Augusztus 24.szombat / Buchewald, Weimar/

Aránylag nyugodt éjszaka után, kb. 7 óra körül ébredtünk. Megreggeliztünk, ami érdekes ezen a szálláson, hogy egész pici babával is vannak. Készítették neki a tápszert, közben az apuka simán letette őt a kőre, ami persze tiszta volt, no de mégis... persze ülni már tudott a baba és nagyon jól tűrte a várakozást.
 Mára megint utazást terveztünk, ezért a reggeli közért után indultunk a pályaudvarra. Szombat révén elég nagy forgalom volt. Megvettük a jegyet nekem, ami 9 euróba került féláron és felszálltunk a Weimarba tartó vonatra. Egy megállót mentünk mindössze. Itt egy kicsit vártunk a buszra, mert csak 10 előtt indult az innen 3,5 kilóméterre levő Buchewaldba, ahol a valamikori koncentrációs tábort akartuk megnézni. Szép időben, nagyon szép helyen tett le a busz, de a látvány az eléggé felkavaró volt, dacára annak, hogy a táborból igazából nem sok minden maradt meg. A német precizitással kiépített  tábor, a kettős kerítéssel, a gázkamrákkal, a láger helyével elég nyomasztó volt. Még belegondolni is szörnyű, hogy itt emberek ezrei szenvedtek, próbáltak túlélni. Ez a tábor munkatábornak indult eredetileg, ezért volt ilyen kis méretű a gázkamrája, "csak" 6 kemencével. Szerencsére nem sok minden maradt meg, csak néhány cipő, fotók, rajzok.
A táborkapu felirata: mindenkinek amit érdemel.
 Ehhez nincs mit hozzátenni.
Kettőig nagyjából körbe is jártuk a területet, aztán egy másik útvonalon, szép kis falvakon keresztül visszabuszoztunk Weimarba. Az különösen szörnyű, hogy egy ilyen város mellett, ami a zenéről és a kultúráról híres /Goethe, Schiller, Bach, / egy ilyen borzalmas hely található. Állítólag a lakosok nem tudtak róla, hogy mi folyik ott.???

 A kemence

Jól bejártuk a várost, megnéztük a nevezetes helyeket, jó sok ember volt az utcákon, a parkokban a szép idő és a hét vége miatt. Telefonáltunk egyet haza a mamának, kicsit pihentünk a parkban, aztán visszasétáltunk a vonathoz. Nagyon elfáradtunk a második gyalogolós nap után. A lábamon már 3 ragtapasz volt, de még így is akadt olyan hely, ahol törte a cipő. Pedig a legkényelmesebb cipőmben indultam útnak. Alig vártuk, hogy hazaérjünk. Lefürödtünk, vacsorát főztünk, majd némi erőre kapva besétáltunk a belvárosba. Este kivilágítva meseszép volt a Dóm és környéke. Meglepett, hogy az útépítők még most is dolgoztak a téren, pedig szombat volt és 10 óra. Nagyon kellemes idő volt még ekkor is.
A szállodába visszaérve kifizettük a szállást, majd megpróbáltunk elaludni, ami az újonnan érkezett szobatársak miatt kicsit nehézkes volt, de szerencsére egy idő után megunták és elmentek bulizni. Reggel láttuk, hogy a buli valószínűleg nagyon jól sikerült, mert még levetkőzni sem volt erejük, cipőstől feküdtek az ágyban. Mi viszont továbbálltunk, várt ránk Brüsszel.