2019. április 29., hétfő

Tavasz, kert, gyerekek

Pár napot ismét Velencén töltöttük, amibe beleesett a Húsvét is. Most már évek óta igyekszünk itt tölteni az ünnepeket, kivéve, ha a rossz idő miatt megfutamodunk, vagy esetleg külföldön vagyunk éppen. Idén szerencsénk volt. Az idő is szép volt, rá is ért mindenki, ezért felpakoltuk a kis családot és irány Velence. No persze ez sem egyszerű már ennyi gyerekkel. Lassan kezdjük kinőni a házat és az autót is. Szerencsére a gyerekek szívesen vonatoznak és ha jó az idő, a házba csak aludni megyünk. A kert egyre szebb, a fiúk is imádnak itt homokozni, ásni, bicózni.
A szomszéd ugyan javasolta, hogy csináljunk az utcára egy homokozót, mert a gyerekek úgyis mindig ott akarnak játszani, pedig mindkettőnknél van homokozó. Megfontolandó.
A tóhoz most sem jutottunk le, de hát annyi jó dolog van a háznál is, meg aztán nem egyszerű koordinálni három gyereket. Ki mikor alszik, mikor akar biciklizni, homokozni.
A legkisebbel volt a legkevesebb gond, őt kitoltuk a kertbe és aludt, csak néha kellett megmozgatni a kocsit alatta.
Egyszer bográcsoztunk is, azt a fiúk nagyon szeretik, meg a szalonnasütést is. Amúgy minden munkában szívesen segédkeznek egy darabig, még a főzésnél is, Marci lelkesen panírozta a gombát az ebédhez.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése