2013. október 6., vasárnap

Irány Brüsszel

2013.aug.25.Vasárnap
Irány Brüsszel
Liege
Brüsszel
Csokibolt
Sörözünk
Reggeli után egyből indultunk a már sokat látott állomásra és elbúcsúztunk ettől a kedves és szép várostól, Eisenachtól. Az egész hosszú napot utazással töltöttük. Reggel 9 óra 15-kor indultunk, elmentünk Frankfurtig, onnan egy szuper vonattal Kölnbe. Sajnos ezen csak egy órát utaztunk, de mint a folyosón levő sebességmérő óra mutatta, a sebessége 258 km/óra volt. Egész úton esett az eső, talán az idő is szomorú volt, hogy elhagyjuk ezt a szép kisvárost és a vonatban is jó hideg volt a légkondi miatt. A hangulat annál forróbb volt, mert egy 8 fős társasággal utaztunk együtt, akik a szállodában megkapott csomagjukból falatoztak, majd megitták hozzá a szintén a csomaghoz tartozó bort és mikor az elfogyott, elkezdtek sörözni. A végén már majdnem énekeltek is. Kölnből egy sokkal ócskább vonattal mentünk tovább Achenba, onnan pedig már át a határon Liegébe. Itt egy csodálatos pályaudvarra érkeztünk, szerencsére volt időn fényképezni és csodálkozni. Itt az utasok is már nagyon vegyesek voltak, fehér embert szinte alig láttunk. Liegéből már csak egy vonattal mentünk és meg is érkeztünk Brüsszelbe. A pályaudvar és környéke vetekedett Nápollyal. Mivel már rutinos utazó vagyok, azért reménykedtem, hogy maga a város azért nem lesz ilyen koszos. Nagyon lehangoló volt így elsőre, vasárnap este, a szemétkupacokat kerülgetve, az arab és a feketék lakta negyeden keresztül húztuk a bőröndünket. Mindez a német rend és tisztaság után. Nagy nehezen eljutottunk a szállásunkhoz, ami a csatornaparton volt, egy régi sörgyár épületében. Na ez végre kárpótolt az eddigiekért. Nagyon tetszett az egész, ahogy megcsinálták és az egésznek a hangulata. Kívülről minden a régi, belül a szobák pedig a legmodernebbek, maga a ház egy szállodalánc része Meninger és egy úgynevezett passzív ház. A szobában kicsit meglepett, hogy ablakot nem lehet nyitni, hogy fogok én aludni, de a szellőzés is olyan tökéletes volt, hogy semmi problémát nem okozott, pedig emeleten aludtam. Lent sört csapoltak, sokfélét, egyből megkóstoltunk két félét. A Leffe rögtön elnyerte a tetszésemet, igaz az az egyik legdrágább sör. Fürdés után gyorsan elindultunk várost nézni, a központ szerencsére nem volt messze. Ettünk egy jó nagy adag sült krumplit, kolbászt, alig bírtunk utána megmozdulni. Már sötétedett, de nagyon sokan voltak az utcákon, igaz vasárnap este volt.
Végre lett internet, írtunk Heninek, hogy már közelítünk, ő is válaszolt. Ez is egy jó fárasztó egy nap volt.