2015. október 21., szerda

Felismerés

Ma, mikor beléptem a könyvtárba, láttam, hogy ki vannak rakva az eladó könyvek. Régen vettem már könyvet így a könyvtárból, mert állandó lemaradásban vagyok, még azt sem tudom elolvasni, amik otthon vannak. Könyvtárba persze járok, de amit onnan kihozok, azt vissza is kell vinni, ezért mindig azok kerülnek előre a sorban. Most viszont találtam két Moldova könyvet, amit amúgy is szeretek, többnyire meg is vannak, de ezek éppen nem. Az áruk 100 forint, így jöttek velem. A villamoson egyből bele is olvastam az egyikbe, címe: Moldova György kalendáriuma a 2000.évre
Nagyon jó idézetek vannak benne, egyet ide is be kell írnom, mert ami egész héten foglalkoztatott a munkahelyemen, ettől kicsit a helyére került. Legalábbis elgondolkodtatott.
Február 28.hétfő
Izsák Imre csillagász születésnapja
Az alacsony fizetések néha magas szinten tartják a szakmai erkölcsöket  /ez az idézet/
és a magyarázat
Az angol királynő ellátogatott Greenwichbe a csillagászokhoz és érdeklődött, hogy mennyi a fizetésük.
-Hétszáz font madame.
-Havonta?
-Nem, évente.
A királynő nem szólt semmit, de Londonba visszaérve a tízszeresére emelte fel a csillagászok bérét.
A greenwichi igazgató azonban hamarosan jelentkezett nála: -Vegye vissza a pénzt Madame, mert amióta jól lehet keresni nálunk, minden csirkefogó ide akar jönni.


Na, most már legalább tudom, hogy nálunk miért ilyen kevés a fizetés. Már ez is valami.


1 megjegyzés: