2020. január 12., vasárnap

Táncdalfesztivál 50

Előre el kell mondanom, hogy nem kifejezetten szeretem ezt a fajta zenét, inkább az alternatív zenekarok és énekesek voltak és ma is a kedvenceim, ezért magamtól sose vettem volna erre a műsorra jegyet. Azonban adódott egy lehetőség, így azt mondtam, hogy elmegyek. Azt tudtam, hogy én is ezeken a zenéken nőttem fel gyerekként, hiszen akkor nem is volt más lehetőség, ezért aztán kívülről tudom az összes számot. Érdekes volt, hogy az arénában majdnem csak az én korosztályom ült és ők is lelkesen énekeltek az előadókkal.
Mostanában amúgy is divat a nosztalgia, a Slágerrádió, meg a többi, de azért nem gondoltam volna, hogy meg lehet vele tölteni egy arénát. Itt pedig egy szabad hely sem volt.
Az énekesek, akik még élnek, már legtöbbjük segítséggel tudott csak felmenni a színpadra, de a hangjuk nagyon jó még most is és a fiatalok, akik helyettesítették a már nem élő énekeseket, ők is nagyon jók voltak.
Összességében jó program volt, egy nosztalgikus este, sok vidámság, sok jókedvű ember.


Késmárky Marika, aki még ma is díva a javából

Sajnos a fotók nem túl jók, de azért valamennyire talán tükrözik a hangulatot

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése