Velencén, karanténban három gyerekkel

Leköltöztünk, bezárkóztunk és csak a legszükségesebb dolgokért mentünk ki a kertből. Nagyon jó volt végre kiszabadulni a lakásból, szerencsére az idő is egyre jobb lett, bár a reggelek még kicsit hűvösek. A gyerekeket nagyon nehéz reggel bent tartani, mivel már hatkor kelnek, legalább 7 fél 8-ig próbáljuk húzni az időt, hogy ne verjék fel az egész utcát.
Onnan kezdve aztán estig be sem lehet őket hozni a kertből, hat körül fürdés és 7 után már általában alvás. Nagyon el tudnak fáradni.
Azt látom, hogy Velencén nincs valami nagy pánik. Mindenki éli az életét, mint ha mi sem történt volna, velünk szemben folyik az építkezés, bicikliznek, kutyát sétáltatnak, sétálnak, nagyon nehéz megmagyarázni a gyerekeknek, hogy ők nem mehetnek ki az utcára, míg a többi gyerek kint van.
Közben meg dolgozunk, építjük, szépítjük a kertet, magas ágyást építünk, főleg Beáék, én csak a kiszolgáló személyzet vagyok, meg figyelek a gyerekekre.
A szobákat is lassan szépítjük, parkettázunk, új szekrényt vettünk, már csak az átpakolás van hátra. Ha már ennyi szabadidőnk van, akkor legalább csináljuk, amit lehet. Most egy napra hazajöttünk, kicsit ruhát cserélni, mosni, felpakolni, aztán holnap indulás vissza.
Londonban is hasonló a helyzet, de már Heniék is nehezen viselik a bezártságot, ők is lemennek egy kicsit a ház elé a fűbe.

Sikerült még látni, ahogy nyílnak a tulipánok

Mindenki alkot valamit

Dolgos kezek

Egy darabig vita nélkül is megy a játék