Andalúziában barangolva

 Már itthon vagyunk, de mivel csak most írom az útinaplót, rendezgetem a sok képet, ezért jönnek az emlékek, most már kicsit letisztulva. Spanyolország nem tartozott a kedvenceim közé, persze nem is tudtam róla sokat. Az, hogy mennyire befolyásolta ennek a területnek a kultúráját, az életét az ételeit a mórok ottléte. A gazdagságuk okait pedig mindannyian tudjuk.

Rengeteg gyönyörű palotát, állomást, épületet láttunk, ami mind ezekről az évekről árulkodik. 

Toledo is egy olyan város, aminek gyönyörű óvárosa van a hegy tetején és nagyon szép, régi  pályaudvara. A vonatozás amúgy is nagy élmény ebben az országban. Már az állomáson csak úgy lehet lemenni a vonatokhoz, hogy ellenőrzik a csomagot, mint a repülőtéren, megnézik a jegyeket, kiosztják a kézfertőtlenítőket és mehetünk. Mivel minden vonatra kell helyjegy, ezért nem siet senki, az utazás közben pedig már nincs is jegyellenőrzés.

A vonatok egyébként nagyon kényelmesek és gyorsak.

A toledoi pályaudvar pénztára

 

Természetesen Toledo is, mint a legtöbb régi város a hegy tetejére épült.  Nem volt ez túl magasan, de a 43 fokban való séta azért kicsit megviselt. jó volt betérni egy-egy templomba, vagy múzeumba, ahol kicsit hűsölhettünk. Szerencsénk volt a hétfői nappal, mert egy múzeumban, ahová nem kellett belépő nagyon sok El Greco képet láttunk. Igaz, a zsidó múzeum viszont nem volt nyitva, talán szintén a hétfő miatt.Toledo, az ország hajdani fővárosa, három kultúra városának is nevezik, mert a zsidó, muszlim és keresztény lakosok is rajta hagyták kezük nyomát a városon. 

Egy egész napot töltöttünk itt, de nem tudtunk betelni a sok látnivalóval, a finom sonkával, a festményekkel, a szép épületekkel és a rengeteg növénnyel, amikkel út közben találkoztunk. És még nem beszéltem a lépcsőházak csempéiről, amik szintén szemet gyönyörködtetőek voltak.