2016. október 3., hétfő

Utazás előtt, nyugdíjasként

                                      Velencén ez a legjobb közlekedési eszköz


Velencei sport


    Újra utazás előtt. Csütörtök reggel indulunk Londonba. A nyáron, hogy ott voltam majdnem egy hónapot, nagyon megszerettem, kíváncsi leszek, hogy most hogy hat majd rám. Várom, hogy újra lássam a kedvenc parkomban a "titkos kertünket", ahol Borkával sokat jártunk. Biztosan ősszel is nagyon szép lesz.

     Ami a legfontosabb persze, hogy végre láthatjuk Somát is, aki éppen aznap született, mikor haza kellett indulnunk, így aztán csak futtában találkoztunk vele a kórházban. Azóta már lassan három hónapos nagy baba lett. Alig várom, hogy lássam.

    Ja, és a nyugdíj. Ma telefonáltak, hogy megérkeztek a papírjaim, mehetek be és intézhetem a nyugdíjamat. Kíváncsi leszek, hogy mennyi idő, mikor leszek igazából nyugdíjas, mert most még ez csak olyan átmeneti állapot, a legjobb időszak volt. Nem kellett bejárnom dolgozni, de fizetést kaptam. Kell ennél jobb? Majd most kiderül, hogy milyen is az igazi nyugdíjas lét. Pénz, kedvezmények, stb.
Mindenesetre a szabadságot igyekszem minél jobban kihasználni. Sok olyan dologra jut időm, amire eddig nem is gondolhattam. Ez a legjobb az egészben. Annyi program van ebben a városban, hogy csak kapkodom a fejem. És még hol van a külföldi utazás? No de erről majd később, bár már megvannak a repülőjegyek, a szállás is félig lefoglalva, de majd csak júniusban lesz, ezért még maradjon meglepetés.

3 megjegyzés:

  1. kívánom neked drága Zsuza, legyen minden pillanatod élvezetes a nyugdíjas korban, hiszen megérdemled. Jó utat és jó unkázást!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Anikó! Igyekszem jól kihasználni.

      Törlés
  2. Zsuzsa gyönyörűséges időszak ez a nyugdíjas-lét, nagyon jó tartalmas lét!)))
    Kívánok jó egészséget, és rengeteg jó programot!)

    VálaszTörlés