2015. december 15., kedd

Késő esti kaland

Tegnap késő este jöttem haza munkából, 9 után. A 4-es v. a 6-os villamosra szálltam fel a Mechwart téren. Mivel éppen csak, hogy elértem, az első ajtónál szálltam fel, pedig soha nem szoktam ott. Egyből észrevettem, hogy az első ülésen ül félig fekvő helyzetben egy hajléktalan, aki mezítláb, egy papucsban volt, nem tudom honnan jöhetett. Én mindenesetre gyorsan hátra mentem, de voltak még rajta kívül egy páran, kicsit jobb állapotban. Mindig felháborít, hogy ott terpeszkednek, alszanak az ülésen és még én érzem magam kényelmetlenül miattuk.
A villamos persze dugig volt.. A Margit híd lábánál beleszólt a villamosvezető a mikrofonba, hogy tisztelt utasok, a villamos szennyezés miatt nem megy tovább, kérem szálljanak le. Mindenkit leszállított, persze senki nem örült neki, majd a továbbra is békésen pihenő hajléktalannal a villamos szépen továbbment. Mi meg csak néztünk bambán utána és nem értettük, hogy ez most mire volt jó.
Ha addig kibírtuk a vele való utazást, akkor már igazán elvihetett volna, vagy esetleg őt kellett volna leszállítani. mindenesetre ez napi szinten így zajlik, főleg estefelé ezen a vonalon.
Tudom, hogy a villamosvezető is tehetetlen, nem tudom, hogy mit kellett volna tennie, de úgy gondoltam, hogy azért ez nem a legjobb megoldás volt a részéről.

2015. december 12., szombat

Már csak néhány hónap

Első napon, mikor szabadság után bementem dolgozni, azzal fogadtak, hogy febr. 28-ig kell csak dolgoznom. Vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban. Persze, hogy örülök, hogy elmehetek végre nyugdíjba, hiszen erre vártam, nem igaz? De azért, ha belegondolok, hogy nem kell többet bemennem, minden megváltozik. Egyszer már átéltem ezt, mikor a régi munkahelyem megszűnt. Az sem volt könnyű, egy egészen újat, mást kellett kezdenem, nem vagyok egy nagy változtató, szeretem a megszokott dolgokat magam körül.
Ma találkoztam azokkal az óvónőkkel, akik még itt a rendszerben dolgoznak velem együtt, na nem vagyunk sokan, összesen négyen. Más-más intézményben vagyunk, de azért jó így összejönni néha, mert a problémáink nagyon is hasonlóak. Pénz nincs semmire, ember nincs, csak a munka, de amiért mindannyian vállaljuk, azok a gyerekek, akik megérdemlik a törődést, a gondoskodást, hiszen ők tehetnek a legkevésbé arról, hogy itt kell élniük.
Még van három rövid hónap, amit elég nehezen viselek, mert egyre fokozódik a nyomás, egyre kevesebb az ember, meg amúgy is, így év vége felé már elfárad az ember.
Ma szombat van, de be kell mennem dolgozni, pedig még nagyon sok szabadságom lenne, de ha nincs ember, akkor be kell menni. Ez az, amit a férjem soha nem fog megérteni. Mézeskalácsot fogunk sütni a gyerekekkel és biztosan nagyon aranyosak lesznek, csak mellette, mivel én leszek az ügyeletes, még rengeteg teendőm lesz. Na nem baj, vasárnap itthon már csak takarítani fogok. Pihenésképpen.