2016. december 29., csütörtök

Kis Karácsony nagy karácsony


Eltelt a karácsony, lehetett volna jobb is, ha Heniék hazajönnek, de így is jó volt. Együtt voltunk, finomat ettünk, a gyerekek örömének örültünk. Volt benne kicsi izgalom is, mert Marci beteg volt pár napig, de szerencsére már jól van.
Annánál olvastam, hogy a vendégjárás milyen fárasztó. Milyen érdekes, én is mindig ezt éreztem, mikor még dolgoztam. Még utolsó nap is bent kellett lennem, nem volt pihenés és utána menni egyik helyről a másikra, sokszor éreztem én is nyűgnek. Most persze nem, mert már itthon vagyok, volt időm mindenre, felkészülten vártam az ünnepet és jó volt mindenkivel találkozni, akik a megszokott körbe bele tartoznak. Az sajnálom, hogy csak ilyen ritka alkalmakkor van rá lehetőség, hogy találkozzunk. Öcséméknél nagyon nehezen indult be a hangulat, sok dolog miatt, de mikor előkerült a gitár, közösen elkezdtünk énekelni, már nagyon jól éreztem magam. Felidéződtek a régi születésnapok, szilveszterek, mikor nagyon sokat énekeltünk együtt.

2016. december 21., szerda

Egy adventi kirándulás

Én szombaton voltam kirándulni Mariazellben, Ausztriában, ami miatt elgondolkodtam ezen az úton, azt két esemény is indokolta. A kirándulás maga nagyon jól sikerült, nagyon jó volt a szervezés, a buszsofőrök profik voltak, semmi probléma nem volt út közben, a társaság is nagyon jó volt, mindenki időre ott volt mindenhol, senkire nem kellett várni. Az idegenvezető nagyon sok információval gazdagított minket az út során, tehát én nagyon elégedett voltam.
Nem volt egy könnyű út, reggel fél hatkor indultunk itthonról és majdnem éjfél volt mire hazaértem.
Másnap reggel olvastam a hírt, hogy nem sikerült mindenkinek ilyen jól az útja. Nagyon sajnálom azokat, akik ilyen szerencsétlenül jártak, nem tudom mi lehetett az oka, de bizony ilyen előfordul néha. Csak ott ahol mi voltunk, legalább 8 magyar busz állt, nagyon sokan elindulnak ilyenkor és az utak bár mindenhol jók, az időjárás tud meglepetéseket okozni.
A másik pedig a berlini adventi vásáron történtek. Bizony én is hallottam utastársaktól, hogy ők nem is mennek már olyan helyre ahol nagy tömeg van, mert az veszélyes. Szerintem ez nem megoldás, mert baj bárhol történhet, azért még nem zárkózhatunk be, csak bízhatunk a szerencsénkben. mivel mi is nagyon sokat utazunk a világban mindenfelé, nem mondom, hogy én nem szoktam körülnézni, hogy ki ül mellettem a vonaton, milyen csomagok vannak mellettem, de sajnos ez a mai világban már benne van. Nem tudunk minden veszélyt kivédeni, pedig jó lenne.
Azért ez mégis egy nagyon szép kirándulás volt, tele élményekkel, szép tájjal, ragyogó napsütéssel. Nekem ez maradt meg belőle.










Ovis kalandok

Ma volt az utolsó ovis napunk, már csak jövőre fogunk legközelebb találkozni. Ma kicsit kevesen voltunk, csak 3 gyerek  de ők nagyon jól érezték magukat a hideg ellenére is.
Próbáltunk tüzet rakni, ami elég nehezen sikerült, de végül csak fellángolt és boldogan álltuk körbe egy kis melegségért, nagyon jól esett az átfagyott kezeknek. Érdekes, ahogy a kapcsolatok alakulnak a gyerekek között. Már nem okoz gondot, hogy a kézkörnél megfogják egymás kezét, de azért a tányért még sokszor elhúzzák egymás elől. A legfinomabb falatok mindig azok, amit valaki más hozott. Nagyon helyesek, ahogy a bögréket kiválasztják, egyáltalán nem mindegy, hogy ki melyikből iszik. Most ugyan nincs olyan nagy harc, de régebben volt egy kislány, aki soha nem engedte, hogy az ő általa választott bögréből valaki más igyon. Most még fontos számukra az is, hogy a zsipp-zsuppnál a pléd egyik végét anya fogja. Persze ők még nagyon kicsik, alig 3 évesek, csak most ismerkednek a közösséggel, de reményeink szerint nyár végére belőlük is nagyon jó kedvű, lelkes óvodások válnak.



Addig pedig próbáljuk minél jobban érezni magunkat velük együtt mi felnőttek is.

2016. december 6., kedd

Kocsonyafőzés

hűl a kocsonya

készülődik, hogy kinyíljon
Lehet ez is korral jár? Minden szombaton az a program, hogy elmegyünk a piacra, persze csak ilyenkor télen, mert egyébként már pénteken Velencén vagyunk. Nagyon élvezzük a vásárlást, az idénynek megfelelő bő kínálatot, a forralt borozást, jó esetben még ismerőssel is összefutunk. Ilyenkor jól esik kicsit beszélgetni.
Érdekesség, hogy itt van mellettünk a kispesti piac, de azt nem szeretjük, bár hét közben azért ide járok, de a hét vége, az Lőrinc. Itt sokkal nagyobb a választék, kedvesebbek az eladók, jó nagy a nyüzsgés és persze megvannak a már jól bejáratott boltok.
A mai napon kocsonyát főztünk. Talán ez a második alkalom, hogy nekem kell főzni, ezt is eddig anyukám csinálta, de most már ez is rám maradt. Persze amit megfigyeltem, azt én is próbálom ugyanúgy tenni. Nagyon szeretjük, remélem most is finom lesz. Még jó, hogy van egy üres szobánk, ahol hűlhet az elkészült kocsonya, mielőtt a hűtőbe kerülne. A konyhában a cica miatt nem maradhat, nem mintha megkóstolná, soha nem eszik ilyeneket, de azért mégis.
Sütöttem hozzá egy kis szilvalekváros papucsot is, nagyon finom lett.

2016. november 30., szerda

emlékezés

Tegnap vásárlás közben a férjem beledobott a kosárba két Melba kockát. Régen láttam már ilyet. Elsőre az ára volt amin meglepődtem, talán 60forintba került. Aztán eszembe jutott anyukám, aki sokszor felemlegette egyik nagynénémet, aki arról volt híres, hogy három gyereke volt és soha nem tudott kijönni a pénzből, mindenkitől kölcsön kért. Bezzeg fizetésnapon megvett vagy 30 Melba kockát is, nem törődve a hónap végével. Akkor ha jól emlékszem 90 fillérbe került egy.
Én pedig elgondolkodtam, hogy milyen messze is vagyunk már ettől. Ha ma az emberek pénzhez jutnak, vesznek egy tv-t, vagy egy autót részletre és nem gondolkodnak rajta, hogy miből fogják kifizetni. No persze tisztelet a kivételnek.
Én már tavaly elhatároztam, hogy decemberben már a közelébe sem megyek egyetlen bevásárló központnak sem. Ehhez igyekszem tartani is magam. Ma megvettem az utolsó könyvet, ezzel mindenki le van tudva, már csak a főzéshez kell vásárolni. Nem akarok részt venni a tolongásban, idegeskedésben, ami ünnepek előtt van a boltokban. Remélem, hogy idén sem az ajándékokon fog múlni, hogy boldog karácsonyunk legyen. persze azért az is lesz, főleg a kicsiknek, de nem szeretném, ha ez lenne a lényeg.
Az első gyertyát már meggyújtottuk, még van sok takarítás hátra és aztán már csak várom, hogy a gyertyagyújtásnál együtt legyen majdnem az egész család. Sajnos most is fognak hiányozni Heniék és anyukám sem lehet már velünk, de nagyon sokat fogunk gondolni Rájuk.

kicsit korábban kinyílt a kaktuszom

készülnek a díszek

2016. november 21., hétfő

Kis kikapcsolódás takarítás közben

Egész hét végén próbáltam rendbe tenni a lakást, ami persze nem ment könnyen, főleg, hogy Beáék itt voltak szombaton. Benedeknek nagyon tetszett az új fürdőszoba, futkározott benne körbe körbe és kiabált papa, zene. Hát zene az nincs, de egyébként nagyon élvezzük, tetszik mindenkinek.
Na és ott legalább rend van, a többi meg majd elkészül lassan.
Ma már délelőtt elmentem tornázni, két hét után kicsit megerőltető volt, délután pedig kiállítás megnyitóra mentünk Beával. Azt gondoltam, mikor a meghívót küldték, hogy úgysem lesz kivel elmennem, de Bea nagyon örült a lehetőségnek, így hát szépen kiöltöztünk és elmentünk a Műcsarnokba. sajnos hely már nem volt mire odaértünk, csak álló, ezért végig kellett állni az egy órás megnyitót, ami nagyon érdekes lett volna, ha kényelmes cipőben megyünk. Így kicsit nehezen viseltük.
Ami azután következett, az viszont megérte, mert a kiállítás nagyon tetszett.
Címe Az első aranykor
Ferenc József uralkodásának ideje, aki épp most száz éve halt meg és mint megtudtuk róla, nagy mecénás és műkedvelő volt.
Az én kedvenc képeim: Lotz Károly, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Mednyánszky László,a külföldiek közül pedig a lengyel Matejko,  ill. sok olyan is volt, akinek a nevét még nem is hallottam.
Érdemes elmenni a Műcsarnokba és megnézni, mert ezek a képek csak most láthatók így egyben, ilyen alkalom nem lesz többet.


Munkácsy



Lotz




Hihetetlen de ez is Munkácsi, egyik utolsó képe

Fürdőszoba felújítás /vége?/

És igen, ma vannak itt utoljára a munkások, még várom az ajtóst, mert még nincsen ajtónk, de a többi kész és már zuhanyoztam is. Az eredmény pedig nagyon tetszik, így azt mondom, hogy megérte a várakozást, most már csak rám vár egy nagy, átfogó takarítás, remélem karácsonyig kész leszek vele.
Ami ugyanis van a lakásban, azt mindent le kell pakolni, mert a por mindenhová befészkelte magát.
Pedig mindent lefóliáztak, de mégis. A por előtt nincs akadály. Nekünk eleve nem volt a konyhán ajtó, ezért a konyha a legporosabb. Ami annyiból jó is, hogy most aztán úgyis mindent le kell pakolni, lehet kicsit szelektálni. Nem irigylem magam, de már legalább lehet a nap végén fürödni. Ez is valami.




2016. november 15., kedd

Fürdőszoba felújítás 3

Nem csökkent, sőt csak nőtt a káosz. Persze azért a munka halad, csak a munkások kezdik fokozatosan belakni a lakást, én pedig úgy érzem, mint ha betolakodó lennék a saját otthonomban.
Egyszer csak vége lesz, de lehet, hogy én vagyok egyre türelmetlenebb, vagy csak nehezebben viselem, hogy egész nap nekem kell alkalmazkodni vadidegen emberekhez, akik persze nagyon rendesen dolgoznak közben, csak....
Ezért aztán mivel mást nem tudok tenni, befejezem az összes félbehagyott kötésemet. konyhába nem férek be, mosni nem tudok, hát marad ez. Néha azért itt hagyom őket, mikor már nagyon nem bírom. Ma már leszerelték a wc-ajtót is és közölték, hogy ma egyáltalán nem lehet rálépni a kőre. Még jó, hogy Benedeknek szereztem egy bilit, azt valahogy ki tudjuk önteni. Ha belegondolok, hogy régen még ez mennyire nem volt probléma, de nagyon meg lehet szokni a kényelmet.
Azért nagyon szépek leszünk, csak legyen már egyszer kész. Akkorát fürdök, ja és cicát is gyorsan megfürdetem, mert olyan poros, hogy csak na.

2016. november 12., szombat

Fürdőszoba felújítás2.

Eltelt egy hét és kezd kialakulni a kép. No nem, még nincs fürdőszoba, de már legalább látszik, hogy milyen lesz majd, ha elkészül. A fiúk nagyon rendesen dolgoznak 8-tól 4-ig szinte megállás nélkül,, én továbbra is bezárva a nappaliba a cicával, de már nagyon nem bírom a port. Bár mihez nyúlok, minden koszos, poros, pedig azzal kezdték a munkát, hogy mindent lefóliáztak.
A házból eddig kétszer szóltak már be, de mindegy, kibírjuk, remélem, hogy már nem lesz több probléma. Még nem látom teljesen tisztán, hogy milyen lesz a végeredmény, még tükröt kell rendelni, üveg elválasztót és még sok minden hiányzik, de bízom benne, hogy a hét végére már nagy haladás következik be. Kicsit kényelmetlen ugyanis átjárni fürödni Beáékhoz, még ha nem is laknak messze.
Nem is hinné az ember, hogy milyen nehéz mosakodni, fogat mosni konyhai mosogatóban. Karácsonyig csak elkészülök a portalanítással, meg a mosással, mert minden függönyt, takarót ki kell mosni, minden poros lett.
Néha már annyira nem bírom, hogy itt hagyom őket néhány órára, én pedig lemegyek egy kis friss levegőt szívni. Szegények, ők nem mehetnek el, de hát őket ezért fizetjük.
Ilyen volt




Most itt tartunk

2016. november 9., szerda

Fürdőszoba felújítás

Rég óta tervben van már, hogy felújítjuk a fürdőszobát. Végre megtaláltuk a megfelelő embereket, a terv is nagyjából megszületett, de így is elég sokat kellett várni, míg ideértek. A hét elején végre nekifogtak. Már első este úgy éreztem, hogy biztos hogy én ezt akartam? Borzasztóan zavar, mikor minden a feje tetején áll a lakásban, semmit nem lehet megtalálni, de ez még csak a kezdet volt. Első nap csak bontottak, volt sok por és nagy zaj, úgyhogy lehet cicát a végén pszichológushoz kell majd vinni, mert egész nap ki sem mer bújni az ágy alól. Tegnap már ott tartott, hogy a véletlenül kicsepegett vizet nyalta fel a padlóról, mert nem mert kimenni inni.
Második nap lezárták a fűtést, kiszerelték a wc-t, na még az is izgalmas volt. Még jó, hogy Beáék itt laknak pár utcára. Én egész nap bent ültem a szobában és kötöttem, mert ahányszor kijöttem, mindig azt éreztem, hogy útban vagyok. Jobb lett volna eltűnni valahová, de azért itt kellett lenni, mert voltak néha kérdéseik. Aztán kiderült, hogy a konyhaszekrényből is ki kell pakolni, no de hová? Ez már szinte megoldhatatlan feladatnak tűnt, de sikerült.
Este rendeltünk egy pizzát és csináltunk egy kis helyet a konyhaasztalon, amit portalanítottunk.
Ma már elvileg elkezdik visszaépíteni a fürdőszobát és van wc.
Képek is lesznek majd, mert dokumentálom az egészet. Most itt tartunk. Remélem, hogy a végeredmény mindenért kárpótol majd.

2016. november 6., vasárnap

Halottak napja, Mindenszentek



Nem vagyok egy temetőbe járó, mert úgy gondolom, hogy emlékezni úgy tudunk a szeretteinkre, ha sokat gondolunk rájuk és beszélünk róluk, amíg az emlékeink engedik. Amúgy meg azt vallom, hogy addig gondoskodjunk egymásról, figyeljünk egymásra, amíg élünk, mert utólag már hiába visszük a virágot a temetőbe.
De.. visszaemlékszem arra, hogy mikor gyerekek voltunk, mennyire szerettünk a nagymamámmal kimenni a Köztemetőbe, mert ősz volt, rengeteg gesztenyét lehetett gyűjteni, szép leveleket találni és amíg ő igazgatta a virágokat, sepregetett a sír körül, mi érdeklődve olvasgattuk a sírfeliratokat, néztük, hogy ki mikor született, meddig élt és semmi rossz érzésünk nem volt ezzel kapcsolatban.
Most, hogy már unokástól megyünk a temetőbe, újból átéltem ezeket az élményeket, ahogy gyűjtögettük a szép őszi leveleket, gyertyát gyújtottunk közösen, sétáltunk a szépen feldíszített sírok között és azt gondoltam, hogy igen, ez az élet rendje, itt a következő generáció, akik majd folytatják utánunk, ha mi megmutatjuk nekik, hogy ez is egy szép hagyomány, gondoskodni a szeretteinkről akkor is, ha már nincsenek köztünk. Elhatároztam, hogy ha már kicsit nagyobbak lesznek, akkor pedig sokat fogok nekik mesélni a déd nagymamájukról, a déd nagypapájukról, akik sajnos már nem élhették meg az ő születésüket, de hiszem, hogy azóta is itt vannak körülöttünk és vigyáznak ránk és az én nagymamámról is akire sajnos már csak én emlékszem.

2016. október 27., csütörtök

Őszi kirándulás

Régen vágytam már rá, hogy eljussak Tapolcára, mert már nagyon sok jót hallottam róla, ill. jártam is ott, mikor még ásványgyűjtők voltunk, de akkor csak a bányában kerestük a kincseket. Most más kincsekre vágytam, amit meg is találtam ezen a szép helyen.
Szállást nagyon olcsón sikerült foglalnom, persze nem is volt valami nagy szám, de a célnak megfelelt, az utazással pedig szerencsénk volt, mert a férjem kollégája ott lakik és szívesen elvitt minket is. Így aztán fél 3 után már meg is érkeztünk, lepakoltunk, az erre a napra tervezett programot, a tavas barlang meglátogatását még sikerült megvalósítanunk. Nagyon izgalmas volt számomra, hogy az egész város alatt egy nagy barlangrendszer húzódik, nagy része vízzel telt, egy kis szakaszán pedig még csónakázni is lehet. Ez persze enyhe túlzás, mert olyan alacsony a plafon, hogy nagyrészt hasalni kell a csónakban és két kézzel tolni előre a csónakot. A víz viszont kristálytiszta, az üregek szépek, bár itt nincsenek cseppkövek, csak apró kis kinövések.
csónakra várva
Az egész látogatás kb. másfél óra volt, meséltek a környék kialakulásáról, a barlang felfedezésérő, /kútásás közben/, A mostani felhasználásról. Rengeteg víz termelődik, már nem emlékszem pontosan, hogy mennyi, de sok. használják a helyi kórházban, a szállodában, hőmérséklete mindig egyenletes, 18 fok és ez látja el a Malom tavat is vízzel.
Még este ezt is megnéztük, mivel péntek este volt és szép idő, sokan sétáltak, kiültek a tó partjára.
Másnap korán reggel a Csobánc hegyre mentünk kirándulni. Tényleg korán volt, a buszon még csak néhány néni volt, akik a temetőbe indultak és mi. Szőlőültetvények között kapaszkodtunk fel a hegyre, szerencsére egyre szebb napsütésben. Gyönyörű képeket készítettünk és a végén már igencsak izzadtunk. Szerencsére már lefelé jöttünk, mire a többiek felértek, mivel szép idő volt, igen sokan igyekeztek felfelé. Még elmentünk egy bányához is, kincset keresni/geocaching/ha valakinek mond ez valamit, majd nagyon szép házak, kertek és szőlők között legyalogoltunk egy kis faluba, neve Diszel. Ezt azért is fontos megjegyezni, mert itt ért az a meglepetés, hogy vannak még rendes emberek. A busz ugyanis otthagyott minket, míg a helyi kocsmában ejtőztünk. Ott szerencsétlenkedtünk, hogy akkor most mi legyen, mire kijött a kocsmárosnő és azt mondta, hogy van itt egy fiatalember, aki szívesen elvisz minket, csak megissza a kávéját. Így is lett és mint kiderült, neki semmi dolga nem volt Tapolcán, csak úgy szívességből elvitt minket. Utólag is köszönjük neki.

Előttünk a cél





Délután még sétáltunk a tóparton, ebédeltünk egy nagyon szép étteremben és másnap pedig folytattuk a túrát Szigligeten, ami nagyon elvarázsolt és megfogadtuk, hogy ide még biztosan vissza fogunk jönni egyszer, talán már a nyáron.

2016. október 24., hétfő

baba-mama club az oviban




Ősz van, újra elkezdődött az óvoda, ami segít abban, hogy a nyugdíj mellett maradjon egy hajszálnyi kapcsolatom az óvodai környezettel, a gyerekekkel, a szülőkkel. Ez heti egy nap elfoglaltságot jelent, egy délelőttöt az ovi udvarán, ahol a kicsik, akik majd óvodába szeretnének járni ismerkedhetnek a környezettel, a többi gyerekkel, más felnőttekkel. Nem túl sok, általában 4-5 anyuka, vagy apuka és a gyerekek, akik két évestől négy évesig általában itt találkoznak első alkalommal egy közösséggel. Ahová heti rendszerességgel visszajárnak, hogy mire oviba kerülnek már legyenek barátaik, legyen némi tapasztalatuk, hogy milyen is egy óvoda, milyen egy közösséghez tartozni, ami az óvodába járás egyik legfontosabb velejárója.
Jó látni, ahogy a visszahúzódó, anyukájuk mellől el nem távolodó kisgyerekekből az idők folyamán óvodás, majd később már nagy iskolás lesz. Mivel az iskolások is közel vannak, sokszor beszaladnak, mikor látják, hogy ott vagyunk és akik baba-mamára jártak, mindig megemlítik ezt. Látni a szemükben a visszaemlékezés örömét, van aki meg is kérdezi: "ugye én már nem járhatok baba-mamára"?
Az udvaron szabadon játszhatnak a gyerekek, míg mi összegereblyézzük a faleveleket, összesöpörjük a homokot, ill. mindig az évszakhoz köthető teendőket végezzük. Persze csak az a szülő, aki már olyan gyerekkel érkezik, aki bevonható ebbe a tevékenységbe. Ha még nem, akkor csak figyeli a többieket, vagy felfedezi az udvart anyukájával. Itt semmi nem kötelező, csak lehetőség.
Van egy kis közös körjáték, kézmosás, közösen elfogyasztott tízórai, aztán elköszönünk és mindenki megy a dolgára. Egy hét múlva pedig ismét örömmel gyűlik össze a kis csapat, hogy egy kellemes délelőttöt töltsön el együtt az oviban. Én pedig örülök, hogy egy fél napra ismét óvónéni lehetek.
Külön boldogság nekem, hogy Benedek is ott van a kis csapatban anyukájával, remélve, hogy hamarosan ő is az ovisokhoz fog tartozni. Addig azonban még van egy kis idő.