 |
| Amikor még hideg volt, de sajnos még most sincs túl jó idő |
Korán reggel a legkisebb unokám, Misike érkezett, a többiek óvodába, iskolába mentek. Nagyon jól megvoltunk együtt, nyugodtan játszott mellettem, később mindenben örömmel segített. Főztünk, kivittük a szemetet, meglocsoltuk a virágokat. Ebéd után ledőltünk kicsit mesekönyvet nézegetni. Már ritkán alszik délben, ezért kicsit meg is lepett, hogy mese közben elaludt.
Közben megérkeztek a nagyok az oviból, iskolából, de ők is meglepően nyugodtak voltak. Ezen a héten kezdtek el járni és úgy tűnik ők is elfáradtak. Benedeket felköszöntöttük, megkapta az ajándékait, ki is próbáltuk a társasjátékot. Később segítettek pizzát sütni. Vacsora után lementünk a játszótérre, hogy megnézzem hogy tud gördeszkázni. Ott már egy kicsit elszabadult a pokol. Nagyon elevenek voltak, a legkisebb úgy utánozta a nagyokat, hogy csak kapkodtam a fejem. Szerencsére nem történt semmi baj, de azért kicsit aggódtam a mászóka tetején ugráló kétéves miatt.
Aztán hazamentek, én pedig újból rájöttem, hogy egy ilyen nap azért már nagyon ki tud fárasztani, pedig hát ugye régen egy egész óvodáscsoporttal is elbírtam, de sajnos az az idő már elmúlt. Azért nem bánom ezeket a fárasztó napokat, örülök minden percnek, amit velük tölthetek és sajnálom, hogy a másik két unokám nem lehet itt velünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése