2018. szeptember 18., kedd

Családi kirándulás Tapolcára

A szokásos nyár végi kirándulásra indultunk vasárnap Tapolcára. Az idei azért volt különleges, mert a MÁV 125. évfordulója alkalmából két Nohab húzta a különvonatot, amivel mentünk. Az egyik egyenesen Németországból jött, német vezetőkkel, a másik hazai. Mindig meglep, hogy mennyi embert érdekel ez az esemény, pedig a jegyek igazán nem olcsók. Mi szerencsére most is kaptunk tiszteletjegyet.
Már reggel a Nyugatiban rengeteg fotós fotózta a mozdonyokat és a nosztalgia kocsikat. Teljesen tele lett a vonat, nem volt üres hely. Kevés helyen álltunk meg, így fél 11 körül már Tapolcán voltunk. Az úton végig rengeteg fotós kísért minket, ill. Tapolcán is vártak már ránk a vonat őrültek, akik egy jó fotó kedvéért kijöttek a fogadásunkra.
Megnéztük a barlangot, illetve csak Beáék, mert mi már láttuk, nekik is nagyon tetszett.
Tapolca belvárosa nagyon szép és a malom tó partján ebédelni igazi élmény. Szerencsére találtunk egy jó játszóteret is, ahol kicsit kiugrálhatták magukat a gyerekek, aztán még rövid séta a tóparton, kacsaetetés, futkározás, aztán irány a vasútállomás. Itt már Marci nem bírta tovább és elaludt.
Az állomáson egy cukrászdában még nagyon finom fagyit találtunk, mielőtt felszálltunk volna a vonatra.
A visszaút nem volt zökkenőmentes két fáradt gyerekkel. Késő este értünk Kelenföldre, az autóban mindkét gyerek elaludt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése