Halottak napja, Mindenszentek

Nem vagyok egy temetőbe járó, mert úgy gondolom, hogy emlékezni úgy tudunk a szeretteinkre, ha sokat gondolunk rájuk és beszélünk róluk, amíg az emlékeink engedik. Amúgy meg azt vallom, hogy addig gondoskodjunk egymásról, figyeljünk egymásra, amíg élünk, mert utólag már hiába visszük a virágot a temetőbe.
De.. visszaemlékszem arra, hogy mikor gyerekek voltunk, mennyire szerettünk a nagymamámmal kimenni a Köztemetőbe, mert ősz volt, rengeteg gesztenyét lehetett gyűjteni, szép leveleket találni és amíg ő igazgatta a virágokat, sepregetett a sír körül, mi érdeklődve olvasgattuk a sírfeliratokat, néztük, hogy ki mikor született, meddig élt és semmi rossz érzésünk nem volt ezzel kapcsolatban.
Most, hogy már unokástól megyünk a temetőbe, újból átéltem ezeket az élményeket, ahogy gyűjtögettük a szép őszi leveleket, gyertyát gyújtottunk közösen, sétáltunk a szépen feldíszített sírok között és azt gondoltam, hogy igen, ez az élet rendje, itt a következő generáció, akik majd folytatják utánunk, ha mi megmutatjuk nekik, hogy ez is egy szép hagyomány, gondoskodni a szeretteinkről akkor is, ha már nincsenek köztünk. Elhatároztam, hogy ha már kicsit nagyobbak lesznek, akkor pedig sokat fogok nekik mesélni a déd nagymamájukról, a déd nagypapájukról, akik sajnos már nem élhették meg az ő születésüket, de hiszem, hogy azóta is itt vannak körülöttünk és vigyáznak ránk és az én nagymamámról is akire sajnos már csak én emlékszem.