2016. november 12., szombat

Fürdőszoba felújítás2.

Eltelt egy hét és kezd kialakulni a kép. No nem, még nincs fürdőszoba, de már legalább látszik, hogy milyen lesz majd, ha elkészül. A fiúk nagyon rendesen dolgoznak 8-tól 4-ig szinte megállás nélkül,, én továbbra is bezárva a nappaliba a cicával, de már nagyon nem bírom a port. Bár mihez nyúlok, minden koszos, poros, pedig azzal kezdték a munkát, hogy mindent lefóliáztak.
A házból eddig kétszer szóltak már be, de mindegy, kibírjuk, remélem, hogy már nem lesz több probléma. Még nem látom teljesen tisztán, hogy milyen lesz a végeredmény, még tükröt kell rendelni, üveg elválasztót és még sok minden hiányzik, de bízom benne, hogy a hét végére már nagy haladás következik be. Kicsit kényelmetlen ugyanis átjárni fürödni Beáékhoz, még ha nem is laknak messze.
Nem is hinné az ember, hogy milyen nehéz mosakodni, fogat mosni konyhai mosogatóban. Karácsonyig csak elkészülök a portalanítással, meg a mosással, mert minden függönyt, takarót ki kell mosni, minden poros lett.
Néha már annyira nem bírom, hogy itt hagyom őket néhány órára, én pedig lemegyek egy kis friss levegőt szívni. Szegények, ők nem mehetnek el, de hát őket ezért fizetjük.
Ilyen volt




Most itt tartunk

1 megjegyzés: