Velencén, karanténban három gyerekkel

Leköltöztünk, bezárkóztunk és csak a legszükségesebb dolgokért mentünk ki a kertből. Nagyon jó volt végre kiszabadulni a lakásból, szerencsére az idő is egyre jobb lett, bár a reggelek még kicsit hűvösek. A gyerekeket nagyon nehéz reggel bent tartani, mivel már hatkor kelnek, legalább 7 fél 8-ig próbáljuk húzni az időt, hogy ne verjék fel az egész utcát.
Onnan kezdve aztán estig be sem lehet őket hozni a kertből, hat körül fürdés és 7 után már általában alvás. Nagyon el tudnak fáradni.
Azt látom, hogy Velencén nincs valami nagy pánik. Mindenki éli az életét, mint ha mi sem történt volna, velünk szemben folyik az építkezés, bicikliznek, kutyát sétáltatnak, sétálnak, nagyon nehéz megmagyarázni a gyerekeknek, hogy ők nem mehetnek ki az utcára, míg a többi gyerek kint van.
Közben meg dolgozunk, építjük, szépítjük a kertet, magas ágyást építünk, főleg Beáék, én csak a kiszolgáló személyzet vagyok, meg figyelek a gyerekekre.
A szobákat is lassan szépítjük, parkettázunk, új szekrényt vettünk, már csak az átpakolás van hátra. Ha már ennyi szabadidőnk van, akkor legalább csináljuk, amit lehet. Most egy napra hazajöttünk, kicsit ruhát cserélni, mosni, felpakolni, aztán holnap indulás vissza.
Londonban is hasonló a helyzet, de már Heniék is nehezen viselik a bezártságot, ők is lemennek egy kicsit a ház elé a fűbe.

Sikerült még látni, ahogy nyílnak a tulipánok

Mindenki alkot valamit

Dolgos kezek

Egy darabig vita nélkül is megy a játék

Még mindig bezárva

Az itthoni lakás már kezd nagyon szűk lenni, de főleg a gyerekeknek. Amúgy meg Velencén is sok teendőnk lenne, ezért készülünk lemenni. Ez sok előkészületet igényel.
Eleve nem férünk be az autóba egyszerre, ezért csak két részletben tudunk lemenni és az a sok minden, amit ilyenkor tavasszal le kell vinni. Nem lesz egyszerű, de azt gondolom, most talán jobb lesz elmenni Pestről, a gyerekeknek is jobb lesz a kertben, mint a lakásban.
Nem látjuk még ennek a járványnak a végét, senki nem tudja mi lesz, hogy fogunk megbirkózni vele.
Az idő kezd javulni, remélem most már kint lehet lenni a szabadban nap közben, menni persze ott sem lehet sehova, de mégiscsak szabadabb, mint a lakás.
Ja, amúgy mind a három fiú bárányhimlős. Csak hogy ne legyen egyszerű az élet.

Remélem azért idén is lesz kedvünk ilyen szép tojásokat festeni

Videokonferencia

Ez maradt nekünk a kapcsolattartásból egy időre és a telefon. De vajon meddig lehet ezt így bírni?
Tény, hogy sokkal többet beszélünk most a családdal, a barátokkal, mint eddig, mert ugye most mindenki ráér.
 Ebben is van előny, de azért ez mégsem az igazi.
Elismerem, hogy ránk fért egy kis megállás, mert úgy szaladtak el a napok az utóbbi időben, hogy nem volt megállás, minden napra akadt valami program, esemény, tennivaló, még így nyugdíjasként is.
 Amúgy mindig is ez volt rám a jellemző. Menni, csinálni, amit lehet, amit kell és nem megállni.
No, most megkaptam, megkaptuk. Nincs mit tenni, csak átgondolni.
 Értem én, hogy ez is kell, de nehéz. Nehéz, mert nem ezt szoktuk meg, mert az élet így felpörgött körülöttünk és mi is vele együtt.
Mire vége lesz, ha vége lesz, talán kicsit lelassulunk. Vagy nem? Ki tudja?

Mostanában csak így napozunk Micivel