2018. december 30., vasárnap

Ünepek ünnepe

Lassan véget ér az év, a karácsony is elmúlt, készülhetünk a következőre.
Ez az idei karácsony nagy örömet hozott nekünk, megszületett az ötödik kis unokánk dec. 17-én. Így a készülődés, az ünnep kicsit másképp alakult, mint ahogy eddig volt. Igyekeztünk mindent hozzá igazítani. Szerencsére szentestére már otthon voltak, de így itthon főztük és vittük a vacsorát hozzájuk. Milyen jó is, hogy ilyen közelre költöztek.
Az első napokban még kicsit izgultunk, hogy eszik-e eleget, hízik -e eleget, de most már remélem minden rendben lesz vele.
Az ünnep arra is jó, hogy az ember ilyenkor felhívja a ritkán látott rokonokat és kicsit beszélget velük. Annyira rossz, hogy csak ilyen ritkán kerül erre sor. Bár elég távol élünk egymástól, de annyi szép emlék köt hozzájuk, kár, hogy csak ritkán beszélgetünk. Megígérjük mindig, hogy majd hívjuk őket, na de a napok rohanásában semmire nem jut idő.
Emlékszünk azokra is, akik már nem lehetnek velünk, de a szívünkben örökre ott vannak. Az ünnep egy visszaemlékezés is a régi karácsonyokra.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése