A csütörtöki napon szabadságot vettem ki, persze ez csak úgy ment, ha előző nap estig bent voltam, mert ugye ember nincs, ügyeletes pedig kell. No sebaj, így is megérte. Egyébként vannak gondjaim a munkával. Egy héten kétszer vagyok ügyeletes, ami azt jelenti, hogy ezeken a napokon szinte nem is lehetek a gyerekekkel, helyette lehet mosogatni, cumisüvegeket garmadával, piszkos edényeket, vacsorát készíteni a gyerekeknek, amivel semmi bajom, de úgy érzem, hogy ez időpocsékolás, mikor a gyerekek sokkal nagyobb hasznomat vennék, ha ilyenkor kivihetném őket a csoportból egy kis játékra. Ja, egyébként ez lenne a munkám. De persze soha nincs ember, a két takarítónőből egy sincs, néha még az udvart is rendbe kell tenni. Na ennyit a sírásból, mert egy jó napról akartam igazából írni.
Reggel az oviban kezdtem, ahol a baba mama csoportot vezetem. Mivel ez volt az első alkalom, ezért csak két gyerek jött, ebből az egyik az én Benedekem volt, de azért így is nagyon jól éreztük magunkat.
Délután az óvó nénikkel konferenciázhattam, ami azért nagy dolog, mert máskor ilyenkor rohannom kell dolgozni, de most nem, ráértem és fantasztikus volt. Menyire egyet gondolunk a gyerekekről, az életről, olyan jó, hogy vannak ilyen emberek is.
És aztán este a Zeneakadémiára voltam hivatalos, ami megkoronázta a napot. Köszönet érte Vali barátnőmnek, no és a fiának, aki a Debreceni Filharmonikusok tagja és meghívott a műsorra. Nagyon nagy élmény volt, bár én nem vagyok egy nagy komolyzene rajongó, igazából még a hangszereket sem ismerem fel mindegyiket, de azért nagyon tetszett az egésznek a hangulata, a szépsége. Már maga az épület is gyönyörű. Azért Kodály Zoltán zenéjét nagyjából ismerem, hiszen én is azt tanultam, még az óvónőin, most pedig az egész műsor róla szólt, mert évforduló volt. A páholyban ott ült a felesége, akiről nem is tudtam, hogy még él. Egy szép idős néni. Előttem egy 5 év körüli kisfiú ült, aki az egész műsort nagy áhítattal és mozdulatlanul figyelte. A végén kiderült, hogy az anyukája is a színpadon volt.
Jó későn értem haza, de sebaj, néha kell egy kis lazítás.
Sajnos kép nincs róla, mert csak a telefonommal tudtam fotózni, azt meg nem tudom ide feltölteni, de majd egyszer azt is megtanulom talán.
Ezt megint jó volt olvasni :)
VálaszTörlés