2020. március 31., kedd

Helyzetjelentés

Az elmúlt hét nagyon rossz volt. Gyakorlatilag szerdától rosszul éreztem magam. Kezdetben a vérnyomásom volt elég magas, amire persze az orvos azt mondta, hogy ez nem olyan vészes, de én érzem, hogy nem jó. Főleg a per volt magas.
Ez persze lehet az idegességtől is. Az ember ugye hallgatja a híreket, semmi jó, egyre elkeserítőbb. Mi lenne a jobb, elkapni és vagy túléljük, vagy nem, vagy várni a bizonytalan jövőt.
Közben pedig csak telefonon tartani a kapcsolatot a gyerekekkel, unokákkal. Nagyon nehéz ez így.
Ma lementem vásárolni, maszkban, kesztyűben, izgalmas volt.
 Nyáron ebben a maszkban meg fogunk fulladni.
Közben Velencén a virágaim már biztosan kinyíltak és én nem láthatom.
Szerencsére a volt kolléganőim, a barátok, a gyerekeim mindannyian hívnak, beszélünk naponta, tehát nem panaszkodhatom, de mégis. Nehezen viselem a bezártságot, a tehetetlenséget.
Azoknak sem könnyebb, ahol van két-három gyerek, a tanulás, a főzés, stb.
Legyen már vége!!!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése