Marci

Nehéz időszak van most, Benedek elkezdte a beszokást az oviba, ami nem megy zökkenőmentesen, első hét végére már beteg is lett, így most újból kezdi. Ma szerda van, de ma már be sem akart menni.
Míg ő ismerkedik az ovival, én meg Marcival ismerkedem, most nagyon sok időt töltünk együtt, szinte az egész délelőttöt. Szerencsére már kezdi megszokni. A lakásban nem nagyon szeret lenni, de ha lemegyek vele a játszótérre, vagy csak sétálunk és nézheti a járműveket, akkor minden rendben van. Nagyon édesen integet mindennek, a villamosnak, a busznak, de a legnagyobb kedvenc a kukásautó. Sokszor vagyok velük délután is, mert anyukájuk iskolába jár, így egy héten három este vigyázni kell rájuk. Nem sok időm van unatkozni, de nem panaszkodom.
Közben Londonban Borka már iskola előkészítőbe jár, nagyon szeretném tudni, hogy ez mit takar, mennyiben különbözik az itteni óvodától. Sajnos nekik nem tudok segíteni, pedig nagyon szeretnék, de a távolság ugye.

A kicsik Soma és Marci

Borka és Benedek

Elmélkedések

Tegnap este kaptam a hírt, hogy egy nagyon kedves ismerősöm meghalt. Persze nem mondhatom, hogy váratlanul ért a hír, mert tudtunk róla, hogy már régóta harcol a rákkal, de néha úgy tűnt, hogy sikerül leküzdenie. Utolsó találkozásunkkor elég rosszul nézett ki, de azért nem gondoltam volna, hogy már nem látom többet.
Ami miatt nagyon megérintett ez a dolog, az az, hogy a volt munkahelyemen, ahol 23 évig dolgoztam, mint óvónő, úgy éltünk együtt, mint egy kis család, minden kiránduláson együtt voltunk, ismertük egymás férjeit, gyerekeit, szemünk előtt zajlott az életük.
Azóta, hogy megszűnt az ovi, mi még ugyanúgy találkozunk legalább egy évben egyszer. Ebből a körből lépett ki most egyikünk férje és mivel ő az első, nagyon nehéz feldolgozni. Persze minden veszteség fáj az embernek, de egyből az jutott eszembe, hogy megkezdődött a sor, mostantól már nem lesz megállás.
Ezzel kapcsolatban pedig az a kedvenc számom ugrott be, hogy "Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni...", mert ha már nem tudunk élni a lehetőségekkel, akkor már késő lesz.
Néha elgondolkodom, mikor túl soknak érzem a programokat, a nyüzsgést, ami körülvesz, de ilyenkor örülök, hogy még képes vagyok sok időt tölteni a családdal, az unokákkal, a barátokkal.

Ring Béla emlékére

Ki tudja, meddig lesz még rá lehetőségem.

Nagy családi nyaralás Szlovéniában

Igen nagy fába vágtuk a fejszénket idén, mikor lefoglaltunk a tavasszal egy szállást, három szobát Koperben, Szlovéniában és megvettük a vonatjegyeket. Úgy gondoltuk, hogy van bőven időnk arra, hogy megszervezzünk egy nagy családi nyaralást, mi ketten a férjemmel, ill. a lányaink és családjuk 2-2 kisgyerekkel. Ma már belátom, hogy ez nem is olyan egyszerű, főleg úgy, hogy Heniéknek Londonból kellett jönni.
Jöttek sorban a problémák, Heniéknek sehogy nem akart megérkezni az útlevele, utolsó napig bizonytalanságban voltunk. Úgy volt, hogy velük megyünk vonattal, de ez nem sikerült, így Beáékkal mentünk vonattal, amit a fiúk nagyon élveztek, Heniék pedig utánunk jöttek autóval.
Nehezen, de végül is együtt voltunk végre. itt vált számomra nyilvánvalóvá, hogy egy tíz fős csapatot nem is olyan egyszerű koordinálni, főleg 4 kicsi gyerekkel együtt. Mire a strandra lejutottunk, már valaki mindig sírt. Pedig a strand csak egy sarokra volt.
A nehézségeket leszámítva nagyon szép napokat töltöttünk együtt, egy kedves kis városban, ahol gyönyörű a tenger, a naplementék, nagyon jó játszóterek vannak és isteni fagyik, amiknek nem lehetett ellenállni.
A gyerekek sokszor megfogalmazták, hogy nem akarnak haza menni, de azt hiszem mi is így voltunk ezzel.