2016. október 15., szombat

London után újra itthon

    Nagyon gyorsan eltelt az egy hét, amit most Londonban töltöttünk, ezért nem is volt sok lehetőség városnézésre. Két kisgyerekkel amúgy is elég behatárolt, hogy hová lehet menni, pedig itt szerintem sokkal nagyobb lehetőségek vannak, mint itthon.

    Egyik nap múzeumban voltunk, annak is főleg a játszóházi részén, ami minden múzeumban van. Amíg a papa körbejárta a kiállítást, addig mi Borkával játszottunk. Itt minden adva van ahhoz, hogy a gyerekek szabadon játszanak és sok mindent  kipróbáljanak. A vizezéshez megfelelő kötények, nagy méretű kockák, nagy talicskák. Lehet locsolni, dobálni, építeni. Ja, és ami a legfontosabb, hogy ezek a múzeumok mind ingyenesek.

    A parkba is elmentünk persze és nem is okozott csalódást, ősszel is nagyon szép. A "titkos kertben" kávéztunk, dobáltuk a tóba a békáknak a magokat, szedtünk fügét.
A játszótéren döbbenet, de az angol gyerekek még most is mezítláb játszottak, Borka zokon is vette, hogy ő miért nem veheti le a csizmát.

    Soma pedig nagyon aranyos kisbaba, nagyon ritkán sír és nagyon sokat beszélget. Jól viseli Borka néha nagyon is túláradó szeretetét.
 
Játék a múzeumban

A Titkos kertben

A parkban



Vajon elérem?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése