Utazás

Egy érdekes téli kép a lépcsőházban

2016.márc.22.Szerda

    A már megszokott időpontban, a tavasz második napján újból útra keltünk, hogy a szokásos kis kirándulásunkat valami melegebb helyen, most dél Franciaországban töltsük. Annyi változás történt, hogy mivel nagyon olcsón sikerült repülőjegyet vennünk Milánóba, ezért kivételesen repültünk Olaszországba.

    Az indulás most is elég zaklatott volt, Heniék előző este mentek vissza Londonba, mi éppen csak hogy összepakoltunk, aztán már indultunk is.

    Bergamotól már a megszokott vonatozás következett. Sajnos lekéstük az előre eltervezett járatot, ezért kicsit variálni kellett az útitervet és csak több átszállással értük el első úti célunkat, Velencét. Az idő mindenfelé nagyon szép volt, sütött a nap. Bresciából az expresszre nem jutottunk fel, mert tele volt, ezért még Veronában is át kellett egyszer szállni. Ez csak azért volt, hogy a vonat ki ne maradjon az utazásból. Mivel már ekkor este 7 körül járt az idő, sajnos a velencei bevonulásból már nem láttunk semmit, pedig már nagyon vágytam rá, régen jártunk erre és mindig nagy élmény, ahogy Mestréből beér a vonat Velencébe. A szállásról ránk is telefonáltak, hogy hová lettünk.

Végre megérkeztünk a már ismerős, de régen látott állomásra. Sajnos már egészen besötétedett, de még az utcákon nagy volt a nyüzsgés. 10 fokot mutatott a hőmérő. Szerencsére a szobánk közel, csak 8 percre volt az állomástól, így nagyon hamar megérkeztünk. Egy nagyon kedves Vincent már várt minket, gyorsan elmondott mindent, megmutatta a konyhát, adott térképet és minden fontos dolgot bejelölt rajta, mi pedig leszaladtunk gyorsan a közértbe, mert egész nap ne sikerült sem enni, sem innivalót venni, ezért már igen éhesek és szomjasak voltunk. Vettünk friss zsömlét, sonkát, bort és megvacsoráztunk a hangulatos konyhában. Összesen 3 szobából állt, a fürdőszoba és a konyha közös, de nagyon szép, barátságos kis lakás volt. A lényeg pedig az, hogy mindenhez nagyon közel volt, ami nagy előny. Vacsora után még le kellett mennünk kicsit sétálni, megnézni a kivilágított Velencét, ahol még most is nagyon sok sétáló emberrel találkoztunk, persze lényegesen kevesebben voltak, mint nyáron. Elsétáltunk a Rialto hídig meg vissza, aztán már csak fürödtünk és aludtunk, készültünk a holnapi napra. Fura volt, hogy teljesen elcsendesedett az utca, járművek ugye nincsenek, a gyalogosok pedig egy idő után elfogytak.

már csak a hold világít