Végre kicsit kimozdultunk

 No nem nagyon, de mivel most nem voltak lent a gyerekek Velencén, az eső sem esett, minő csoda, így elindultunk kettesben kicsit kirándulni a környéken. A végén 6 kilométer lett belőle, ezért most alig érzem a lábam és mi lesz még holnap.

 Hiába, elszoktunk a mozgástól. Fura az óriási fű és az is, hogy hiába a rengeteg eső a föld nagyon száraz.


Persze minden nagyon szép, a természet élvezi a sok esőt, mi nem annyira. 

Ma szép idő volt, de azért éppen csak hogy visszaértünk és már esett is, ráadásul jég. A fű nagyon nő, de a paradicsom meg sem mozdul, csak vegetál. Mi lesz ebből? Már így is horror árak vannak a piacon.

Bármilyen meglepő, ez spárgaföld. Még nem láttam ilyet.

Kamillamező

Mélypont?

Annyira mennék valahova. Na nem a telekre, nem a piacra, a közértbe, mert ezeket már nagyon unom. 

Persze ez ma sem sikerült. Helyette mosogattam, mostam, amit amúgy megcsinálhatnék bármikor, mert ugye nyugdíjas vagyok és ráérek. Mit tehetek, ha nincs, aki eljöjjön velem kicsit kikapcsolódni? Csak nekem hiányzik ennyire? Persze a férjem még dolgozik, ő lehet, hogy örül annak, ha hét végén itthon lehet. Én nem és az sem vigasztal, hogy lemehetek bármikor Velencére. Már azt is unom. Bennem van a hiba?

Sokszor vannak itt a gyerekek, azt sem mondhatom, hogy unatkozom, de hiányzik a régi életem, amikor mentünk kirándulni, utaztunk, beültünk egy kávéra, vagy csak sétáltunk valamerre. Remélem elmúlik ez a rossz kedv, de a mai napom nem volt valami felemelő. Hiányzik a tánc, a torna, a baba-mama csoport, az utazások, a könyvtár, a múzeumok. Legyen már ennek vége.