Kulturális Örökség Napjai Városnézés Budapesten

Egy kávéval kezdtük a sétát

 Ez a mostani persze nem olyan volt mint az eddigiek. A programok is kicsit mások voltak és  az sem volt mindegy, hogy egy három órás városnézést maszkban kellett végigcsinálni. Szerencsére sokat voltunk a szabadban, így Misi is elég jól bírta.

Egyébként a színvonal most is nagyon jó volt, mint eddig mindig. Szombaton a belvárosi sétán a Parlament és környékét néztük meg és jártunk egy magán galériában, ami nagyon érdekes volt. 

Vasárnap a Pál utcai fiúk nyomában több, mint három órát sétáltunk. Rengeteg információt kaptunk, az idegenvezetők nagyon felkészültek voltak, de ez már egy kicsit hosszú volt, jól el is fáradtunk. No és persze a maszk sem volt épp kellemes, de azért nem bántuk meg. 

Végigjártuk azokat az utcákat, ahol a regény szereplői megfordulhattak, illetve az íróról is sok érdekeset megtudhattunk.

Kicsit azért meglepett, hogy a szobor környéke ennyire elhanyagolt, azért kicsit jobban rendben tarthatnák, főleg, hogy elmondták a külföldieket is nagyon érdekli a történet, szívesen fotózkodnak itt.

 

 

Jó látni, ahogy fejlődik a Józsefváros

Szabadulás a karanténból

A mai nappal szabadnak nyilvánítottak minket. Nem tudom ki hogy van vele, nekem nagyon nagy kihívás volt ez a karantén. Tudtuk jól, hogy ez vár ránk, de ez a sok bizonytalanság azért kicsit megviselt minket.Mégis azt mondom, hogy megérte.

10 napot töltöttünk kint Angliában, a lányunkkal és családjával. Nagyon jó volt velük lenni ebben a zűrzavaros időben, mikor senki nem tudja, hogy mi lesz még. Együtt elmentünk kicsit a tengerhez, az unokákkal voltunk, élveztük a társaságukat, a velük töltött időt. Bár az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, volt vagy 20 fok, de a hely csodálatos volt, sokat sétáltunk, kirándultunk, játszótereztünk.
A gyerekek önfeledten pancsoltak a jeges vízben, mi a partról csak aggódva figyeltük őket. Hiába, nem nekünk való ez a hőmérséklet.

Londonban is jártunk több parkban, most is megállapítottam, hogy milyen szerencsések, mekkora területek állnak a gyerekek rendelkezésére, hogy fussanak, kerékpározzanak, mozogjanak.
Igen, ott is van vírus, de valahogy mintha komolyabban is vennék. A buszra nem szállhat fel 30 embernél több, nem ülhetsz idegenek mellé, az ülések egy része le van ragasztva, maszk nélkül senkit nem láttam. Mindenhol fertőtlenítenek, a csapból nem folynak a vizek és a szökőkutak sem működnek.

A repülőtéren is nagy szigorúság volt. Nem működtek a kávézók sem, kevés bolt volt nyitva, mindenhol kézfertőtlenítők.
A repülőn is kevesen voltunk, se mellettünk, se előttünk nem ült senki.
Hazaértünk. Egy fél gépre való utas. Négy ablaknál sorban állás, kb. másfél óra. Főleg a külföldi utasokkal volt gond, talán a nyelv miatt? Senki nem értette. Végre sorra kerülünk, kitöltjük a papírokat, mehetünk karanténba. Szerencsére választhattuk a telket, így Velence mellett döntöttünk. Ja, persze a papírt mindenki ugyanazzal a tollal tölti ki, írja alá.

Gyorsan haza a busszal, aztán csomagok le, csomagok föl, irány a vonat, utazunk Velencére. A kapura kiragasztjuk a papírt, innentől karantén. Másnap reggel már ott vannak a rendőrök és ez így megy minden egyes nap. Legalább ők megkérdezik, hogy minden rendben van -e. Rendesek voltak, nem lehet rájuk panasz.

Szerencsére van Tesco, aki szállít házhoz, így elvoltunk. Megmondom őszintén, nem volt könnyű. Tapasztalatnak is jó volt, melyik ember hogy viszonyul a helyzethez, de ezt majd máskor.
Lényeg, hogy letelt és mától szabadság van. Már amilyen, de mégiscsak szabadság.