2012. szeptember 15., szombat

Kulturális örökség napjai


Minden évben nagy érdeklődéssel várom ezt a napot, mert sok olyan program van, amit csak ezen a hét végén lehet megnézni. Budapesten belül is annyi a látnivaló, hogy nem jutunk túl a mi kis fővárosunkon, no és akkor még hol vannak a vidéki városok. Idén a következő hét végi esküvő miatt már elég sűrű a program, de azért pénteken este eljutottunk egy nagyon érdekes eseményre, egy kiállításmegnyitóra. A pontos címe: A desszertek szerepe a diplomáciában, már maga is eléggé felkeltette a figyelmemet, főleg, hogy még némi kóstolóval is egybekötötték. csak azt az egyet sajnálom, hogy magát az épületet nem sikerült megnézni, de a program így is nagyon jó volt és a külügyminiszterrel sem sűrűn poharazgat együtt az ember.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése