2021. március 18., csütörtök

Sándor, József, Benedek, hozzatok már meleget!

Minden évben nagyon várjuk már ilyenkor a tavaszt.Normális időkben ez az tavaszi utazásunk időpontja. Általában Olaszországba, lehetőleg minél délebbre megyünk, hogy kicsit elébe menjünk a tavasznak.

 Ez most már a második év, amikor nem lehet menni. Sajnos már nem vagyunk túl fiatalok, ezért nem mondhatjuk, hogy nem baj, majd jövőre. Mert ki tudja mi lesz jövőre, vagy azután. Egyre kevesebb az időnk. Így aztán marad Velence, ami nem lenne baj, de nem akar jó idő lenni. Mindig azt hisszük, hogy tavaly ilyenkor bezzeg már jobb idő volt. Pedig dehogy, de hát a vágy ugye. 


Most Velencén is nagy a felfordulás, felújításba kezdünk, várjuk, hogy minél előbb el tudják kezdeni a fiúk. Tavaly ilyenkor, mikor bezárt az óvoda leköltöztünk Velencére és örültünk, hogy legalább van hová menni. Most már ez is kicsit kezd nehezen elviselhető lenni. Nehéz, hogy ennyire korlátozva van a mozgás és az állandó rettegés, hogy mi van, ha megfertőzzük a dédit, aki bár már 85 éves, de még nem kapott oltást.Amúgy a családból már csak ő nem volt beteg, de ezt nem akarom elkiabálni. Most már jó lenne, ha így is maradna. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése