2014. december 23., kedd

karácsony

Olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy már régen, 1991 óta van egy videó kameránk és szinte minden családi esemény meg van örökítve. Ilyenkor, karácsonykor általában ezekből a filmekből szoktunk megnézni közösen néhányat. Most, hogy rendszereztük, átnéztük, feltűnt, hogy milyen mások voltak a régi karácsonyok. Az is elég furcsa, hogy milyen ruhákban voltunk, de hogy milyen szegényes volt az egész. Nem voltak ilyen nagy ajándékok, egy-egy kozmetikum, egy csoki, még egyszer egy citromlé is odakerült valahogy, bár ezt nem tudom, hogy mi okból, de mégis tudtunk mindennek örülni és jól éreztük magunkat. Hol vagyunk már ettől. Most sem vagyunk olyanok, hogy óriási ajándékokat veszünk egymásnak, de mégis más. Szerencsére jobban élünk, megtehetjük, de azért furcsa volt így visszatekinteni.
Na és a munkahelyemen. Ma bejött egy anyuka a két kisgyerekével és megkérdezte, hogy mi hogy fogunk ünnepelni? Lesznek becsomagolt ajándékok? Elmeséltem, neki, hogy a gyerekek szép ünneplőben lesznek, a feldíszített fenyőfa alatt várja őket a becsomagolt ajándék, amit ők bontanak ki. Azt mondta, hogy nem is gondolta!?? Nekem ez természetes, egy kívülállónak talán nem.
Egyébként elég sokan jöttek a napokban és hoztak adományt, gyümölcsöt, édességet, könyveket. Mostanában nem tapasztaltam ilyet, de öröm volt látni, hogy vannak még rendes emberek, akik gondolnak másra is az ünnepek közeledtével.

2014. december 14., vasárnap

Karácsonyi várakozás

Igen, várom a karácsonyt, hiszen Benedekkel ez lesz az első és biztosan nagyon jó lesz, ráadásul karácsony után Heniék is jönnek haza végre teljes létszámban. De... Sajnos eggyel kevesebben leszünk az idén és ezt még nem tudom, hogy mennyire tudom majd elviselni. Ezért egy kicsit félek is a karácsonytól. Eddig mindent együtt csináltunk, sütöttünk, főztünk, most vajon hogy lesz. Bejglit biztos, hogy nem fogok sütni és zserbót sem, mert úgysem lesz olyan, mint az anyukámé volt.
Talán ezért is van, hogy most nem vagyok olyan lelkes a készülődésben sem, mint eddig, de azért várom és majd csak eltelik valahogy.
Bent a munkahelyemen sem olyan már, mint régen volt, minden megváltozott ott is. Új a főnök, nem nagyon értjük meg egymást, sok  mindent szeretne, amit én már nem. Hát, ez a kettősség van most.
Azért bent is sütöttünk mézeskalácsot a gyerekekkel és nagyon élvezték, mint ahogy én is. És persze itthon is fogunk sütni és megjöttek a finom narancsok is egyenesen Szicíliából, úgyhogy most
már jöhet a karácsony, nem bánom.

2014. november 12., szerda

Borkával Londonban

Nagyon vártam ezt az utazást, mert borzasztó volt számomra, hogy az unokám azt sem tudja ki vagyok, csak képen látott eddig. Mikor utoljára találkoztunk még kicsi volt, de már egy éves elmúlt és már nagyon jó kapcsolatunk lehetne, ha itthon lennének. Ezért most, minden időnket kihasználva együtt voltunk egész nap. Szegény Borka napirendje így kicsit felborult, de majd most újból visszaáll, hogy eljöttünk. Nagyon hamar megbarátkozott velem szerencsére, bár most abban a korban van, mikor könnyen köt kapcsolatokat. Boldog vagyok, hogy milyen okos, szép, büszke vagyok a lányomra, hogy ilyen jól megállja a helyét egyedül, segítség nélkül egy idegen országban.  És persze reménykedek, hogy egyszer majd hazajönnek, de ha nem, akkor így kell elfogadni. Nagyon hiányoznak, főleg most, hogy láttam milyen aranyos, okos, kedves kislány. Pont olyan, mint az anyukája volt kicsinek.
No és persze nem csak Borkával volt jó együtt lenni, hanem Henivel is. Alig várom, hogy újra itthon legyenek, most már ha igaz, mind a hárman és együtt legyünk újra mindannyian. Vagy majdnem mindannyian, mert sajnos már van aki nem lehet velünk.


2014. október 12., vasárnap

Őszi kirándulás Esztergomban

Régen tervezem, hogy elmegyek a Párkányi vásárba, de mindig közbejön valami. Most már időben elkezdtem mondogatni, gondolom én, mert úgy alakult, hogy másnak is kedve lett hozzá. Na persze az idő is nagyon kegyes volt hozzánk, gyönyörű vénasszonyok nyara köszöntött ránk. Egy napra menni fárasztó lett volna, főleg úgy, hogy Benedek is jött velünk. Ezért aztán foglaltunk szállást két napra. Nem találkoztam még ennyire barátságos, aranyos hellyel, ahol minden tökéletes. A házigazda bűbájos, nem tolakodó, de mindenben segítőkész, a hely pedig egy varázslatos kert, amiben ezernyi felfedezni való van, pedig az egész nagyon kicsi, összesen 5 vendégszobával. Nagyon, nagyon jól éreztük magunkat és biztos, hogy nem utoljára voltunk itt. A vásárról csak annyit, hogy nagyon nagy volt a tömeg, talán azért is, mert utolsó nap mentünk és szombati napon, de az viszont nagyon kellemes volt, hogy csak kézművesek vannak, nagyon szép árúval. Az étteremben pedig olyan finom sztrapacskát ettünk, ami nem is került sokba, hogy rájöttünk még mindig érdemes átmenni Szlovákiába ebédelni.
Esztergom  pedig még mindig a szívemhez nagyon közel álló város, mindig szívesen megyek oda. Nagyon sok szép látnivaló van, nem csak a Bazilika, bár azt látni mindig lélegzetelállító. A túlsó partról még sokkal szebb, mint itthonról. Milyen jó, hogy most már így lehet sétálni határokon át, ez nekem még mindig jó érzés.

Persze kincskeresés is volt a programban, 3 ládát meg is találtunk, nagyon élveztük. Szép, tartalmas hétvége volt.


Szent Anna vendégház




2014. szeptember 30., kedd

Benedek

Mostanában a hét végék és zömében a hétköznapok is Benedek körül zajlanak. Mivel közel lakunk egymáshoz, szerencsére tudok segíteni nekik, amikor csak szükségük van rám. Nem mondom, hogy nem vagyok néha fáradt, de ilyenkor mindig az jut az eszembe, hogy az én anyukám is mindig jött, legalább egy héten egyszer, főleg mikor betegek voltak a gyerekek. Ilyenkor bevásárolt nekem, mindig hozott valamit, húst, gyümölcsöt, amit éppen tudott. Bizony szükségünk is volt rá, mert akkor költöztünk új lakásba, én Gyesen voltam, úgyhogy pénzünk nem nagyon volt. Pedig biztos ő is fáradt volt, mert munkából jött. Sokszor hét végére is nála hagytam a gyerekeket, hogy el tudjunk menni valahová és mindig örömmel vállalta. Persze a másik nagymama is vigyázott rájuk, ha kellett. Nagyon sajnálom, hogy nem találkozhatott a dédunokáival, mert annyira várta őket. Ahányszor csak rájuk nézek mindig ez jut eszembe. És persze nekem is hiányzik, nagyon. Most itt be is fejezem.


2014. szeptember 12., péntek

Betegség

Kék ég Piranban
Túl vagyunk az idei nyaraláson, ami csak félig mondható annak, mert az első napokban igazi kánikulai nyár volt, aztán meg jött a fekete leves. Szerencsére amíg lehetett kihasználtuk a tenger adta lehetőségeket. Szlovéniában, Koperben voltunk, ami nekem nagyon kellemes meglepetést okozott és mindenkinek csak ajánlani tudom, főleg gyerekeseknek. Közel van, nagyon szép, kulturált ingyenes strandja van, szép maga az óváros és a környék is, Trieszt is közel van és a hegyek sem megvetendőek. Mi is próbálkoztunk a hegyekkel, ellátogattunk Posztojnára, ami nagyon szép helyen van, a hegyek között, de az időjárás megtréfált minket. Előző nap még a strandon sültünk, itt pedig alig volt 9fok és szakadt az eső. Átázott cipőben, fázva, nem sok kedvünk volt sétálni. Aztán továbbmentünk innen Mariborba, amit szintén csak ajánlani tudnék, mert gyönyörű kis város, de az eső itt sem könnyítette meg a dolgunkat. Azért mi nem nagyon hagytuk zavartatni magunkat, kerestünk kincset /geokesching/ másztunk hegyet, ettünk jókat és sétáltunk sokat.
Most itthon vagyunk és a kirándulás hozadéka -e, vagy csak úgy jött, mindketten jó náthásak vagyunk. No mindegy, majd csak elmúlik, amúgy úgy hallom, most ez van, elég sokan vannak így.

Kék tenger

Kis pihenő

2014. augusztus 21., csütörtök

Velence Benedekkel

Beáék majdnem egy hetet Velencén töltöttek, mi is lent voltunk persze mikor csak lehetett, de az idő nem volt valami kegyes hozzánk. Közben dolgoztunk is, vagyis inkább a fiúk, felújították az egyik szobát, mi csak asszisztáltunk hozzá. A végeredmény nagyon szép lett. Ezentúl ez lesz az ő szobájuk, már szépen be is lakták. Benedek nagyon jól érezte magát, sokat volt a levegőn, nagyokat aludt és játszott a kertben, sokat sétáltunk, piacoztunk. Nagyon jól éreztük magunkat. A legfontosabb persze az volt, hogy együtt lehettünk.
közben még babatalálkozó is volt, nagyon érdekes volt, ahogy a két kicsi figyelte egymást, mint ha értették volna, hogy a másik mit akar. Csak egy hónap van köztük.
Még pár napra visszamegyünk Velencére, remélem az idő is javul valamit, hogy kicsit még tudjuk kihasználni a telek adta lehetőségeket. Alig várom már, hogy Borka és Benedek ott szaladgáljon a kertben, úgy mint valamikor az anyukáik tették.




2014. augusztus 9., szombat

Családi ebéd

Régebben majdnem minden hét végén együtt voltunk. Beáék, mi és a két mama. Mióta anyukám már nem lehet velünk, azóta ez megszűnt. Én nem nagyon erőltettem, valahogy nem volt kedvem hozzá. De ma végre újból összejöttünk, csak egy közös ebédre, amit közös vásárlás előzött meg. Főztünk egy egyszerű csirkepaprikást, vettünk egy nagy dinnyét és csak jól éreztük magunkat. Jó volt és már hiányzott.
Délután moziban voltunk, Józsi közelgő szülinapjára kapta a mozijegyet Beáéktól. Monti Python repülő cirkusza. nem mondhatom, hogy túl közel áll hozzám ez a fajta
angol humor, de azért azt meg kell mondanom, hogy nem volt rossz. Megható volt, hogy idős emberek, hetven körül, még meg tudnak tölteni egy ekkora termet és a közönség szinte állva tapsol nekik.
Én viszont rájöttem, hogy nem bírom a plázákat. Rosszul vagyok a nyüzsgéstől, a hömpölygő tömegtől. de jó, hogy nem ilyen helyen kell dolgoznom.
a képek Velencéről vannak, holnap már ott leszünk újra.



2014. július 29., kedd

Benedek

Az én kis sovány unokám
Heniék hazamentek, ezért most már csak Beáékkal mentünk Velencére. Persze ez is nagy öröm, együtt lenni, látni egész nap Benit, látni ahogy a friss levegőn nagyokat alszik, reggel frissen ébred. Nagyokat sétálni a környéken, még a strandot is kipróbáltuk, igaz csak rövid időre.A jó idő miatt este a teraszon fürdettük, végre körbeállhattuk úgy, ahogy annak idején a mi gyerekeinket is körbeállták a nagyszülők egy-egy fürdetés alkalmával. és persze nagyon sokszor foghattuk, ami külön öröm volt a számunkra.Aztán hazamentek és onnan kezdődött a rémálom. ugyanis a védőnő túl soványnak találta őt és meggyanúsította Beát, hogy éhezteti a gyereket. Ezt így szó szerint. Hiába mondta, hogy jól alszik, nem sír, erre az volt a válasza, hogy azért nem sír, mert már nincs ereje. Ezt mondta arra a gyerekre, aki 3 hónapos létére hátról hasra fordul a kiságyban emeli a fejét, forog. persze Bea sírva jött haza és azóta próbáljuk nyugtatgatni, hogy nincs baj. Egyébként Beni, aki 2200grammal született, 3 hónapos korára 3750gramm volt, nem tudom, hogy ez miért kevés?
A mai napon, mikor újból a védőnőnél jártak, Bea elmondta neki, hogy nagyon rosszul esett neki, amit a múltkor mondott. Erre mi volt a válasza? Csak rá akart ijeszteni, mert ha így folytatja, hogy nem hízik eleget a gyerek, akkor majd jön a gyámügy, meg a többi. Erre már nincs mit mondani, csak azt tanácsoltam, hogy nagy ívben kerüljék el ezt a védőnőt.
Én munkám során már találkoztam éheztetett, bántalmazott gyerekekkel, azt hisze, hogy ez a védőnő csak  hallomásból ismerhet ilyeneket, ha nem látja, hogy mi a különbség.

2014. július 24., csütörtök

Unokákkal

Heniék végre itthon voltak, hogy Borka és Benedek találkozzon egymással, na és persze Heni is nagyon kíváncsi volt már rá. Mi pedig őket vártuk nagy izgalommal, mert Borka is annyit változik napról napra, hogy nem tudtunk betelni vele. Sajnos betegen érkezett és ezért első napokban kicsit nyűgös volt, nem találta a helyét, mire meg megbarátkozott volna, addigra pont hazamentek. Egy hét nagyon rövid idő, de próbáltunk sok mindent belesűríteni, voltunk Velencén is, na az nem volt semmi. Vonattal, két babakocsival, két pici gyerekkel, de azért jól éreztük magunkat, lényeg, hogy együtt voltunk.
Mindketten elég jól viselték a sűrű programot, de én azért elgondolkodtam a végére, hogy milyen nehéz lehet egy nagy családot kiszolgálni, mert én minden estére úgy elfáradtam, hogy alig vártam hogy ágyba kerüljek. Biztos azt is meg lehet szokni.Sajnos már visszamentek és marad a levelezés, képek nézegetése, telefonbeszélgetések. Borka hamarosan elindul, nem sokára lesz az első szülinapja és ki tudja mikor látjuk legközelebb. Nem könnyű így nagymamának lenni, hogy ilyen messze vannak.

2014. július 7., hétfő

Velencei lakosok lettünk

No ez persze így nem igaz, mert csak annyit jelent, hogy amikor csak lehet lent vagyunk. Végre visszakaptam az eddig elvesztett szabadságaimat /amíg óvodában dolgoztam 46 nap szabim volt, mióta itt vagyok, csak 32. Idén megkaptam a 46 napot, úgy örültem neki, hogy csuda. Ezért sokszor hét közben is kiveszek egy egy napot és nem kell vasárnap este a tömeggel hazajönni, ráérek hétfőn is, mint ma is. Rájöttem, hogy szeretek vidéki lenni, legalábbis nyáron. Sokkal nagyobb a nyugalom, nincs rohanás, tömeg, bár itt is vannak idegesítő szomszédok, de mégis.

2014. június 15., vasárnap

Hétvégi kiruccanás

Ismét egy hét vége, amit kicsit meghosszabbítottunk és elindultunk az ország egy gyönyörű részét felfedezni. Úgy alakult, hogy a férjemet nyugdíjas búcsúztatóra hívták Halászlakra, eddig azt sem tudtam, hogy van ilyen. Ő pedig úgy döntött, ha már ilyen messzire elmegy, akkor menjünk együtt, ezért foglalt szobát Szarvason, a Halásztanya vendéglőben és onnan szépen bejártuk a környéket.
Volt benne gyalogtúra is, kb. 12 kilométer a Körös gáton, séta az Arborétumban, városnézés és sok finom vacsora a Halászcsárdában.
Ha eljutunk egy városba, általában törekszünk arra, hogy minden érdekességet amit lehet megnézzünk. Itt azon kívül, hogy gyönyörű és hangulatos a Holt Körös több érdekes látnivaló is akadt. amit feltétlenül meg akartunk nézni, az a szárazmalom, ami Magyarországon az egyetlen még ma is működő malom. nagyon szeretem, amikor hozzáértő emberek, akiknek fontos is amit meg akarnak mutatni, nagy lelkesedéssel és boldogan mesélnek mindenkinek, aki arra téved. Itt is és a Szlovák házban is nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. A hölgy, akivel sikerült olyan jó beszélgetésbe elegyedni, hogy később meghívott a saját házába, meginvitált házi szilvapálinkára és mikor meghallotta, hogy kedvencem a csabai házi szalámi, egyből kinyitotta a kamrát és hozott egy kis kóstolót. Azt gondolom, hogy addig, amíg ilyen emberek élnek ebben az országban, akik vigyáznak az értékeinkre, addig örülhetünk.
Ami engem még ennél is  jobban megfogott, az a következő helyen történt. A szabó múzeumot szerettük volna megnézni. A kertben mikor beléptünk, egy nénike bóbiskolt a padon. Kiderült, hogy Sári néni, aki 85 éves, hozta létre ezt a múzeumot a saját kertjében. Ő, aki ebben a házban született, egy szabó dinasztiában nőtt fel, közülük már csak ő él és az egyetlen aki nem lett szabó. Mégis úgy érezte, hogy meg kell ezt tennie az utókor számára, ezért összegyűjtötte a házban fellelhető és a városban még megtalálható tárgyakat, képeket, emlékeket és létrehozott egy szabó múzeumot a saját kertjében. Természetesen a kalauzolást is vállalja, hiszen ki tudna erről érdekesebben mesélni, mit ő, aki benne élt. Amikor pedig el akartunk köszönni, így szólt:-hohó, tőlem ilyen könnyen nem szabadulnak és megmutatta a garázsában létrehozott cipész múzeumot. Tüneményes nénike volt, remélem még sokáig él, és sok embernek fog még örömet szerezni.





2014. június 6., péntek

Hosszú hétvége előtt

A hosszú hétvége úgy alakult, hogy egyedül leszek itthon, a férjem ma elutazott Berlinbe, én pedig igyekszem a rengeteg dolgomat ebbe a pár napba belesűríteni. Az idő jónak ígérkezik, ezért Velencére is le fogok menni, már csak azért is, mert a cicám ott van most egyedül.
Nagyon rossz azt látni, hogy milyen üresek a házak, senki sincs lent a hét végén a családból. Sajnos mindenki megöregedett, vagy csak másfelé vitte az élet. Milyen nagy élet volt pedig ott valamikor mikor még a gyerekek kicsik voltak. Anyósom és a három testvére lakott egymás mellett és minden hét végén ott jött össze a család. Mint egy igazi olasz nagy család, a vitákkal, a kártyacsatákkal, borozással, szalonnasütésekkel együtt. Ez sajnos már a múlté. Már az idősek vagy nem élnek, vagy nehezen mozognak, a fiatalok pedig nem járnak le. Kár, hogy ezek az idők elmúltak.


érik az eper
Ma én vigyáztam Benedekre, aki most 6 hetes. Hát, nem nagyon boldogultunk egymással. mikor végre sikerült elaltatnom azt hittem, hogy minden rendben, de nem tartott sokáig, felébredt és aztán hiába sétáltam vele, énekeltem neki, csak sírt. Sze
rencsére hamar jött az anyukája és vele megnyugodott. Remélem, hogy később azért jobban elleszünk együtt.

2014. május 21., szerda

Unokázás

A mai napon, mikor a munkahelyemen végeztem, ahol egész délelőtt kicsi gyerekekkel vagyok, lazítás képen unokáztam. Ez persze egészen más, meg persze nem is kötelező és már nagyon vártam, hogy végre ráérjek. Együtt elmentünk fagyizni, sétáltunk, beszélgettünk. Benedek nem viselkedett valami jól, sokat sírt, de hát még kicsi, ma volt egy hónapos, neki leginkább még csak az anyukájára van szüksége.
Néha elgondolkodom rajta, hogy három helyen dolgozom, mindhárom helyen gyerekekkel vagyok, aztán szabadidőmben unokázok. Nem valami változatos az életem, de hát mit tegyek, ezt szeretem, ehhez értek...talán, valamennyire. Persze nagyon szeretem a szülőket is, hallgatni, tanácsot adni ha kérik, vagy csak figyelni ahogy bánnak a gyerekeikkel. Hiszem, hogy mindenkitől van mit ellesni, megtanulni.
Henivel is állandó telefonkapcsolatban vagyunk, Borkát is figyelemmel tudom követni, csak sajnos nem tudom magamhoz ölelni, de majd pótoljuk.

2014. május 12., hétfő

kertészkedés

A cicánkat leköltöztettük a telekre, ezért most sűrűbben kell nekünk is lemenni, hogy szegény ne haljon éhen és főleg ne unatkozzon. Ez nem is lenne baj, csak ilyenkor itthon minden szalad, mert hét közben sajnos minden nap este jövök haza, ezért nincs időm semmire. A kert most nagyon szép, az eső is esett, az idő is jó, reméljük így is marad és lesz sok szép paradicsomunk, mint tavaly nyáron. Nagyon szeretek Velencén ébredni, kávézni a teraszon, végignézni reggel a virágokat, hallgatni a madarakat, élvezni a nyugalmat, ami később már nem annyira élvezhető, néhány szomszédnak köszönhetően. Már sikerült le is égnem pénteken. Észre sem vettem, úgy fújt a szél, de a nap mégis nagyon melegen sütött. Jót bicajoztam, nagyon szeretek elszaladni a pékhez, vagy csak úgy felülni rá és menni a házak között és nézni a kerteket. De jó is a nyugdíjasoknak, el tudnám viselni én is.
kedvenceim

2014. április 27., vasárnap

Bolondos április

Az időjárás megfelel az évszaknak. Nagy esők, szél, másnap meleg és napsütés. Semmi meglepő. Végre esett az eső, elültettük a paradicsom palántákat, talán már nem jön nagy hideg és szépen növekednek. Nagyon szeretem a saját termésű paradicsom ízét, összehasonlíthatatlanul jobb, mint a bolti. tavaly nem volt szerencsénk vele, mert mire beérett volna elfagyott. Talán majd most.
A kert is ilyenkor a legszebb, én a tavaszi virágokat szeretem a legjobban, főleg a tulipánt. Persze a rózsát is szeretem és az összes többit is, de talán a tavasz áll a legközelebb hozzám. No és az orgona, hogy el ne felejtsem.
Az én pici unokám, aki már hat napos ma végre hazajött a kórházból és megnéztük otthon. Nagyon édes és nagyon picike. No és Borka, aki már ügyesen áll, lassan elindul. Ilyen boldogságos dolog nagymamának lenni. Alig várom, hogy az új Velencei strandon pancsolhassak velük.
Ja, és még egy jó hír, most tudtam meg, hogy

Velencén, hozzánk nagyon közel termelői piac nyílik. Már alig várom, végre itt is történik már valami változás.

2014. április 21., hétfő

húsvét 2014

Ezeket a napokat már hosszú évek óta mindig Velencén töltjük, persze csak akkor, ha az időjárás is megengedi. Sajnos egyre kevesebben vagyunk, remélem azért majd hamarosan már egy új jövevénnyel többen leszünk. Most csak négyen, Beáékkal és a cicussal utaztunk le egy kis hétvégére. Persze az idő a szokásos formáját hozta, kicsit esős, szeles, igazi áprilisi volt. A tojásokat a szokásunkhoz híven megfestettük, a sonkát megfőztük és jól éreztük magunkat. A lényeg az volt, hogy együtt legyünk. Bea már nem érezte túl fényesen magát, sehogy nem volt kényelmes, se ülve, se fekve, a séta is nehezen ment.
Vasárnap hazajöttünk, mamánál ebédeltünk. Hétfőn pedig a húsvéti nyuszi meghozta nekünk Benedeket, aki négy óra után született és gyönyörű kisbaba. Ez volt a legszebb húsvéti ajándék, amit csak kaphattunk.


2014. április 15., kedd

Csoda

Megtörtént a csoda. Hazajött Heni és hozta Borkát, akit még csak akkor láttunk, mikor nagyon picike volt és szinte megfogni is alig mertük. Nagyon nagy izgalommal vártuk őket, illetve én egy kicsit- nagyon félve. Nem tudtam ugyanis mit fogok érezni, mikor meglátom őket a repülőtéren. Amikor  anyukám a kórházban betegen feküdt, csak az tartotta benne a lelket, hogy Heniék egyszer csak hazajönnek és láthatja a dédunokáját. Ez a magyar útlevél miatt nagyon sokáig tartott és ő már nem tudta megvárni. Én ezért nem tudtam felhőtlenül örülni.
Persze Borka feledtetett mindent és annyi örömet szerzett ez alatt a kis idő alatt, míg itt voltak, hogy talán kibírjuk, míg legközelebb jönnek. Imádni való kislány. Persze nem panaszkodhatok, mert a gyerekeim is csodálatosak voltak és mindig nagyon boldogok voltunk velük, de egy unoka az más. nincs felelősség, csak az öröm. Boldog vagyok, hogy a lányom ilyen jó anyuka és bízom benne, hogy ő is olyan végtelenül boldog lesz a kicsi lányával, mint mi voltunk velük.

2014. március 18., kedd

Utazás előtt

Nem panaszképpen mondom, mert természetesen örülök, hogy idén tavasszal is el tudunk menni egy kicsit kikapcsolódni, ráadásul Olaszországba, ami még mindig a nagy kedvencem. az, hogy miért ilyenkor utazunk, annak praktikus okai vannak, a vasúti szabadjegyet március végéig lehet felhasználni, mármint a tavalyit és ami maradt, oda kell mennünk. Így aztán az idén Róma az úti cél. Amit észrevettem, hogy egyre nehezebben kezdet el összepakolni, csak halogatom, hogy majd holnap és aztán csak izgulok, hogy vajon mit felejtettem itthon. No és persze mindig elviszek egy csomó felesleges dolgot, ami után mindig megfogadom, hogy legközelebb sokkal gondosabban csomagolok, de nem. Ez lehet, hogy már a korral jár, mert régebben ez nem okozott problémát.
Az utazást persze már nagyon várom, bár nem először járok ebben a gyönyörű városban, de talán ezért is. Rengeteg látnivaló van még, amit nem akarok kihagyni, pl. még egyszer sem mentünk be a Colosseumba, pedig már nagyon sokszor körbejártuk. Na, majd most. remélem, hogy ott is ilyen szép tavaszi idő lesz, mint ami ma itt is volt. Na jó, megyek és megpróbálok összecsomagolni.

2014. március 12., szerda

tavasz

Túl vagyunk a temetésen és azt hiszem, hogy ez egy nagy erőpróba volt mindannyiunk számára. Nagyon nehéz volt megszervezni is, mert minden mozzanata arra emlékeztetett, amire még csak gondolni sem akartam. Nehéz volt beszélni a rokonokkal, mindegyiknek újra és újra elmondani, hogy mi történt, de ezen is túl vagyunk. Maga a temetés is megviselt, bár jó volt újra találkozni azokkal, akiket csak ritkán látunk, kezdetben az is nagyon fájt, hogy csak ilyen kevesen voltunk, de ebből is látszik, hogy a nagy családból mára csak ennyi maradt. aki még van, az nem tud mozogni, vagy éppen beteg, azért nem tudott eljönni. Ilyen pillanatokban derül ki ,hogy milyen fontos, összetartó erő van a családban. Jó lenne többször találkozni, beszélgetni, jobban megismerni egymás gondolatait, felidézni az emlékeket.
Beát nagyon sajnálta, és féltettem, hogy majd hogy viseli a megpróbáltatásokat 7 hónapos terhesen, de szerencsére nem történt semmi baj. Az, hogy engem mennyire megviselt abból is látszott, hogy estére majdnem 39 fokos lázam lett és alig bírtam elvonszolni magam az ágyig. valahol ki kellett jönnie ennek a sok sírásnak és idegeskedésnek. Remélem egy darabig csak csupa jó dolgok történnek majd velünk és legfeljebb csak örömünkben fogunk sírni.

2014. február 18., kedd

A legszomorúbb nap

Nagyon régen nem írtam, de ezt az időszakot nagyjából a kórházban töltöttem az anyukám ágya mellett. Sajnos már csak múlt időben beszélhetek róla, mert feladta a harcot és itt hagyott minket. Megértem őt, mert ez az élet már nem volt emberhez méltó, főleg amilyenek a mai kórházi viszonyok. Ha egyszer majd túl leszek a nehezén lehet, hogy bővebben is írok a kórházi élményeinkről, de most még nem megy. Nagyon nehéz volt átélni a mindennapokat, de örülök annak, hogy végig mellette lehettem, amiben tudtam megkönnyíthettem az utolsó napjait. Fájt, amikor összehívott minket és elbúcsúzott tőlünk, de ugyanakkor nagyon jó is volt, mert ekkor éreztem azt, hogy mennyire összetartozunk és hogy milyen fontos a család. A kórházban láttam, hogy milyen sokat jelent, ha van valakinek hozzátartozója, aki figyel rá és milyen annak, akinek senkije sincs.
Megbékélt a sorsával, csak az fájt neki, hogy minket itt kell hagynia és a két picurkát soha nem láthatja. Nekünk nagyon, nagyon fog hiányozni. Én egyelőre nagyon össze vagyok zavarodva, kell egy kis idő, mire visszatalálok az életbe, de nyilván sikerülni fog, hiszen még nagyon sok dolgom van itt.

2014. január 7., kedd

Szép új év

Elmúlt a karácsony, sőt a szilveszter is és örülhetnénk az új évnek, de sajnos nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. Van egy unokám, aki lassan 5 hónapos lesz és még csak egyszer láttam egy hétig, amikor még egészen picike volt. Persze tartjuk a kapcsolatot telefonon, képeket is látok róla, de azért ez nem ugyanaz, mint ha itt lenne. Ezt csak az értheti meg, aki hasonló helyzetben van. Ráadásul én a munkám során egész nap ilyen kicsikkel vagyok körülvéve, akiket nagyon szeretek, de nem kárpótolnak azért, hogy Borkát kicsit megölelgethessem. Most karácsonykor pedig elmentek még messzebbre, ahol néha még telefonon sem érhetők el. Mellé még jött az is, hogy anyukám, aki folyamatosan egyre rosszabb állapotban van, bekerült a kórházba és napról napra egyre gyengébb. Nagyon várja haza Henit,  Borkát, de nem tudom, hogy sikerül -e még látnia őket. Néha már látom rajta, hogy kezdi feladni a reményt. Közben persze örülnöm kellene, mert nem sokára megszületik a másik unokám, aki remélhetőleg itt marad mellettem, elérhető távolságban és örülök is. Tudom, hogy ez az élet rendje, hogy születünk és elmegyünk, de nagyon nehéz akkor is elfogadni.
Sajnálom, hogy ilyen szomorúra sikerült ez a bejegyzés, de most csak ilyen borús gondolataim vannak.
Az azért biztató, hogy nagyon sok új kisbaba születik a környezetünkben és kívánok nekik nagyon szép jövőt és boldog éveket, hiszen ők a mi jövőnk zálogai.