Most két éve januárban éppen Londonban voltunk . Heniék új lakásba költöztek, mentünk segíteni kicsit berendezni, apró szereléseket végezni. Készültünk a Kínai újévre, ami nagyon érdekes programokat szokott jelenteni, de szóltak Borka osztálytársai, hogy inkább ne menjünk, mert van valami járvány. Így aztán nem mentünk.
Legközelebb, mikor nyáron kint voltunk, elmentünk a tengerhez jól éreztük magunkat a megszorítások ellenére is. Mikor hazajöttünk, két hét karantén várt ránk. Nem volt gond, nyár volt, Velencén voltunk, kicsit vicces volt, hogy jöttek a rendőrök minden nap ellenőrizni, hogy betartjuk -e a karantént. Aztán persze elkaptuk mi is, de ekkor már november volt. Szinte napra pontosan egyszerre a férjemmel ágynak estünk. A legrosszabb a kiszolgáltatottság és a bezártság volt. Szerencsére nekünk volt, aki gondoskodott rólunk, ételt, italt hozott, bár gyakorlatilag két hétig nem nagyon ettünk. Az orvossal csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. Szerencsések voltunk, nem kellett kórházba menni.
Közben jöttek a rossz hírek, ismerősök is haltak meg, kerültek kórházba. Aztán vége lett ennek is, de a vírus még mindig itt van, nem szabadultunk meg tőle.
Ha utazunk tesztelünk, lassan már maszk nélkül sehová nem mehetünk, túl vagyunk három oltáson és még mindig nem vagyunk szabadok.
Vége lesz valamikor, vagy ezt már így kell megszoknunk és meg kell tanulni együtt élni vele?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése