Én és a zene

Néhány napja a Facebook  oldalán bejelöltem, hogy milyen zenéket szeretek. Ahogy így összeválogattam, el is gondolkodtam rajta, hogy milyen érdekes és vegyes ez a skála, amit én hallgatok. Minden hangulatra van bizonyos zeném, pl. reggel munkába menet általában Cseh Tamás dalait szeretem, ha kicsit fel akarom dobni a hangulatomat, akkor francia sanzonokat, mondjuk Dalidától hallgatok. Hazafelé jövet már inkább szóba jöhet a Quimby, vagy Szabó Balázs bandája, de a Kistehén zenekar is.

 
Mindig meglep, ha valakinek megemlítem, mondjuk a Quimbyt és azt mondja, hogy nem ismeri, hát hogy lehet az? Persze tudom, hogy ezer zenekar van és különböző ízlések és ez így van jól, de hogy valaki ne ismerje a Most múlik pontosant? Hát ez azért hihetetlen. Vagy nem? 

Persze a komoly zenék közül is vannak kedvenceim. Azért azt ritkábban hallgatom, de tudom, hogy vannak, akik csak azt hallgatnak.

Más. Mostanában nagyon szeretem a hangoskönyveket, főleg akkor, ha az író saját maga olvassa fel őket. Annak mindig valami különös varázsa van. Ilyen pl. Szabó Magda életrajzi regénye, vagy Albert Györgyi, ahogy elmeséli életét és küzdelmét a depresszióval. Sajnos már csak az éteren keresztül.
Az olvasást és a könyveket azért nem fogom soha lecserélni, mert annak különös varázsa van számomra, hogy kézbe vehetek egy könyvet, mint legutóbb Tóth Krisztina Akvárium című könyvét, amit nem akartam elhinni, hogy már vége, szerettem volna, ha még folytatódik tovább. Remélem sok ilyen jó könyvhöz lesz még szerencsém.
Szívem szerint most tennék ide egy kis Quimbyt, de sajnos nem tudom hogy kell. Végül mégiscsak sikerült, ha nem is pont úgy, ahogy akartam.