Túl vagyunk a temetésen és azt hiszem, hogy ez egy nagy erőpróba volt mindannyiunk számára. Nagyon nehéz volt megszervezni is, mert minden mozzanata arra emlékeztetett, amire még csak gondolni sem akartam. Nehéz volt beszélni a rokonokkal, mindegyiknek újra és újra elmondani, hogy mi történt, de ezen is túl vagyunk.
Maga a temetés is megviselt, bár jó volt újra találkozni azokkal, akiket csak ritkán látunk. Kezdetben az is nagyon fájt, hogy csak ilyen kevesen voltunk, de ebből is látszik, hogy a nagy családból mára csak ennyi maradt. Aki még van, az nem tud mozogni, vagy éppen beteg, azért nem tudott eljönni. Ilyen pillanatokban derül ki ,hogy milyen fontos, összetartó erő van a családban. Jó lenne többször találkozni, beszélgetni, jobban megismerni egymás gondolatait, felidézni az emlékeket.
Beát nagyon sajnáltam és féltettem, hogy majd hogy viseli a megpróbáltatásokat 7 hónapos terhesen, de szerencsére nem történt semmi baj.
Az, hogy engem mennyire megviselt abból is látszott, hogy estére majdnem 39 fokos lázam lett és alig bírtam elvonszolni magam az ágyig. Valahol ki kellett jönnie ennek a sok sírásnak és idegeskedésnek.
Remélem egy darabig csak csupa jó dolgok történnek majd velünk és legfeljebb csak örömünkben fogunk sírni.
Kívánom, hogy így legyen!
VálaszTörlés