2020. október 27., kedd

Kirándulás a velencei hegységben

Szerencsére hét végére jobban lettem, az idő is jónak ígérkezett, ezért elhatároztuk, hogy kicsit megpróbálunk kirándulni. Már elég régen voltunk, sajnos egyre kevesebb az időnk. Ilyen szempontból talán nem egyszerű, ha az embernek van egy telke, mert az nagyon sok elfoglaltságot ad az örömök mellett. 

 Így aztán elővettem a szekrényből a botomat, amit még jó pár éve Mari barátnőmtől kaptam és régóta pihen a szekrényben. Korán keltünk, a vonattal elmentünk Székesfehérvárig és kicsit el is keseredtünk, mert a beígért szép idő helyett jó nagy köd volt. Innen busszal mentünk fel Csaláig. Itt van egy nagyon szép kastély, sajnos elég elhanyagolt állapotban. Magánterületen van, de azért bemerészkedtünk és nem is találkoztunk senkivel, csak a köd kísért továbbra is. Aztán lassan- lassan feloszlott a köd, még a nap is kisütött és egyre több emberrel találkoztunk az út során. Főleg kirándulni és ládát keresni mentünk/Geocassing/, de mivel nagyon szép gombákat láttunk út közben, ezért begyűjtöttünk abból is egy jó szatyorral. Mivel nem vagyunk nagy gombások, ezért igyekeztünk egyfajta gombát gyűjteni, amit őzlábgombának gondoltunk. 

Az ingóköveknél már nagyon sok túrázóval találkoztunk. Lesétáltunk Pákozdig, itt egy büfében nagyon finom rántott halat és halászlét ettünk. Aztán a Gábor cukrászdában kávéztunk és sütiztünk, ami már másodszor okozott nagyon kellemes meglepetést. Innen már csak lebuszoztunk Kápolnásnyékre és innen haza.Szép nap volt. A gombával még volt egy kis élményünk. Mindenképpen meg akartam mutatni gombavizsgálónak, mert még nagyon rutintalanok vagyunk, de a lőrinci piacon nem sikerült, így a Vásárcsarnokban sikerült megnézetnem. Kiderült mind jó, így otthon kirántottuk és nagyon finom ebéd lett belőle. Ezentúl jobban figyelünk a lábunk elé, ha kirándulni megyünk.

A csalai kastély még ködben

 


Kis pihenő egy csoda szép helyen
A kockakő az egyik ingókő
Sorakoznak a gombák
Készül a rántott gomba





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése