Mici

Már nagyon régen van cicánk, az első nagyon aprónak került hozzánk, mikor Heni megtalálta és hazahozta még enni sem tudott önállóan, ő 11 évig élt velünk, nagyon szerettük és nagyon megviselt minket, mikor el kellett altatni.
A második cicánk egy fekete cica volt, nagyon szép, ő nem volt olyan hízelgős, sőt sokszor megtámadott, kicsit vad volt, de azért őt is szerettük. Ő a nyáron hagyott itt minket, nem tudjuk mi történt vele, de nem volt könnyű akkor sem.

Most megérkezett Mici, aki ma pont 10 hetes és nagyon édes kiscica. Tegnap hoztam haza és csak most kezdi megismerni a környezetét, de már most nagyon aktív. Ma megismerkedett Benedekkel és Marcival is, nem lepődött meg, mert ahonnan hoztam, ott is voltak gyerekek. Kíváncsian várjuk, hogy ő milyen cica lesz, egyelőre nagyon kedvesnek tűnik.

Betegség

Azt gondoltam, hogy én leszek az a családból, aki idén megússza a betegséget, ezt a megfázás, köhögés, stb. nyavalyát, mert eddig már mindenkit ledöntött lábról. 
Hát nem, én sem úsztam meg. A legrosszabb az egészben az, hogy hiába lenne időm rá, de nincs kedvem olvasni se, kötni se, pedig nagyon jó könyvek sorakoznak a polcomon.
Remélem nem tart sokáig, mert már most unom.
Közben sikerült megint megtapasztalnom az egészségügy nehézségeit. Tegnap sürgősségi beutalóval mentünk anyósommal a szemklinikára, ahol nagyon kedves volt mindenki, de reggel 8-tól fél 1-ig tartott, mire sikerült felkerülnünk az osztályra, ahol nagyon nem örültek nekünk. Persze azért elhelyeztek és mindent elrendeztek körülöttünk, de azt nem ígérték, hogy a műtét meglesz a mai napon, pedig mindenki azt mondta, hogy milyen jó, hogy egyből jött. /leszakadt a retinája/nem tudjuk mitől.
Jelzem, a műtét még ma sem volt meg, holnap már biztos, ezt mondták.
Nem irigylem az orvosokat, mert iszonyatosan sok beteg volt, de mindenki nagyon kedves és türelmes volt. Most reménykedünk, hogy holnap talán....

Egy nehéz nap

Lehet, hogy már én nem vagyok a régi, de időnként úgy elcsodálkozom magamon, hogy milyen fárasztó tud lenni két kisgyerek, főleg olyan napokon, mikor nem lehet lemenni sem, mert esik az eső és itthon, a lakásban kell eltölteni velük az időt.
Az, hogy mellettük nem lehet csinálni semmit, az már meg sem lep. Gondolom, hogy lesz ez majd könnyebb is, emlékszem Benedek milyen ügyesen segített mindig, de most Marci még túl kicsi ehhez, vagy én vagyok már túl fáradt hozzá.
Azért ma is főztünk ebédet, sőt még sütit is sütöttünk, de egyáltalán nem volt egyszerű művelet. Nem emlékszem már rá, hogy a saját gyerekeinkkel is ilyen nehéz lett volna, vagy csak a szokásos csak a szépre emlékezem működik?

Kár, hogy már elmúlt ez a fagyis időszak.