2013. december 6., péntek

karácsony

Annyi minden történt, mióta nem írtam, de mostanában örülök, ha annyi időt töltök itthon, hogy a kedvenc blogaimat elolvassam. Írásra nem is merek gondolni, de most megpróbálom. Az idő telik, Borka unokám már több mint három hónapos és a másik picike, aki még csak most kezd növekedni az anyukája pocijában is már 22 centiméter. Furcsa ez nekem egy picit, mert annak idején, mikor még én vártam babát nem volt ilyen, hogy már pár hónapos korban megmondták, hogy kisfiú, vagy kislány, hány centi, mosolyog, vagy alszik, csak annyit mondtak, hogy nincs semmi baj. A többit titok fedte és lehetett izgulni, hogy vajon milyen lesz. Persze izgulni most is lehet és valahogy úgy érzem, hogy most jobban izgulok, mint annak idején.
Közben pedig, ahogy jön a karácsony egyre inkább elszomorít, hogy milyen más minden, mint régen volt. A fa körül egyre kevesebben leszünk, Heniék nagyon fognak hiányozni, és a mamák, akik egyre gyengébbek és nem tudhatjuk, hogy meddig lesznek még velünk.
Ennek ellenére készülünk a karácsonyra és remélem, hogy most is nagyon szép lesz és a szívünkben azok is velünk lesznek, akik most kicsit távolabb töltik az ünnepeket. Visszasírom a régi szép napokat, amikor még dolgoztam 24-én és mire hazaértem otthon már feldíszítve várt a fa, az ebéd az asztalon gőzölgött és már csak ebédelni kellett és utána bontogatni az ajándékokat.

2013. november 9., szombat

útinapló /folytatás/

2013.aug.26.hétfő
Ébredés után elszaladtunk a közeli Liedl-be kenyeret venni a reggelihez. Megreggeliztünk, szerencsére még csak kevesen ébredtek fel, így nem volt nagy tömeg a konyhában. Elindultunk, hogy megnézzük Brüsszelt. A portán találtunk egy papírt, amiben azt hirdették, hogy ingyenes városnézés indul fél 11-től a főtérről, gondoltuk oda csatlakozunk mi is. Így is történt. Az idegenvezető egy nagyon mókás fickó volt, sokat beszélt, kár, hogy sokat nem értettünk belőle, de azért mentünk utána fáradhatatlanul. Megnéztük a fő teret, a Manöken Pist, a rajzfilm falat, aztán egy szép parkon át felmentünk a királyi palotához. Az egész út kb. két és fél óráig tartott, persze mindent csak kívülről néztünk meg, mondta, hogy visszafelé majd be is lehet menni. Jól elfáradtunk a hosszú sétában. Elköszöntünk az idegenvezetőtől, megettük a szendvicsünket, aztán elindultunk visszafelé. A parkban megpihentünk, ittunk egy sört. Visszasétáltunk a főtérre és a Hagen Dazsban kávéztunk. Nagyon finom kávét ittam epersziruppal és friss eperrel. Itt mindenhez epret adnak. Innen még visszasétáltunk megnézni a Hupikék Törpike szobrot, majd egy csokoládé műhelyt. El is határoztam, hogy Heniéknek innen fogunk vinni csokit. Egy kis kerülővel visszasétáltunk a szállásra, mert piacot kerestünk, de azt nem sikerült találni. Lefürödtünk, rövid pihenő, aztán vissza a krumplishoz vacsorázni. Mióta itt vagyunk csak krumplit eszünk. most kicsit kevesebben voltak mint tegnap este. Kicsit még sétáltunk a kivilágított belvárosban, hallgattuk a zenét, aztán hazaballagtunk a csatornaparton. Megittuk az esti altató sörünket, ha már egyszer sörgyárban lakunk, ez nem maradhat el.
Ilyen egy wc Brüsszelben







2013. október 6., vasárnap

Irány Brüsszel

2013.aug.25.Vasárnap
Liege
Brüsszel
Csokibolt
Sörözünk
Reggeli után egyből indultunk a már sokat látott állomásra és elbúcsúztunk ettől a kedves és szép várostól, Eisenachtól. Az egész hosszú napot utazással töltöttük. reggel 9óra 15-kor indultunk, elmentünk Frankfurtig, onnan egy szuper vonattal Kölnbe. Sajnos ezen csak egy órát utaztunk, de mint a folyosón levő sebességmérő óra mutatta, a sebessége 258 km/óra volt. Egész úton esett az eső, talán az idő is szomorú volt, hogy elhagyjuk ezt a szép kisvárost és a vonatban is jó hideg volt a légkondi miatt. A hangulat annál forróbb volt, mert egy 8 fős társasággal utaztunk együtt, akik a szállodában megkapott csomagjukból falatoztak, majd megitták hozzá a szintén a csomaghoz tartozó bort és mikor az elfogyott, elkezdtek sörözni. A végén már majdnem énekeltek is. Kölnből egy sokkal ócskább vonattal mentünk tovább Achenba, onnan pedig már át a határon Liegébe. Itt egy csodálatos pályaudvarra érkeztünk, szerencsére volt időn fényképezni és csodálkozni. Itt az utasok is már nagyon vegyesek voltak, fehér embert szinte alig láttunk. Liegéből már csak egy vonattal mentünk és meg is érkeztünk Brüsszelbe. A pályaudvar és környéke vetekedett Nápollyal. Mivel már rutinos utazó vagyok, azért reménykedtem, hogy maga a város azért nem lesz ilyen koszos. Nagyon lehangoló volt így elsőre, vasárnap este, a szemétkupacokat kerülgetve, az arab és a feketék lakta negyeden keresztül húztuk a bőröndünket. Mindez a német rend és tisztaság után. nagy nehezen eljutottunk a szállásunkhoz, ami a csatornaparton volt, egy régi sörgyár épületében. na ez végre kárpótolt az eddigiekért. Nagyon tetszett az egész, ahogy megcsinálták és az egésznek a hangulata. kívülről minden a régi, belül a szobák pedig a legmodernebbek, maga a ház egy szállodalánc része Meninger és egy úgynevezett passzív ház. A szobában kicsit meglepett, hogy ablakot nem lehet nyitni, hogy fogok én aludni, de a szellőzés is olyan tökéletes volt, hogy semmi problémát nem okozott, pedig emeleten aludtam. lent sört csapoltak, sokfélét, egyből megkóstoltunk két félét. A Leffe egyből elnyerte a tetszésemet, igaz az az egyik legdrágább sör. Fürdés után gyorsan elindultunk várost nézni, a központ szerencsére nem volt messze. Ettünk egy jó nagy adag sült krumplit, kolbászt, alig bírtunk utána megmozdulni. Már sötétedett, de nagyon sokan voltak az utcákon, igaz vasárnap este volt.
Végre lett internet, írtunk Heninek, hogy már közelítünk, ő is válaszolt. Ez is egy jó fárasztó egy nap volt.




2013. szeptember 27., péntek

augusztus 24.szombat


Aránylag nyugodt éjszaka után, kb. 7 óra körül ébredtünk. Megreggeliztünk, ami érdekes ezen a szálláson, hogy egész pici babával is vannak. Készítették neki a tápszert, közben az apuka simán letette őt a kőre, ami persze tiszta volt, no de mégis... persze ülni már tudott a baba és nagyon jól tűrte a várakozást. Mára megint utazást terveztünk, ezért a reggeli közért után indultunk a pályaudvarra. Szombat révén elég nagy forgalom volt. Megvettük a jegyet nekem, ami 9euróba került, féláron és felszálltunk a Weimarba tartó vonatra. Egy megállót mentünk mindössze. Itt egy kicsit vártunk a buszra, mert csak 10előtt indult az innen 3,5kilóméterre levő Buchewaldba, ahol a valamikori koncentrációs tábort akartuk megnézni. Szép időben, nagyon szép helyen tett le a busz, de a látvány az eléggé felkavaró volt, dacára annak, hogy a táborból igazából nem sok minden maradt meg. A német precizitással kiépített  tábor, a kettős kerítéssel, a gázkamrákkal, a láger helyével elég nyomasztó volt. Még belegondolni is szörnyű, hogy itt emberek ezrei szenvedtek, próbáltak túlélni. Ez a tábor munkatábornak indult eredetileg, ezért volt ilyen kisméretű a gázkamrája, "csak" 6 kemencével. Szerencsére nem sok minden maradt meg, csak néhány cipő, fotók, rajzok.
 A kemence
A táborkapu felirata: mindenkinek amit érdemel. Ehhez nincs mit hozzátenni.
kettőig nagyjából körbe is jártuk a területet, aztán egy másik útvonalon, szép kis falvakon keresztül visszabuszoztunk Weimarba. Az különösen szörnyű, hogy egy ilyen város mellett, ami a zenéről és a kultúráról híres /Goethe, Schiller, Bach, / egy ilyen borzalmas hely található. Állítólag a lakosok nem tudtak róla, hogy mi folyik ott.???
Jól bejártuk a várost, megnéztük a nevezetes helyeket, jó sok ember volt az utcákon, a parkokban a szép idő és a hét vége miatt. Telefonáltunk egyet haza a mamának, kicsit pihentünk a parkban, aztán visszasétáltunk a vonathoz. nagyon elfáradtunk a második gyalogolós nap után. A lábamon már 3 ragtapasz volt, de még így is akadt olyan hely, ahol törte a cipő. pedig a legkényelmesebb cipőmben indultam útnak. Alig vártuk, hogy hazaérjünk. Lefürödtünk, vacsorát főztünk, majd némi erőre kapva besétáltunk a belvárosba. Este kivilágítva meseszép volt a Dóm és környéke. meglepő volt, hogy az útépítők még most is dolgoztak a téren, pedig szombat volt és 10 óra. Nagyon kellemes idő volt még ekkor is.
A szállodába visszaérve kifizettük a szállást, majd megpróbáltunk elaludni, ami az újonnan érkezett szobatársak miatt kicsit nehézkes volt, de szerencsére egy idő után megunták és elmentek bulizni. Reggel láttuk, hogy a buli valószínűleg nagyon jól sikerült, mert még levetkőzni sem volt erejük, cipőstől feküdtek az ágyban. Mi viszont továbbálltunk, várt ránk Brüsszel.




2013. szeptember 21., szombat

uti élmények2

Aug.23.Péntek
Éjjel nagy kiabálásra ébredtem kb.fél 2-kor, ami az utcáról jött. sajnos pont az ablakunk alatt van egy bolt, ami egész éjjel nyitva tart és itt zajongtak, beszélgettek, akik már kicsit jól érezték magukat. szerencsére az ablakok jól zártak, ezért mikor becsuktuk szinte semmi nem hallatszott be.
Korán, fél 8körül lementünk reggelizni és kávézni. Már voltak ott akik még nálunk is korábban keltek. A konyha patyolat tiszta és a mosdó is és nagyon jól felszerelt. Az ablakok az Operára néznek és időnként a mosdóban is szól a zene. A szobák mind egy-egy zeneszerzőről kapták a nevüket, a miénk Orf. a lámpák is hangszerek, dob, hegedű, stb. nagyon hangulatos az egész.
Wartburg vára
Reggeli után kisétáltunk a pályaudvarra és elvonatoztunk Eisenachba, hogy megnézzük Wartburg várát, ami miatt erre a vidékre eljöttünk. Az idő eléggé esőre állt, út közben volt ahol esett is, de szerencsére aztán az egész napot sikerült megúszni eső nélkül. A vasútállomásról már jól látszott, hogy ez nem lesz egy egyszerű túra, nem elég, hogy magasan van ez a vár, kb.Gellért hegy magasságban, de még messze is van. Elindultunk az autóúton és gyalogoltunk egy jó 45percet, majd jött az utolsó szakasz, ahol már igénybe lehetett venni a csacsifogatot is. Mi persze tovább gyalogoltunk. Ez volt a legnehezebb rész, de túléltük. fentről nagyon szép kilátás nyílt az erdőkre, dombokra. megvettük a belépőt és kb.másfél órát barangoltunk a várban, idegenvezetővel. szebbnél szebb termeket néztünk meg és kellően el is fáradtunk. Sajnos a német vezetésből nem sokat értettünk, de kaptunk egy magyar nyelvű leírást is.
Lefelé már az erdei úton jöttünk, ami sokkal rövidebb volt, de felfelé biztosan nem lett volna egyszerű. Megettük szerény kis ebédünket, ittunk egy finom kávét, aztán megint vártuk a vonatot. Visszafelé még útba esett Gotha, olvastam róla valamit, hogy szép kis város, így leszálltunk, hogy megnézzük. persze se térkép, se leírás, de azért a központot megtaláltuk és egy igazi kis hangulatos várost ismerhettünk meg.
Újból vonatra szálltunk és végre hazaértünk. betértünk a szokásos közértbe, vettünk egy tésztát, szószt és megfőztük a vacsorát. Én egy forró levest is ettem, ami nagyon jólesett. Finom volt.
Luther szobája, itt fordította a Bibliát
Vacsora után megfürödtünk, ami úgy felélénkített, hogy elindultunk egy kis esti sétára a belvárosba. A lábaink már nem nagyon vittek, de azért kisétáltunk a főtérre, ahol még nyitva volt a kolbászos. hazafelé beültünk egy sörkertbe, ahol már elég hűvös volt, nem volt valami jó ötlet a hideg sör. Egyébként nagyon hangulatos volt, sok fiatal és legtöbben biciklivel jöttek. éppen vége lett a zenének is, volt már vagy fél 11, így mi is hazasétáltunk.



2013. szeptember 15., vasárnap

Uti élmények

Az utazás véget ért, lassan sikerül újra visszarázódni a mindennapokba és rendszerezni az élményeket, a fényképeket. Nem nagyon szoktunk így utazni, hogy ennyi helyre megyünk egyszerre. Kicsit úgy érzem, hogy sok is az élmény, de majd talán ha egy kis idő eltelik, akkor letisztulnak az élmények és minden a helyére kerül.
Az is furcsa volt, hogy augusztus végén indultunk, általában csak szeptemberben szoktunk menni. Így aztán talán ennek is köszönhető, hogy az időjárás mindenhol csodálatos volt, még Londonban is.
Aug.21-én kedden este indult a vonatunk a Keletiből. hálókocsi jegyet vettünk, mert úgy gondoltuk, hogy az éjszakát könnyebb lesz így eltölteni. A kocsi teljesen tele volt, amin az egyik utastársunk, egy kínai fiú nagyon ki is akadt. Ő ugyanis két jegyet vett, mondta is, hogy milyen sokba került és azt gondolta, hogy majd egyedül lesz a fülkében. Hát nem így lett. Később aztán megbékélt és jól elbeszélgetett a másik fiúval, aki Berlinbe járt egyetemre. A 6. utas pedig szerencsére nem érkezett meg, így legalább a csomagokat volt hová tenni. Az éjszaka jól telt, néha ugyan felébredtem, de sok mindent nem láttam a sötétben. A vonat percre pontosan érkezett Drezdába, 3 országon keresztül. Ez nálunk miért nem sikerül soha?
megreggeliztünk, majd átszálltunk egy Lipcsébe menő vonatra, majd onnan újból egy másik vonattal Eisenachba. Mint kiderült, ez a vonat is Drezdából jött, így megspórolhattunk volna egy átszállást, de legalább nosztalgiáztunk egyet a Lipcsei pályaudvaron, ahol 2000-ben már aludtunk egyszer a padon.
A régi NDK területén ment a vonat, ahol nagyon érdekes és jellegzetes látvány a városokban a lakótelepek mellett a kis hobby telkek. Ezek nagyon pici kis telkek, éppen csak egy kis házikó van rajtuk, meg egy kis virágos, vagy zöldségkert. Arra jó, hogy ki lehet elé ülni a padra, többet ér, mint egy erkély.
Eisenach állomása nagyon szép, régi épület volt, az idő pedig gyönyörű. A nap sütött és kellemes meleg volt.
Szállásunk az Opera hotelben volt, ami közel volt az állomáshoz. Lepakoltunk, de mivel a szobát csak kettő óra után lehetett elfoglalni, ezért egyből elindultunk sétálni. nagyon szép ez a város, amit a Gera folyó választ ketté, ill. át-és átjár. A házak régiek és szépen fel vannak újítva. Ami érdekes, hogy itt nem változtatták meg az utcák nevét, van Gagarin, Moszkva és hasonló nevű utca. Ami nagyon tetszett, hogy a bevásárlóközpont is úgy néz ki, hogy nem látszik rajta mi van belül. Kívülről csak egy szép régi épület, belül pedig egy modern üzletközpont. Nagyon sok a templom és van egy régi hídja, ami ugyanúgy be van építve, mint Firenzében és nagyon szép. Kiültünk egy kávézó teraszára, ami a folyó partján volt és nagyon hangulatos volt. Közben a kacsákat néztük, ahogy zuhanórepülésben lecsaptak egy-egy finom falatra.
Kettő után visszasétáltunk a hotelba, fürödtünk, rendbe tettük kicsit magunkat és aztán újból útra keltünk, ahogy azt szoktuk. Visszamentünk a Dómhoz, ami egy domb tetején állt. Be nem mentünk, de körbejártuk és felmentünk a szembe levő dombon álló citadellához. Innen nagyon szép kilátás nyílt a városra. Nagyon nagy területen terül el ez a citadella, amit jól körbejártunk. A miénk ehhez képest aprónak tűnik, de azért a kilátás onnan szebb. Lefelé megálltunk egy borozónál, ahol nagyon finom bort ittunk egy kis asztalnál, közvetlen a szőlőtőkék mellett.
lefelé megálltunk a piactéren, ahol ugyan már semmi nem volt, csak egy-két árus volt nyitva, de nagyon finom virslit ettünk 1euróért, amiben az volt a furcsa, hogy fordítva volt a méret, mint nálunk. A kifli kicsi és egy hosszú virsli van benne. Visszasétáltunk a kivilágított főtérre, bevásároltunk a közértben, aztán elindultunk a szállásra, lezárni ezt a hosszú napot. A szobában hatan voltunk, de egyelőre még csak mi voltunk bent.Gyorsan elpilledtünk, fáradtak voltunk.





2013. augusztus 20., kedd

Utazás előtt

Újra csomagolunk, este utazunk. nagy várakozással nézünk az út elébe, amit eredetileg úgy terveztünk, hogy mire Londonba érünk, majd megszületik az unokánk, addig pedig még megnézünk egy-két érdekes helyet. Hát ebből az lett, hogy ő ugye előbb érkezett mint vártuk, így aztán már alig várjuk, hogy kiérjünk hozzá és végre lássuk élőben is, ne csak fényképen. Az utazást azonban már nem lehet megváltoztatni, a szállások lefoglalva, így ma este elindulunk, aztán majd 28-án megérkezünk Londonba, ha igaz. Már becsomagoltunk, a csomag nagy részét a babaruha tölti ki. Este 8-kor indul a vonatunk Drezdába, majd onnan tovább Erfurtba. Az első szállásunk itt lesz. Hát akkor útra fel.

2013. augusztus 14., szerda

Aisha Boróka

Nagy izgalmak közepette, de aránylag gyorsan megszületett az unokánk, akit már nagyon-nagyon vártunk. Nem kívánom senkinek azt az érzést, amit én éreztem, hogy csak telefonon tudjuk tartani a kapcsolatot, Heni Londonban, én itthon. Már akkor teljesen kiborultam, mikor kiderült, hogy elfolyt a magzatvíz és akkor elsétált a könyvtárba, majd bebuszozott a kórházba, ahonnan hazaküldték, hogy majd jöjjön vissza holnap. No és amikor végre meglett és kiderült, hogy nagyon picike, két kiló és 46 cm. Azt hittem, hogy megőrülök, ezt nem lehet elmondani. Mi baja lehet?  Most eltelt már két nap és úgy tűnik jól van, bár még vizsgálják, eszik, alszik és nagyon aranyos. Imádjuk. Ugye nem lesz semmi baj?

2013. augusztus 2., péntek

hőség...

Csak most döbbentem rá, hogy milyen régen nem írtam. Az árvíz volt az utolsó bejegyzés. Hol van már a tavalyi hó? A Dunában szinte már alig van víz, ebben a hőségben az is elpárolgott. Reggel arra ébredni, hogy
24 fokot mutat a hőmérő, nem valami kellemes. Egyből arra gondolok, hogy mennyi lesz még később?
A telken is hiába locsolunk, minden kiszárad, kár erőlködni. Pedig milyen szép volt tavasszal, mikor az a sok eső esett...
A szomszédban megszületett az újabb unoka. nagyon irigy vagyok, mert én még izgulhatok egy darabig, igaz már nem olyan sokáig. ma az jutott eszembe, mikor az újabb előkerült babaruhákat válogattam, hogy mi lesz, ha kitolt velünk ez a pici és mégsem kislány lesz, mi meg csak a lányruhákat szedtük össze. hiszen csak egyszer nézték meg ultrahangon, lehet, hogy éppen nem jól látszott. Az lesz csak a meglepi.
Mennyivel jobb volt, mikor még nem tudtuk, bár az anyák ezt általában megérzik. Én pl. biztos voltam benne, hogy lányom lesz, mindkétszer, annyira, hogy nem is választottunk fiúnevet. és persze akkor még nem is volt olyan, hogy előre megmondták.
Mindegy, hogy mi lesz, csak jöjjön minél hamarabb, már nagyon várjuk

2013. június 9., vasárnap

Árvíz

Nagyon sok képet láttam a hét végén az árvízről, amik nagyon élethűek voltak, de igazán közelről látni egészen elképesztő és hihetetlen. Ilyenkor eszembe jut Ady Endre.
"Bár felül a gálya, alul a víznek árja, azért a víz az úr."
Minden elismerésem azoknak, akik a gátakon állják a sarat és részt vesznek a homokzsákok töltésében éjjel és nappal, esőben és hőségben.
Mi itthon szenvedtünk, az előszoba felújításával, festéssel, pakolással. és még hol a vége? Egyszer majd szép lesz biztosan. Nekem már most is tetszik, bár nagyon nem szeretem a felfordulást, szeretném, ha már minden visszakerülne a helyére.

2013. május 12., vasárnap

Pálinkafesztivál Agárd



Na kinek nagyobb a hasa?
Ez az esemény már egy héttel ezelőtt történt, de még csak most jutottam oda, hogy írjak róla. Az egész nagyon spontán program volt és mint ilyen, nagyon jól sikerült. Heni még itthon volt, lejött hét végére barátnőjével Adriennel egy kis pihenésre. Éppen hátul aludtak, napoztak a kertben, mikor megérkeztek a szomszédok, Györgyiék a barátaikkal és kérdezték, hogy ti nem jöttök a pálinkafesztiválra? mi persze nem is tudtunk semmiről, de mivel nem vagyunk semmi jónak az elrontói, ebéd után felkerekedtünk. Mire odaértünk a fiúk már javában kóstolgatták a pálinkát, én is bevállaltam egy birs pálinkát, csak hogy szégyenbe ne maradjak. Elég is volt a nagy melegben. nagyon nagy forgatag, rengeteg étel-ital, jó programok voltak egész délután. Ami nagyon tetszett, a Honvéd Művészegyüttesének a táncosai és az est fénypontja, a Csík zenekar koncertje. Fergeteges volt, nagyon jól éreztük magunkat, közben ettünk finom rétest, halat, ittunk jó sört, szóval jó kis nap volt. Köszönjük a szomszédoknak.

2013. április 21., vasárnap

Velence tavasszal


A Velencei tó


Az első lecsó

Ez az elhúzódó télies időjárás megtréfálta a növényeket és minket embereket is. mivel eddig nagyon hideg volt, most meg hihetetlen meleg, ezért a növények őrült tempóval próbálják behozni a lemaradást. minden fű, fa, növény virágzik ezerrel. Egy hét alatt szinte kinyílt minden. sajnálom a tavaszi virágokat, amik nem ilyen meleghez vannak szokva és így nagyon hamar el is fognak virágozni, pedig számomra ez a legszebb évszak, mikor a tulipánok és az egyéb korai virágok bontogatják szirmaikat.
Nálunk ez az időszak a nagytakarítás ideje is, mielőtt lent alszunk első alkalommal, ki kell takarítani a házat. Hát most egyszerűen nem volt szívem bent lenni, mert kint szinte nyári meleg volt, a ház meg mint a jégverem. persze azért megcsináltuk azt is, így már este lent aludtunk.
Szinte hihetetlen volt, hogy még este nyolckor is nyitva volt az ajtó és kintről jött be a meleg. Jó volt lent lenni, mint mindig.

2013. április 12., péntek

Unokatesó találkozó

Általában minden évben egyszer sikerül összehozni egy ilyen unokatesós találkozót, amiről persze mindig hiányzik valaki, mert ahogy bővül a család, egyre nehezebb összehozni az embereket. Ez azért is érdekes, mert ebben a családban mindig is szokás volt ez a találkozó, régen, mikor még én a férjem révén bekerültem közéjük, még minden születésnapot, névnapot közösen ünnepeltek. aztán, ahogy egyre többen hullottak ki, próbáljuk mi, fiatalok feleleveníteni a régi hagyományokat és újból elkezdtünk találkozgatni. Igaz, hogy csak egy évben egyszer, de így is nagyon jókat tudunk beszélgetni, örülünk egymásnak, egymás sikereinek, a gyerekeknek. Remélem, hogy ez továbbra is így marad, majd ha a következő generáció is családot alapít, ők is továbbviszik ezt a szép hagyományt.



2013. április 6., szombat

Az utazás



Igaz, hogy az első napról már írtam, de Heni tanácsára most nem írom le újból, csak átmásoltam az egészet ide, hogy ő is el tudja olvasni. mindig tanul az ember. Íme az egész utazás.

2013.márc.22.péntek
Az idén nagyon sok részünk jutott a hóból. Voltunk Prágában februárban, ami ki sem látszott a hó alól, két nap egyfolytában esett. Voltunk a Mátrában, Fallóskúton, ahol az autót kellett kiszabadítani a hó fogságából, ezért nagyon vártuk már ezt az utat, abban a reményben, hogy itt már találunk egy kis tavaszt.
Péntek délután indultunk el a Keletiből, a szokásos csapat, Margit, Laci és mi ketten. Olyan hideg volt, hogy télikabátban, sapkában, kesztyűben majd megfagytunk, amíg a vonatra vártunk. Végig az úton mindenfelé nagy hó volt. Az első vonattal Bécsig mentünk, itt megint egy kis várakozás, majd felszálltunk a Rómába tartó vonatra, ahová sajnos már nem kaptunk kusett jegyet, csak helyjegyet, így egy osztrák párral osztottuk meg a fülkénket. Ők is Rómába mentek. Laci révén jól elbeszélgettünk velük, éjjel pedig igyekeztünk kicsit aludni, mert még innen is hosszú út várt ránk. Szombaton dél körül értünk Róma Terminire, ahol már napsütés fogadott. Egyből jobban éreztük magunkat tőle, no meg attól a jó erős kávétól, amit a szokásos kis kávézóban ittunk.
Hamarosan indultunk tovább Nápolyba, egy helyi vonattal. Minden vonaton rengeteg utas volt, talán a hét vége, vagy a tavaszi szünet miatt, de azért mindig akadt annyi hely, ami nekünk kellett. Ahogy közeledtünk a tenger felé egyre szebben sütött a nap, végig az úton nyíltak a mandulafák, nagyon szép látvány volt.
Nápolyból Pompejibe egy újabb vonattal mentünk, de már csak egy fél órát. Kb. 3 órára megérkeztünk a hotelbe, ami egy kicsi hotel volt, kb. 10 szobával és rajtunk kívül nem is volt senki. Az első az volt, hogy kinyitottuk az erkélyajtót és nem tudtunk betelni a látvánnyal. Szemben velünk egy gyönyörű templom, háttérben a Vezúv. A főtéren zajlik az élet, süt a nap, az olaszok pedig már nyitott kocsikkal furikáznak, kávéznak, beszélgetnek a parkban, egyszóval élvezik az életet.

Lepakoltunk és egyből elindultunk felfedezni a várost, ami nem túl nagy, de nagyon barátságos. Bementünk a templomba, ahol éppen mise folyt. Nagyon sok család volt egészen apró gyerekekkel. Elsétáltunk a romváros felé is, megnéztük mennyibe kerül a belépő, aztán bevásároltunk vacsorára és kiültünk a parkba a helyiek közé. Sajnos a szobának egyetlen hátránya az, hogy nagyon hűvös, ezért a parkba mentünk melegedni, ha fáztunk.
Vacsora után hamar lefeküdtünk, mert az előző éjjel azért nem túl sokat aludtunk.

Márc.24.Vasárnap
Aránylag korán ébredtünk, de nem sok kedvünk volt felkelni a hűvös szobában. Szerencsére kint már sütött a nap és ahogy kinyitottuk az erkélyajtót, egyből jobb kedvünk lett. Nem kellett nagyon sietnünk, mert már tegnap megnéztük, hogy 11-kor indul a túra a Vezúvra, amit erre a napra terveztünk. A néni, a házigazdánk minden reggel megkérdezte, hogy mi lesz a napi program és este is mindig érdeklődött, hogy milyen volt. Ez azért is volt így, mert ő nyitotta és zárta az ajtót, mikor elmentünk vagy megjöttünk. Megreggeliztünk, kávéztunk, aztán elindultunk sétálni a szép napsütésben. A téren nagy volt a tömeg, már tegnap láttuk, hogy építenek valamilyen színpadot, gondoltuk, hogy lesz valami rendezvény, mert most volt Virágvasárnap, minden ember egy olajággal sétált haza a templomból. Még sok időnk volt indulásig, ezért bementünk a cukrászdába és megkóstoltuk a helyi krémest, ami nagyon finom volt. Kicsit hasonlított a miénkhez, de nagyon édes volt, és a tésztája valami fenséges ízű volt. Előző nap már láttuk, hogy a cukrászda melletti műhelyben sütik a jellegzetes húsvéti kalácsokat, és mindenki vitte haza őket szép díszdobozba csomagolva. A fiúk még ittak egy-egy sört, aztán megkerestük a helyet, ahol várni kellett a taxira, ami a nagy forgalomban nehezen tudott közlekedni, de kicsi késéssel azért megérkezett.
Nyolcan mentünk összesen, fejenként 20 euró volt az út. Elég sokat kellett menni, a sofőr nem nagyon vette figyelembe a sebességkorlátozó táblákat, a 60-as táblánál ment 100al, állandóan előzött, olyan jó olaszosan vezetett.
Onnan lentről indultunk és még hol a vége?
Ahogy mentünk fel a hegyre többször is lassított, hogy tudjunk fényképezni, ha volt valami látnivaló. A kilátás egyre szebb lett, a Nápolyi öbölre. Végre felértünk a hegy tetejére, ahol még fizetni kellett 10 eurót fejenként, hogy bemehessünk a természetvédelmi területre. Innen indult a gyalogtúra. Szerencsére osztogattak túrabotokat, mert én az enyémet itthon hagytam, de ez nagy segítségnek

bizonyult. Szerencsére még nem voltak nagyon sokan, de így is elég nagy por volt, ahogy jöttek, futottak lefelé a hegyről a gyerekek. Elég hosszú úton kellett felfelé menni ahhoz, hogy a kráter szélét elérjük, de a látvány kárpótolt minden nehézségért. Mint a könyvből megtudtam, 264m-es szintkülönbségű, másfél kilométeres túra vezet a csúcshoz. Szerencsénk volt, mert nagyon szép tiszta idő volt és csak kicsit fújt a szél. Ahogy a kráterbe belenéztünk egyik oldalán füstölgött és kénes szagot is lehetett érezni, egyébként nem tűnt élőnek. Elég hosszan lehetett sétálni a peremen, de volt olyan oldal, ahol már nagyon fújt a szél. A kilátás viszont páratlan volt. A Nápolyi öböl, Capri, Sorrento, Ichia. Lefelé kicsit gyorsabb, de nehezebb is volt az út, mert eléggé csúszott a homok. Gyűjtöttem még néhány követ, aztán siettünk vissza, mert fél kettőre volt megbeszélve a találkozó. Visszaadtuk a botokat, a taxis már a kapuban várt minket, aztán beszálltunk az autóba és száguldoztunk lefelé a hegyről. Nagyon sietett, biztosan a mama várta ebédre, mert vele beszélt út közben.
Szerencsésen megérkeztünk, mi is ebédeltünk egy kis hazait, aztán kávé után újból felkerekedtünk, hogy kihasználjuk még a hátralevő időt. Mivel Nápoly csak fél óra vonatozásra volt, ezért a mai napra még azt terveztük, hogy rövid sétát teszünk a városban.
Az állomás környéke elég kiábrándító volt, rengeteg bevándorló, még több szemét, de egy idő után már nem zavart. Betértünk néhány templomba, ami útba esett, mindegyik nagyon szép volt. Az utcákon már körmenetre készültek az emberek, mindenhol gyülekeztek, zászlókkal, gyertyákkal, énekszóval. Találtam egy kis boltot, ami egy Limoncsello üzem volt és mivel a többiek nem jöttek be, az eladó nekem magyarázta el angol nyelven, hogy is készül a Limoncsello. Nagyon érdekes volt. Bele is szagoltam az üstbe, ahol a tömény ital volt, mondta, hogy ezt még hígítják, kb. 30fokosra. Különböző ízesítésűek voltak, csokoládés, kávés, stb.
Szűk kis utcákon mentünk, amik tele voltak szeméttel és sok- sok emberrel. Nyolc óra körül értünk az állomásra és hamarosan indult is a vonatunk vissza. Jó fáradtan értünk vissza Pompejibe, ahol az utak még mindig le voltak zárva a rendezvény miatt.
Fürdés után úgy döntöttünk, hogy keresünk valami helyet, ahol megvacsorázhatnánk. Egy nagyon barátságos kis éttermet találtunk, ahol mi hárman, a gyávák tésztát ettünk, Józsi pedig a ház ajánlatát, polipot evett. Ittunk hozzá finom vörösbort, minden nagyon jó volt, jól is laktunk.
Hazafelé még láttuk az előadás végét. Ez egy komoly színházi előadás volt, kórussal, sok szereplővel, egy misztériumjáték. Mi már csak a végére, a keresztre feszítésre értünk oda, de megvártuk az előadás végét. Érdekes volt. 11 órára lett vége, hosszú nap volt, hamar lefeküdtünk.

Márc.25.Hétfő
Ma 8 óra körül ébredtünk és hamar el is indultunk az állomásra, csak előbb még megreggeliztünk és kávéztunk itthon. Sajnos ma már kicsit borúsabb volt az idő és ettől a naptól kezdve nem is láttuk a Vezúvot az ablakból, mert állandóan felhőben volt. A mai terv, Herculaneum és a Vasúti Múzeum Pietrarsában. Az állomás felé menet a kisboltban vettünk kenyeret meg sört, aztán útnak indultunk. A vonattal kb. 20 percet kellett menni és csöpörgött kicsit az eső, mikor felszálltunk. Egyébként az éjjel is esett, mert reggelre minden vizes volt. Mikor a vonatról leszálltunk még kicsit hűvös volt, de bíztunk benne, hogy ki fog sütni a nap. Jó sokat kellett gyalogolni, megint jó meredek utcákon, a szemétkupacokat kerülgetve, mire végre elértük Herculaneum bejáratát. Olyan jegyet vettünk 20euróért, ami holnap majd Pompeibe is érvényes lesz, ill. még több helyre is, de azokra már valószínűleg nem lesz időnk. Mire elindultunk a romvárosba, már kezdett sütni a nap is és a végére egészen melegünk lett. Herculaneumról azt érdemes tudni, hogy a Vezúv 79-es kitörésének két város esett áldozatul, Pompei, a kereskedőváros, és ez az előkelő lakónegyed, amely a XVIII. századig szintén betemetve állt és ma is csak részben van feltárva. Mivel szinte az egész ókori település 25m-rel a mai Ercolano városka alatt fekszik eltemetve, valószínűleg így is marad. Míg Pompeit fokozatosan temette be a porból, hamuból és tajtékkövekből álló viszonylag puha réteg, addig Herculaneumot rövid idő alatt árasztotta el a vulkanikus iszap. A kitörést követő özönvízszerű esőzésektől aztán ez az üledék szinte betonkeménységű anyaggá állt össze. Így aztán a helyszín feltárása komoly nehézségekbe ütközött az elejétől fogva. A módszeres feltárás 1927-ben kezdődött és napjainkig is tar, állandóan újraértékelve a romokkal kapcsolatos elméleteket.
Itt egy magyar házaspárral is találkoztunk, eddig még nem hallottunk magyar szót. Mire végigjártuk a romokat a nap is jó erősen sütött. Kicsit megpihentünk, aztán visszasétáltunk a vasútállomásra, az egy megállóval arrébb levő vasúti-múzeumot megtekinteni. A Múzeumot Heninek köszönhetjük, ő találta az interneten nekünk, ha már úgyis arra járunk, nézzük meg.
Közvetlenül a vasúti megállónál van, a tengerparton, gyönyörű környezetben. Kicsit várakoztunk, nézelődtünk, mire végre előkerült egy ember, aki azt mondta, hogy sajnos a Múzeum már zárva van és ma már nem is nyit ki, majd csak holnap. Józsi mondta neki, hogy nekünk csak a mai nap a jó, és hogy magyar vasutasok vagyunk. Ez hatott és azt mondta, hogy jó, kettőig maradhatunk. Kiderült, hogy csak fél kettőig lettek volna nyitva, de megszánt minket.
A fiúknak csak úgy csillogott a szemük mikor a régi, 1938-as mozdonyokat meglátták. Nagyon szépen karbantartott vonatok voltak, csillogtak-villogtak. Volt olyan, amire fel is lehetett mászni, benézni az ablakon. Olyan volt, mint az Orient –expressz, nagyon szép berendezéssel. A következő csarnokban szerszámok, régi jegykiadó gép, ill. vasúti kellékek, várótermi padok voltak. A legnagyobb csarnokban találtuk a gőzmozdonyokat. Még nekem is nagy élmény volt, hát még egy vasútszerető embernek. Itt csillogtak csak igazán a vasutas szemek. Találtunk egy vonatot, ami 1839-ben készült és nagyon szépen fel volt újítva, nekem ez tetszett a legjobban. Sajnos igyekeznünk kellett, mert letelt az időnk. Megköszöntük a vasutasoknak a kedvességüket aztán elindultunk vonatot nézni. Mivel még volt egy kis idő az indulásig, próbáltunk valami helyet találni, ahol kávét lehetne inni. Sajnos ez pont az az időszak volt, amikor bezárnak a boltok, ezért nem nagyon találtunk semmit, így aztán a helyektől próbáltunk érdeklődni hol lehetne inni egy kávét. Ők egyből mondták, hogy Juliusnál lehet. Ez egy olyan kis bolt volt, ahol szinte minden van, húsbolt, édesség és kávézó. Nekünk nagyon megfelelt. Kaptunk kávét, ami annyiból volt érdekes, hogy már alapból édes volt, én eddig ilyennel még nem találkoztam. Azért nagyon jól esett és a fiú is nagyon kedves volt.
A Vasúti Múzeum
Visszamentünk az állomásra és vártuk a vonatot, ami csak nem akart jönni. Már eltelt egy óra és még sehol semmi. Kezdtünk türelmetlenek lenni, mire végre jött a vonat. Felszálltunk, kicsit fáradtan nézelődtünk, aztán kicsit furcsa kezdett lenni, nem voltak ismerősek a házak, mint ha nem ugyanarra mennénk. Megkérdeztük, aztán kiderült, hogy így is van. Leszállás, vissza egy másik vonattal, aztán újra vissza. Csak egy-egy megállókat kellett menni oda-vissza, ezért szerencsére nem is tartott túl sokáig a kitérő, 6 óra körül már otthon voltunk. Még beszaladtunk a postára, feladni Heninek a lapot, na itt is sokat kell várni, nem csak otthon, ami meglepő volt, hogy itt majdnem csak férfiak dolgoznak a postán. Otthon megvacsoráztunk, aztán mire mindannyian megfürödtünk, elvackolódtunk már lehetett is aludni. Sajnos a szoba még mindig nagyon hideg, ezért inkább lefekszünk korán.

Márc.26.Kedd
Reggel megint esőre ébredtünk, de mire megreggeliztünk, már az esőnek nyoma sem volt. A mai program csak itt helyben, Pompeji romvárosa, ahová már meg is van a jegyünk. Mikor a bejárathoz értünk ismét elkezdett esni, de ez nem nagyon szegte kedvünket, mert amúgy nem volt rossz idő és egyébként is hamar elállt. Az egész nap ilyen változékony volt, de szerencsére egyszer sem áztunk meg. Próbáltuk térkép alapján végigjárni a fontosabb helyeket, de ha egy ház előtt nagyobb csoportosulást láttunk, akkor oda betértünk. Sok olyan épület volt, ami most éppen nem látogatható, mert dolgoztak rajta. Már itthon olvastam, hogy nagyon sok pénzt kaptak az Uniótól a helyreállításra, reméljük, hogy fel is használják, mert az előző igazgató állítólag elsikkasztott egy csomó pénzt. Pompeji egyébként felkerült a Világörökség veszélyeztetettségi listájára.
 Amit lehetett azt mind megnéztük, közben egyszer megpihentünk, egy kávé erejéig, aztán mentünk tovább. Sok olyat láttunk, amit első alkalommal nem, de volt olyan is, amit most nem találtunk meg. Olyan nagy a terület, hogy szinte lehetetlen egy nap alatt bejárni. Sajnos a jeggyel nem lehet visszamenni, ha az ember kijön, már nem mehet vissza, pedig jó volna. Majdnem fél három volt, mire a kijárathoz értünk. Ekkorra már úgy éreztük, hogy nem tudunk többet menni. Amúgy is igyekeznünk kellett, mert tényleg nagyon gyülekeztek a felhők a fejünk felett.
Otthon ebédeltünk, jó kis hazai szalámit, olasz kenyérrel és salátával. Ittunk hozzá boros teát, a hideg miatt. Sajnos a szoba még mindig nem melegedett be, de ahogy Beától és Henitől megtudtuk otthon még hidegebb van, újból esik a hó. Sikerült felvenni a kapcsolatot a lányokkal, bár internet csak kint van az előtérben, de azért leveleztünk, ill. beszélgettünk velük. Sajnos eljött az idő, hogy el kellett indulnunk, bevásárolni a hazaútra. Vettünk bort, kenyeret, halkonzervet, sajtot, a zöldségesnél pedig citromot. Vacsorázni még el akartunk menni este, csak még nem tudtuk, hogy hová.
Sajnos a Vezúv csak első két napon mutatta meg magát, azóta egyfolytában felhőben volt, de így is nagyon szerettünk kint ülni az erkélyen és figyelni a nyüzsgő teret, minden napszakban. No és persze ott sokkal jobb idő volt, mint bent a szobában. Estefelé elindultunk vacsorázni, de előbb kifizettük a szállást. Az első napon kinézett étterembe mentünk, ahol az öreg nagyon szimpatikusan hívogatott be minket. Rajtunk kívül nem volt senki, csak a család, aki mint egy rendes olasz család élte a mindennapi zajos életét. A rendeléssel volt némi problémánk, de végül csak megértette a pincér, aki az apa volt, hogy mit szeretnénk.
Józsi megint egy vegyes tálat kapott, tenger gyümölcseit, mi pedig roston sült halat ettünk salátával. Nagyon finom volt minden, jól is laktunk vele. Este már csak fürödtünk és aludtunk. Ez a nap is jó fárasztó volt.

Márc.27.Szerda
Reggel korán összecsomagoltunk, megreggeliztünk, aztán elbúcsúztunk házigazdánktól, a nénitől, akinek a korát sehogy nem tudtuk megállapítani és kiültünk a parkba kicsit még napozni, melegedni, elköszönni ettől a hangulatos kis parktól, ahol mindig zajlott az élet. A fiúk még elmentek egy-egy sörért a boltba, mi pedig élveztük a napsütést. Az állomáson még ittunk egy jó erős kávét, ill. én egy tejeskávét és ettünk hozzá babát, ami az itteni helyi süti.
Leginkább a mi fánkunkhoz hasonlít és leöntik valamilyen sziruppal. Finom volt.
A vonatunk 10 óra körül ért Nápolyba. Laci és Margit már nem akartak sétálni, ezért vigyáztak a csomagokra, mi pedig elindultunk egy rövid sétára, az állomás környékén. Megnéztük a piacot, mert sajnos a pizzériát nem találtuk meg, amit kerestünk. A piac számomra mindig nagy élmény, nem csak a sokféle árú, hanem a hangulat, a szagok, a kiabálás, az élet.
Dél körül mentünk tovább Rómába. Itt szintén csak ketten mentünk sétálni, könnyű volt, hogy csomagot nem kellett vinni.
Elsétáltunk a Colosseumhoz, ahol most is persze sokan voltak, ettünk pizzát, fagyit, vettünk itthonra Limoncellot.
Este 7 körül már felszállhattunk a vonatra. Most nem kellett sietni, mert volt kusett jegyünk, de mire odaértünk, már volt két hölgy a fülkében, annyi csomaggal, hogy mi már be sem fértünk. Egyikük ráadásul terhes volt és ők aludtak volna a felső ágyon. Nagyon viccesnek találták, főleg a mama, jókat kacagott, látszott rajta, hogy még soha nem utazott ilyen körülmények között. Azt mondták, hogy ők ülni szerettek volna, de már nem kaptak, csak ilyen jegyet. Végül abban maradtunk, hogy üljenek az alsó ülésen, mi pedig felmegyünk aludni. Elég nyugis éjszakánk volt. Reggel friss zsömlét kaptunk vajjal, amit az egyik állomáson raktak fel a vonatra és kávét. Nagyon jól esett, pedig köze nem volt az olasz kávéhoz, ez már inkább németes hosszú kávé volt, de legalább meleg. Bécsben még kb. egy órás várakozás után felszálltunk a Rail Jet-re, ami eléggé tele volt, de azért akadt egy-egy hely rajta. Meglepő volt, hogy itthon nagyobb hó volt, mint Ausztriában, mindenki fényképezte a látványt. Sikerült visszajönnünk a tavaszból a télbe.
Itthon várt a mama finom töltött káposztával és a hír, hogy a lakásban a mai nap nincs meleg víz és fűtés. Azért még mindig melegebb volt, mint a kinti szoba. Hát, ez az utazás is véget ért.



2013. március 30., szombat

Olaszország tavasszal

Már jó régen írtam, de közben sok minden történt, volt részünk kemény télben, esőben, jó időben. Az idei tavaszi kirándulásunkat dél Olaszországba terveztük, mert úgy gondoltuk, hogy ott talán már tavaszodik. Az indulás elég zimankósra sikeredett, a Keleti pályaudvaron a vonatra várva igencsak vacogtunk még a télikabátban is. Csak reménykedni tudtunk, hogy kint talán jobb idő vár ránk.
Több átszállással, Bécs, Róma, Nápoly, Pompeji értük el úti célunkat. 22-én pénteken indultunk itthonról és szombaton 3óra körül értünk Pompejibe. Lepakoltunk a szállodába és kinyitva az erkélyajtót gyönyörű kép tárult elénk. Szembe a főtér a dómmal, háttérben pedig a Vezúv. Legfontosabb úti célunk most a Vezúv, mivel a többi helyen már jártunk régebben is. Gyorsan letettük a kabátokat és elmentünk sétálni a városba.
Benéztünk a templomba, ahol éppen mise folyt. Rengetegen voltak, nagyon sok család kisgyerekekkel.
Elsétáltunk a romváros felé is, megnéztük, hogy mennyi a belépő, aztán bevásároltunk vacsorára és kiültünk a parkba, élveztük a napsütést. Sajnos a szobának egyetlen hátránya, hogy elég hideg, ezért ha fázunk ki kell ülni vagy az erkélyre, vagy a parkba.
Folyt. köv.