2012. szeptember 30., vasárnap

Esküvő után





Igen, túl vagyunk rajta és mondhatom, hogy minden nagyon jól sikerült, legalábbis úgy tűnt, hogy mindenki jól érezte magát. Jó volt a hely, a pincérek dicséretesek, a kaja is finom volt , a zene, bár nem mindenkinek tetszett, de szerintem fergeteges volt és a hangulat pedig hajnali kettőig tartó táncolással nagyon jó volt. közben Beáék elmentek nászútra, mi pedig itthon rendezgetjük a fényképeket. Heni is visszament Londonba, így ismét kettecskén maradtunk. Holnap érkeznek haza Nizzából, remélem minden rendben lesz velük.

2012. szeptember 15., szombat

Kulturális örökség napjai


Minden évben nagy érdeklődéssel várom ezt a napot, mert sok olyan program van, amit csak ezen a hét végén lehet megnézni. Budapesten belül is annyi a látnivaló, hogy nem jutunk túl a mi kis fővárosunkon, no és akkor még hol vannak a vidéki városok. Idén a következő hét végi esküvő miatt már elég sűrű a program, de azért pénteken este eljutottunk egy nagyon érdekes eseményre, egy kiállításmegnyitóra. A pontos címe: A desszertek szerepe a diplomáciában, már maga is eléggé felkeltette a figyelmemet, főleg, hogy még némi kóstolóval is egybekötötték. csak azt az egyet sajnálom, hogy magát az épületet nem sikerült megnézni, de a program így is nagyon jó volt és a külügyminiszterrel sem sűrűn poharazgat együtt az ember.

2012. szeptember 9., vasárnap

Egyre közelebb a nagy naphoz


Már csak két hét az esküvőig és bár nem én vagyok a menyasszony, csak az örömanya, de így is elég sok az izgalom és a készülődés. Ma sikerült végre mindent megvenni, az összes apróságot is, ami még hiányzott. Mostanra már csak a készülődés maradt, no és ami még adódik, mert mindig történik valami előre ki nem számítható. A vendégek közül is lemondja egy-egy, de azért reméljük, hogy már minden rendben lesz a továbbiakban. Pénteken egy vasutas eseményen vettem részt, felszállhattam egy 65évvel ezelőtt készült és most helyreállított gőzmozdonyra. Nagy élmény volt.

2012. szeptember 3., hétfő

szeptember

Az iskolakezdést én is érzékeltem, bár nincs már iskolába járó gyerekem, de reggel a buszon az a tömeg, hát már elszoktam tőle a nyáron. No és a munkámból kifolyólag újra óvodába hordok egy kisfiút, tehát újból kezdhetem az ismerkedést az új szülőkkel, akik egyre fiatalabbak, én pedig... Az első időszak nagyon nehéz, de aztán csak beleszokunk. Egyébként meg szeretek az oviba járni, így legalább nem vesztem el a kapcsolatot a régi életemmel teljesen. Kicsit kívülállóként, de azért kicsit belülről is látom az ott folyó életet. Sok mindent más szemmel látok, mint amikor még én is ott dolgoztam.
Közben pedig gőzerővel készülünk az esküvőre, ami már itt van a nyakunkon. Lehet izgulni. Már nem bánnám, ha túl lennénk rajta.
Ez a forró szeptember is nagyon fáraszt, nem hiszem el, hogy még mindig 30 fok van este nyolckor. nem bírok rendesen aludni sem. És az eső is nagyon hiányzik.