2019. január 9., szerda

Megint egy új év

A januárban azt szeretem, hogy már lehet készülni az új évre. Tervezgetni, mit fogunk csinálni idén Velencén, miket fogunk ültetni, hová utazunk legközelebb, mit szeretnénk feltétlenül megnézni.
Március környékén általában el szoktunk utazni valahova, valamelyik környező országba, ahol lehetőleg jobb az idő, mint nálunk márciusban. Volt már, hogy rosszul terveztünk, pl. Drezdában, ahol belefutottunk egy óriási havazásba, vagy Prágában, ami szintén ki sem látszott a hóból márciusban. Olaszország déli részei általában nem okoznak csalódást, így idén is ide készülünk.
Velence örök szerelem, most pedig tervezünk lemenni egészen Pugliáig, reméljük szép idő lesz arrafelé.
Közben persze várjuk haza Heniéket, velük csak itt Budapesten tervezünk programot, reméljük nem lesz pont akkor nagyon hideg, mikor itthon lesznek. Volt már olyan február, mikor alig tudtunk kimozdulni, annyira rossz idő volt. Ezek a tavaszi tervek, aztán majd jönnek a nyáriak.
A gyerekek meg csak nőnek, velük is egyre több programot lehet szervezni, bár most megint számolnunk kell egy picivel.





Vonaton Benedekkel

Egy kis sütizés

Még csak fél szemmel figyel a világra a legkisebb kincs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése