Benedek

Az én kis sovány unokám

Heniék hazamentek, ezért most már csak Beáékkal mentünk Velencére. Persze ez is nagy öröm, együtt lenni, látni egész nap Benit, látni ahogy a friss levegőn nagyokat alszik, reggel frissen ébred. Nagyokat sétálni a környéken, még a strandot is kipróbáltuk, igaz csak rövid időre.A jó idő miatt este a teraszon fürdettük, végre körbeállhattuk úgy, ahogy annak idején a mi gyerekeinket is körbeállták a nagyszülők egy-egy fürdetés alkalmával. És persze nagyon sokszor foghattuk, ami külön öröm volt a számunkra.Aztán hazamentek és onnan kezdődött a rémálom. Ugyanis a védőnő túl soványnak találta őt és meggyanúsította Beát, hogy éhezteti a gyereket. Ezt így szó szerint. Hiába mondta, hogy jól alszik, nem sír, erre az volt a válasza, hogy azért nem sír, mert már nincs ereje. Ezt mondta arra a gyerekre, aki 3 hónapos létére hátról hasra fordul a kiságyban emeli a fejét, forog. Persze Bea sírva jött haza és azóta próbáljuk nyugtatgatni, hogy nincs baj. Egyébként Beni, aki 2200grammal született, 3 hónapos korára 3750gramm volt, nem tudom, hogy ez miért kevés?
A mai napon, mikor újból a védőnőnél jártak, Bea elmondta neki, hogy nagyon rosszul esett neki, amit a múltkor mondott. Erre mi volt a válasza? Csak rá akart ijeszteni, mert ha így folytatja, hogy nem hízik eleget a gyerek, akkor majd jön a gyámügy, meg a többi. Erre már nincs mit mondani, csak azt tanácsoltam, hogy nagy ívben kerüljék el ezt a védőnőt.

Én munkám során már találkoztam éheztetett, bántalmazott gyerekekkel, azt hisze, hogy ez a védőnő csak  hallomásból ismerhet ilyeneket, ha nem látja, hogy mi a különbség.

Unokákkal

Heniék végre itthon voltak, hogy Borka és Benedek találkozzon egymással, na és persze Heni is nagyon kíváncsi volt már rá. Mi pedig őket vártuk nagy izgalommal, mert Borka is annyit változik napról napra, hogy nem tudtunk betelni vele. Sajnos betegen érkezett és ezért első napokban kicsit nyűgös volt, nem találta a helyét, mire meg megbarátkozott volna, addigra pont hazamentek. Egy hét nagyon rövid idő, de próbáltunk sok mindent belesűríteni, voltunk Velencén is, na az nem volt semmi. Vonattal, két babakocsival, két pici gyerekkel, de azért jól éreztük magunkat, lényeg, hogy együtt voltunk.
Mindketten elég jól viselték a sűrű programot, de én azért elgondolkodtam a végére, hogy milyen nehéz lehet egy nagy családot kiszolgálni, mert én minden estére úgy elfáradtam, hogy alig vártam hogy ágyba kerüljek. Biztos azt is meg lehet szokni.Sajnos már visszamentek és marad a levelezés, képek nézegetése, telefonbeszélgetések. Borka hamarosan elindul, nem sokára lesz az első szülinapja és ki tudja mikor látjuk legközelebb. Nem könnyű így nagymamának lenni, hogy ilyen messze vannak.

Velencei lakosok lettünk

No ez persze így nem igaz, mert csak annyit jelent, hogy amikor csak lehet lent vagyunk. Végre visszakaptam az eddig elvesztett szabadságaimat /amíg óvodában dolgoztam 46 nap szabim volt, mióta itt vagyok, csak 32. Idén megkaptam a 46 napot, úgy örültem neki, hogy csuda. Ezért sokszor hét közben is kiveszek egy egy napot és nem kell vasárnap este a tömeggel hazajönni, ráérek hétfőn is, mint ma is. Rájöttem, hogy szeretek vidéki lenni, legalábbis nyáron. Sokkal nagyobb a nyugalom, nincs rohanás, tömeg, bár itt is vannak idegesítő szomszédok, de mégis.