2014. május 12., hétfő

kertészkedés

A cicánkat leköltöztettük a telekre, ezért most sűrűbben kell nekünk is lemenni, hogy szegény ne haljon éhen és főleg ne unatkozzon. Ez nem is lenne baj, csak ilyenkor itthon minden szalad, mert hét közben sajnos minden nap este jövök haza, ezért nincs időm semmire. A kert most nagyon szép, az eső is esett, az idő is jó, reméljük így is marad és lesz sok szép paradicsomunk, mint tavaly nyáron. Nagyon szeretek Velencén ébredni, kávézni a teraszon, végignézni reggel a virágokat, hallgatni a madarakat, élvezni a nyugalmat, ami később már nem annyira élvezhető, néhány szomszédnak köszönhetően. Már sikerült le is égnem pénteken. Észre sem vettem, úgy fújt a szél, de a nap mégis nagyon melegen sütött. Jót bicajoztam, nagyon szeretek elszaladni a pékhez, vagy csak úgy felülni rá és menni a házak között és nézni a kerteket. De jó is a nyugdíjasoknak, el tudnám viselni én is.
kedvenceim

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése