Portugália /még mindig nyár/

Sevillából Portugáliába busszal mentünk. Abból lehetett észrevenni, hogy már átléptük a határt, hogy itt már nem volt olyan rendezett a környezet, olyan szépek a házak, a kertek, mint Spanyolországban. Faroból már vonattal mentünk tovább Lagosig.  A vonatok sem voltak olyanok, inkább a mieinkhez hasonlítottak.

Persze Lagos azért kicsit más. Itt minden a turistákról szólt. Egy kicsi házban kaptunk egy kicsi szobát. Nagyon hangulatos volt, saját erkéllyel. A teraszon megebédeltünk, fürdőruhát vettünk és irány az óceán. A part csoda szép, de ez a víz sajnos nem nekünk való. Sokan fürödtek, de nekem nagyon hideg volt.

A finom portugál borokat persze nem lehetett kihagyni, ja és a szangriákat sem. Egész úton nagyon finomakat ittam, persze voltak köztük kicsit gyengébbek is. 

Másnap reggel, még reggeli előtt lesétáltunk a partra, akkor még csak éppen ébredezett a város. Gyönyörű volt a színek játéka, a zöld növények, a kék óceán, a sárga homok, a színes sziklák. Hazafelé megcsodáltuk a gyönyörű növényeket, ahogy leomlanak a házak faláról, nem győztem fotózni őket.

Mindenhol eddig nagyon finom reggeliket kaptunk, de az itteni különösen az volt, mire visszaértünk a partról ott várt a kosárkánk az ajtó előtt, benne mindenféle jóval. A covid miatt most nem volt közös reggeli, a teraszon ettünk külön. Ezt a napot a múzeumokra szántuk, délutánra pedig befizettünk egy hajóútra a sziklák között és az esti éttermet is lefoglaltuk. A hajókázás fantasztikus élmény volt. Végigmentünk a parton, az összes szikla alá bementünk, nagyon sok csodálatos öblöt, partot, sziklát láttunk. 

A parton az árusoknál nagyon sok parafából készült termék között lehetett válogatni és az árak is elfogadhatóak voltak. Az étteremben finom sülteket ettünk grillezett zöldségekkel és az elmaradhatatlan sangriát ittuk hozzá.

A reggeli napfényben az erőd

Egy leanderbokor

Hajóval a sziklák között

Faroban vonatra várva

Covid van, volt, lesz?

Most két éve januárban éppen Londonban voltunk . Heniék új lakásba költöztek, mentünk segíteni kicsit berendezni, apró szereléseket végezni. Készültünk a Kínai újévre, ami nagyon érdekes programokat szokott jelenteni, de szóltak Borka osztálytársai, hogy inkább ne menjünk, mert van valami járvány. Így aztán nem mentünk. 

Legközelebb, mikor nyáron kint voltunk, elmentünk a tengerhez jól éreztük magunkat a megszorítások ellenére is. Mikor hazajöttünk, két hét karantén várt ránk. Nem volt gond, nyár volt, Velencén voltunk, kicsit vicces volt, hogy jöttek a rendőrök minden nap ellenőrizni, hogy betartjuk -e a karantént. Aztán persze elkaptuk mi is, de ekkor már november volt. Szinte napra pontosan egyszerre a férjemmel ágynak estünk. A legrosszabb a kiszolgáltatottság és a bezártság volt. Szerencsére nekünk volt, aki gondoskodott rólunk, ételt, italt hozott, bár gyakorlatilag két hétig nem nagyon ettünk. Az orvossal csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. Szerencsések voltunk, nem kellett kórházba menni. 

Közben jöttek a rossz hírek, ismerősök is haltak meg, kerültek kórházba. Aztán vége lett ennek is, de a vírus még mindig itt van, nem szabadultunk meg tőle.
Ha utazunk tesztelünk, lassan már maszk nélkül sehová nem mehetünk, túl vagyunk három oltáson és még mindig nem vagyunk szabadok. 

Vége lesz valamikor, vagy ezt már így kell megszoknunk és meg kell tanulni együtt élni vele?

Nyár, Andalúzia Sevilla /még mindig nyár/

 Cordobát az Alcatrazzal zártuk. Az utolsó délelőttöt még kihasználtuk, hogy megnézzük ezt a kastélyt és a parkját. Rám nagyobb hatással volt a park, mint az épület, azt gondoltuk, hogy ilyen csodás kert kevés van, de akkor még nem jártunk Sevillában. Itt csak 36 fok várt ránk. Tiszta felüdülés,főleg mikor kiderült, hogy a tetőn úszómedence is van. Persze ezt csak este árulta el a férjem, előtte még körbeszaladtuk a város főbb látnivalóit., csak úgy kívülről. Regisztráltunk amire csak lehetett,aztán végre fürödhettem a csodás medencében. Elmondhatatlan, körben a város látnivalói és én egy koktéllal a medence partján. Kell ennél több?

Föntről láttunk meg egy érdekes építményt, amit este meg is néztünk. Nagyon jól nézett ki kivilágítva, sajnos a tetejére már nem tudtunk felmenni, mert addigra bezárt. 

Reggel persze én voltam az első a tetőn. Míg a többiek reggeliztek én zavartalanul úszkáltam az üres medencében. 

Délre kaptunk időpontot a bazilikába. Izgalmas volt a szűk csigalépcsőn felmászni a tetejébe és kinézni az ablakokon a a kisebb, nagyobb tornyokra és az egész városra. Az óriási harangok alatt állva igen kicsinek érezhettük magunkat. Bent a bazilikában megnéztük Colombusz síremlékét, ami alatt nem biztos, hogy ő van, de amúgy nagyon impozáns.Kívülről körbejárva talán még érzékelhetőbb a nagysága és a magassága. Egyedülálló, körben a tornyokkal és a vízköpőkkel.

Innen nem kellett messze menni, szemben volt a királyi palota. Látványban ez sem maradt le a bazilikától. A falakon a kék fehér szín dominált, persze csempéből és az arany. Sajnos sokáig nem bírtuk a hőséget a maszkban, ezért inkább a parkban sétáltunk. nehezen tudtunk betelni a látvánnyal. Az épületek, a növények, az állatok, minden nagyon szép volt. Egész Sevilla egy csoda. Sajnos nekünk csak két napunk volt rá, ami igen kevésnek bizonyult. Talán még visszatérünk ide egyszer.

A bazilika csipkéi

Belülről sem rossz

Colombusz emlékműve

Kilátás fentről

Az étteremben

Ez is egy kilátó, de már nem találtuk nyitva

Kirándulás

 Hét végén nálunk aludtak a fiúk. Ezek az éjszakák elég fárasztóak, általában én nem sokat alszom, mert valamelyik mindig felébred, nyöszörög, wc-re kell kivinni, vagy éppen szomjas. Persze ez az időszak is elmúlik hamarosan, ha kicsit nagyobbak lesznek, de néha ráfér a szülőkre is egy kis pihenő.

Vasárnap felkelés után, kakaózás, öltözés és elindultunk kirándulni. Nálunk alap, hogy vonattal megyünk, ha csak lehet. Ha vonat, akkor pedig emeletes. Ez mindent visz a vonatimádó unokáknál. 

A Nyugatitól busszal mentünk Zugligetig, ahol egyből kerestünk egy ládát /geocassing/, ami a másik nagy élmény a fiúknak. Nagyon szép idő volt. Sokan mentek fel a Libegővel is, következő programnak mi is azt tervezzük. Most viszont gyalog mentünk fel a Tündér-sziklához, amit mikor megláttam még nem voltam biztos benne, hogy én oda fel tudok menni. Amikor azonban láttam a legkisebbet, hogy milyen tempóban mászik fel a legkeményebb emelkedőn is, kénytelen voltam tartani vele a tempót. 

Fenn a hegy tetején kicsit megpihentünk, megettük a kis szendvicsünket és lemásztunk a hegyről. Az itteni ládát sajnos nem találtuk meg, kicsit nagy volt a tömeg a környéken, ezért ide még vissza kell jönnünk. 

A kirándulás egyébként nagyon jól sikerült, mindenki élvezte. Ez volt az első ilyen közös túránk az összes gyerekkel, de remélem még sok ilyen lesz.

Még mindig Andalúzia

Malagára még Cordobából utaztunk el. Kellett egy kis tengerpart ebben a nagy melegben a sok városnézés után és nem is volt messze. Ez volt az út során a legdrágább menetjegy, mert mint kiderült egy háromnapos ünnep első napján mentünk és nem volt már csak első osztályra jegy, de így legalább ezt is kipróbáltuk. Mivel egész úton csak helyjegyet kellett vennünk, ezért kibírtuk ezt is. Egy óra alatt tettük meg az utat a Földközi tenger felé. 

Szerencsére a tengernél alig volt 33 fok, ez mindenképpen kellemesebb volt, mint a 43. Az állomástól egy fantasztikus parkon, botanikus kerten át vezetett az út, sajnos kicsit sok hajléktalan volt a padokon, de a környezet gyönyörű volt, a szagokat leszámítva. A parton három pálmafa alá telepedtünk le, ami nagyon hangulatos és jó árnyékos is volt. A víz is csodálatos tiszta, meleg, sokan fürödtek, úszkáltak. mi csak felváltva tudtunk bemenni a csomagok miatt. Közben történt valami nagyon furcsa. Ahogy úszkáltam, egyszer csak azt vettem észre, hogy nem látok körbe. Mint ha füst lett volna, de aztán rájöttem, hogy köd az és teljesen körbevett. Kicsit megijedtem, de aztán láttam, hogy senki nem izgatja magát miatta csak nekem tűnt ijesztőnek. Kijöttem a vízből és fotóztunk, mert igen érdekes volt a látvány. 

Később sétáltunk kicsit a parton, nagyon hangulatos volt, ahogy kis tüzeken sütötték a friss halat  a parti éttermekben.Nem kóstoltuk meg, de nagyon jó illata volt a frissen sült halnak. Ittunk egy finom szangriát is, amit a parton sétáló árustól vettünk. Nagyon jól esett a jeges ital a nagy melegben. 

Visszafelé ismét a parkban pihentünk, ahol hűvös volt és a hajléktalanok is odébbálltak. Olyan fák, bokrok voltak itt, amit otthon csak cserépben láttunk. Nem tudtam betelni a látvánnyal. Közben papagájok veszekedtek a lábunknál, érdekes élmény volt.

Mire visszaértünk Cordobába már ott is csökkent kicsit a hőmérséklet és már csak 42 fok volt, de azért a vacsorával még vártunk este 9-ig. Csak akkor merészkedtünk ki újból az utcára és az étterem is csak akkor nyitott ki.

Így történik a beszállás a vonatra. Egyesével, csomag ellenőrzéssel.

Kicsit nagyobb, mint az enyém itthon

A park egy része

A kikötő

Malaga ködben

2022 elkezdődött

 Az előző években baráti társaságban töltöttük a szilvesztert, ill. az év utolsó és első napjait. Tavaly óta ez megszűnt. Azért nem volt rossz most sem. Igaz, hogy itthon voltunk, Beáék a gyerekekkel a szomszédban szilvesztereztek, de Misike úgy döntött, ő velünk tölti az estét. Egészen fél 11-ig bírta, de még akkor sem akart hazamenni. Segített nekem sütni-főzni, aztán pedig elszórakoztatott minket. Meséltünk, jókat játszottunk, nevettünk. 

Mikor elmentek már csak egyedül én vártam az éjfél eljövetelét, aztán le is feküdtem, bár aludni képtelenség volt a nagy zajtól. Hihetetlen mennyiségű tűzijáték, petárda robbant, durrant órákon keresztül. Mintha mindenki ebben adta volna ki a dühét az idén. 

Micike nagyon megijedt az első hangoktól, de aztán megnyugodott és bebújt a karácsonyra kapott kis odújába, onnan figyelte, hogy mi ez a hangzavar.

 

Másnap reggel Velencére mentünk kicsit körülnézni a korai tavaszban. Meglepődve láttuk, hogy a növények már nagyon készülnek, bár még nem is volt igazán tél. Csak nehogy baj legyen ebből a nagy sietségből.