2016. február 18., csütörtök

Betegszabadság

Annyira unom már, hogy lassan két hete szenvedek, vagy már több is hogy meg vagyok fázva. Hol a torkom fáj, hol a fejem megy szét a náthától, hol az orrom folyik, csak el nem múlik. Hétfőn úgy döntöttem, hogy elég volt, elmegyek az orvoshoz, aki persze ki is írt egyből, de nálunk ez nem ilyen egyszerű. mikor betelefonáltam, csak azt kérték, hogy hétfőn délutánra azért menjek be ügyelni, mert nincs senki, ja meg szerdán is és ne legyek betegállományba, mert akkor jóval kevesebb pénzt kapok, maradjak csak otthon szabadságon, úgyis van bőven.
Na, hát így mennek nálunk a dolgok. Egyébként mindenki beteg, nem csak én, csak én már meguntam. Ma már sokkal jobban voltam és már régóta készültem, hogy elmegyek fürdőbe kicsit úszni, de főleg szaunázni. Én a Lukács fürdőt ismerem, oda jártam kezelésekre így most is oda mentem. nagyon nehezen indultam el, de annyira jól esett, hogy el sem tudom mondani.
Az árak mondjuk kicsit kiakasztottak, de már régen jártam itt, ezért volt kicsit meglepő. 2 órára 2700 forintot kell fizetni és még jó, hogy nekem a 2 óra elég volt. Annyira szeretem ezt a fürdőt, a hangulatát, a környezetet, a vizet, hát ez van, erre áldozni kell.
Délelőtt azért kicsit motoroztunk Benedekkel is, játszótereztünk, vásároltunk. Hihetetlen, hogy bele van szeretve ebbe a kis motorba.
tegnap hallottam a Ridikülben: nézd meg, hogy hogy viselkedik az unokád és megtudod, hogy milyen szülő voltál. Én eddig nagyon boldog vagyok, ha csak kicsit is rajtam múlt, akkor örülök.



a virágaim már nagyon érzik a tavaszt, sorra nyílnak az ablakban

2016. február 9., kedd

Tavaszváró



Hát, igen. Megint eltelt sok idő, mire ideértem, hogy leírjak pár sort. Azóta hó is esett, igaz nem sok, de legalább a szánkót lehetett használni kicsit, aztán el is olvadt, beteg is voltam, vagyis vagyok, de már csak kicsit. Az események pedig folyamatosan jönnek. Nagy izgalomban vagyunk Heniék miatt, hogy sikerül -e új albérletet találniuk Londonban, ami bárki bármit is gondol, igen nehéz feladat.
Persze ha az ember kimegy huszonévesen, még egy közös albérlet is megfelel, nem nézi, hogy milyen a lakás, de ha már gyerek, család van, nagyon nehéz találni olyat, ami meg is felel és még kifizethető. Az árak nekem horrorisztikusak, de persze nem annyi a fizetés sem, mint itthon. Azért elég rémisztő. Na mindegy, csak sikerüljön.
Itthon is zajlanak az események, növögetnek a következő babák, miattuk is izgulok, mert szép, szép, hogy majdnem egyszerre jönnek, de én nem tudok kétfelé szakadni és ott lenni pedig szeretnék. Azért úgy gondolom, hogy az élet majd ezt is megoldja, csak előtte izgalmas kicsit.
A nyugdíj sem olyan egyszerű, mint ahogy gondoltam, most úgy tűnik, hogy két hónappal tovább kell maradnom, mert csak így fogom megkapni a 40 éves közalkalmazotti pénzt, ami 5 havi fizetés, tehát nem mindegy. Csak kibírom még azt a két hónapot. Valahogy nem is nagyon tudom felfogni, hogy milyen lesz, hogy nem kell bemenni holnap.
Ezzel kapcsolatban elég sok gondolatom van. Visszaemlékezve arra, hogy annak idején az óvodában mi minden ünnepre meghívtuk a volt nyugdíjasokat, műsort csináltunk nekik, kis ajándékokkal kedveskedtünk, na ehhez képes itt, ha valaki nyugdíjba megy, az onnantól megszűnt létezni. Ennek sok oka van, de azért szomorú. Többek között ez a közömbösség az, ami miatt nem szerettem itt dolgozni. Nehéz ügy, nem tudom mit lehetne tenni, mert ez így nem jó.
Nekem persze már úgyis mindegy, de  akik maradnak, azok ugyanígy itt maradnak ebben a közömbösségben és a helyzet csak egyre rosszabb.
Voltunk Velencén a hét végén, aránylag jó idő volt, Benedek végigmotorozta a korzót, most legújabb kedvence a motor. Nagyon élvezte.