2014. szeptember 12., péntek

Betegség

Kék ég Piranban   
  

  Túl vagyunk az idei nyaraláson, ami csak félig mondható annak, mert az első napokban igazi kánikulai nyár volt, aztán meg jött a fekete leves. Szerencsére amíg lehetett kihasználtuk a tenger adta lehetőségeket. Szlovéniában, Koperben voltunk, ami nekem nagyon kellemes meglepetést okozott és mindenkinek csak ajánlani tudom, főleg gyerekeseknek. Közel van, nagyon szép, kulturált ingyenes strandja van, szép maga az óváros és a környék is, Trieszt is közel van és a hegyek sem megvetendőek.

 Mi is próbálkoztunk a hegyekkel, ellátogattunk Posztojnára, ami nagyon szép helyen van, a hegyek között, de az időjárás megtréfált minket. Előző nap még a strandon sültünk, itt pedig alig volt 9fok és szakadt az eső. Átázott cipőben, fázva, nem sok kedvünk volt sétálni. Aztán továbbmentünk innen Mariborba, amit szintén csak ajánlani tudnék, mert gyönyörű kis város, de az eső itt sem könnyítette meg a dolgunkat. Azért mi nem nagyon hagytuk zavartatni magunkat, kerestünk kincset /geokesching/ másztunk hegyet, ettünk jókat és sétáltunk sokat.
Most itthon vagyunk és a kirándulás hozadéka -e, vagy csak úgy jött, mindketten jó náthásak vagyunk. No mindegy, majd csak elmúlik, amúgy úgy hallom, most ez van, elég sokan vannak így.

Kék tenger

Kis pihenő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése