2023. december 8., péntek

Visszatérés

 Sok idő eltelt, mióta nem írtam, sok minden is történt. Eltelt a nyár, Heniék itt voltak két hétig, volt öröm és volt bánat is. Voltunk együtt esküvőn az egész család, Bence, az öcsém egyik fia nősült. Sajnos voltunk temetésen is, nem is egyen. Szembesültünk azzal, hogy a mi korosztályunkból egyre többen mennek el, vagyis már mi sem vagyunk fiatalok. 

Anyósom is itt hagyott minket egy rövid betegség után. Szerencsére nem kellett ápolni, ezt kívánta magának. 87 éves volt, eddig aránylag egészségesnek érezte magát, sokat voltunk együtt, de azért minket is és az dédunokákat is megviselte az elvesztése. 

A család viszont legalább most újra összejött a temetéskor, ha máskor már nem is, de ilyenkor 
még találkozunk. 

Velencén továbbra is sok a munka, ma fejeződött be a ház elején az ablak, ajtó csere, most egy időre szünet, téli pihenő, aztán majd tavasszal folytatás következik.

Az ifjú pár

Hőlégballonoztunk is

A soroksári Dunánál


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése