2018. február 27., kedd

Látogatás a Zeneakadémián

A hét végén volt az Idegenvezetők világnapja és ilyenkor ha nem is mindenhová ingyen, de sok helyre olcsóbban be lehet jutni. Mivel elég későn kezdtem el keresgélni a lehetőségek között, már a legtöbb helyre nem sikerült regisztrálni. Így maradt a Zeneakadémia, amit eddig még nem sikerült megnézni. Én ugyan már voltam itt egy koncerten, de az ugye nem az egész épület megtekintését jelentette. Mivel előtte színházban is voltunk, majdnem futva érkeztünk meg, a séta már el is kezdődött, mire sikerült megvennünk a jegyet.
Az épület kívülről is nagyon imponáló, bár eléggé be van szorítva a többi ház közé, még fényképet is nehéz róla készíteni. Bent pedig nem győztük csodálni a szebbnél szebb alkotásokat.
Mint megtudtuk az épület maga egy építészettörténeti ritkaság. 1904és 1907 között épült és a háború alatt csak nagyon kis mértékben sérült. 2013-ban pedig helyreállították, ami nagyon jól sikerült. Ajánlom, hogy nézze meg mindenki, mert érdemes.
Akkora szerencsénk volt, hogy belehallgathattunk egy próbába is, a Kelemen  kvartett próbált az esti előadásra, később pedig a diákok közül is megismerkedhettünk egy fiúval, aki Japánból jött és tanárával Jandó Jenő professzorral is válthattunk néhány szót.
Megtudtuk, hogy nagyon sok külföldi diák tanul itt, akik napi minimum 6 órát gyakorolnak. Persze a magyarok is. A koncerteket pedig ingyen látogathatják, külön karzatuk van a diákoknak.



Tanár és tanítvány egy-egy zongora

A híres csillár

A felújított orgona

A lépcsőház

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése