit nagyon szeretek. Az ozorai vár volt az első célpont. Ez a reneszánsz várkastély igazi különlegesség a hazai műemlékek között. Az idők folyamán többször átépítették a XV.század óta. A várkastély építője Zsigmond király híres törökverő lovagja, Philippo Scolari a szerelme miatt maradt itt. A firenzei születésű lovag szülővárosából hívott építészeket, kőfaragó mestereket, akik egy cseppnyi Itáliát varázsoltak a tolnai dombok közé.


Innen továbbutaztunk Sátorhelyre, ahol a történelmi emlékparkot néztük meg, melyet az 1526-ban lezajlott csata emlékére avattak fel. Nagyon jó idegenvezetőnk volt, sok új ismerettel gyarapodtunk, mindenkinek ajánlom az itteni látogatást.

A délutánt pedig mohácson töltöttük, ahol nagy csinnadratta közepette elbúcsúztattuk a telet, legalábbis reméljük. Az idő nagyon szép volt, minden nagyon szervezetten működött, pedig a városban állítólag 80ezer ember tartózkodott ezen a napon.itt mondták azt is, hogy van errefelé egy mondás: ha a farsangi fánkot kint ettük, a húsvéti sonkát bent fogjuk. Hát, csak ennyi.  Jól éreztük magunkat, nem volt zavaró a tömeg sem, csak az ételekért kellett kicsit többet sorba állni. Összességében nagyon tartalmas nap volt.

2015. január 14., szerda

Boldog ünnepek

Hát, elmúlt ez is. Nagyon vártam, hogy végre együtt lehessünk, nagyon jó volt, nagyon intenzív és fárasztó is, de nagyon élveztem is, hogy mikor hazajöttem szaladt elém Borka, a kis fáradhatatlan és vigyázhattunk rá, és jól érezte magát velünk, szóval jó volt.
Sopronban a Lövér szállóban is eltöltöttünk néhány napot együtt, ahol csak egymásra kellett figyelnünk, minden mást készen kaptunk. Jólesett a pihenés, a közös séták, a közös játék. Jó volt látni, ahogy a két kicsi is egyre közelebb kerül egymáshoz, ha nem lennének ilyen messze, biztosan nagyon jóban lennének. Aztán minden visszaállt a régi kerékvágásba, maradt a munka, a maga problémáival, a távolság, mikor Borkával és Henivel csak telefonon beszélhetek, de legalább itt van Benedek, aki mióta Borka itt volt egyre többet beszél, persze csak a maga kis nyelvén, de nagyon aranyosan. Lassan ő is egy éves lesz. Hogy múlik az idő, már majdnem egy éve, hogy anyukám elment, mikor lesz kicsit könnyebb?