2014. július 29., kedd

Benedek

Az én kis sovány unokám

Heniék hazamentek, ezért most már csak Beáékkal mentünk Velencére. Persze ez is nagy öröm, együtt lenni, látni egész nap Benit, látni ahogy a friss levegőn nagyokat alszik, reggel frissen ébred. Nagyokat sétálni a környéken, még a strandot is kipróbáltuk, igaz csak rövid időre.A jó idő miatt este a teraszon fürdettük, végre körbeállhattuk úgy, ahogy annak idején a mi gyerekeinket is körbeállták a nagyszülők egy-egy fürdetés alkalmával. És persze nagyon sokszor foghattuk, ami külön öröm volt a számunkra.Aztán hazamentek és onnan kezdődött a rémálom. Ugyanis a védőnő túl soványnak találta őt és meggyanúsította Beát, hogy éhezteti a gyereket. Ezt így szó szerint. Hiába mondta, hogy jól alszik, nem sír, erre az volt a válasza, hogy azért nem sír, mert már nincs ereje. Ezt mondta arra a gyerekre, aki 3 hónapos létére hátról hasra fordul a kiságyban emeli a fejét, forog. Persze Bea sírva jött haza és azóta próbáljuk nyugtatgatni, hogy nincs baj. Egyébként Beni, aki 2200grammal született, 3 hónapos korára 3750gramm volt, nem tudom, hogy ez miért kevés?
A mai napon, mikor újból a védőnőnél jártak, Bea elmondta neki, hogy nagyon rosszul esett neki, amit a múltkor mondott. Erre mi volt a válasza? Csak rá akart ijeszteni, mert ha így folytatja, hogy nem hízik eleget a gyerek, akkor majd jön a gyámügy, meg a többi. Erre már nincs mit mondani, csak azt tanácsoltam, hogy nagy ívben kerüljék el ezt a védőnőt.


Én munkám során már találkoztam éheztetett, bántalmazott gyerekekkel, azt hisze, hogy ez a védőnő csak  hallomásból ismerhet ilyeneket, ha nem látja, hogy mi a különbség.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése