Velencén Benedekkel

Ez volt az első alkalom, hogy úgy voltunk Velencén Benedekkel, hogy már ő is aktívan részt vett mindenben. Tavaly ősszel még csak aludt a kiságyban, vagy a babakocsiban, de most már felfedezte a kertet, a virágokat, a nagy teret, ahol lehet sétálni. Egy nap alatt megtanulta, hogy a lépcsőn hátrafelé kell lemenni és nem fejjel előre. Innentől már teljesen egyedül ment le-föl, mint ha csak be akarná gyakorolni. Nagyon jó volt vele lent lenni, ahogy ismerkedett a kerttel, a virágokkal, a földdel, amit persze meg is kóstolt, de ez vele jár.

 Sokat kertészkedtünk, sétáltunk, élveztük a jó időt. Igaz, hogy még fűteni kellett, kint melegebb volt, mint a házban, de azért nagyon jó volt lent lenni, pedig az elindulás nem volt zökkenőmentes. Péntek délután az egész Batthyány teret lezárták, mert bombát találtak. Mikor a biztonsági őröket megkérdeztem, hogy most hogy jutok el a Déliig, azt felelte menjek gyalog. No, itt már majdnem feladtam, de végül is sikerült és megérte. Egész pénteken takarítottunk, hogy szombatra szép, tiszta ház várja Beáékat.

Húsvét

Megint eltelt egy év, elmúlt egy húsvét. Előtte megvolt a már szokásos utazás, megint Olaszország egy szép részére, ahová már régóta vágytam. Sajnos az időjárás nem volt valami kegyes hozzánk, de ezt leszámítva minden nagyon rendben volt. Ahogy telnek az évek, egyre inkább megismerjük az olasz embereket, városokat, falvakat, rájövök, hogy mennyire szeretnék ott élni valahol közöttük. Annyira békések, kiegyensúlyozottak, jó kedvűek és persze csinosak, még a legeldugottabb falvakban is. Szeretik a természetet, a jó kajákat, és egyáltalában szeretnek élni.

 Mikor jutunk mi el ide? Nem hiszem, hogy nekik ne lennének napi problémáik, gondjaik, de nem csinálnak belőle olyan nagy ügyet, mint mi itthon.
Mikor megérkeztünk Vernazzába, megtaláltuk a lakást, amit kibéreltünk, nem várt minket senki, de benyitottunk és láttuk, hogy az ajtó nyitva van. Felhívtuk őket telefonon és mondták, hogy nyugodtan menjünk csak be.  Kérdezték, hogy van valami probléma? Az asztalon virág, a kislámpa égett, kis levél, amin megírták, hogy ha elmegyünk tegyük le a pénzt és hagyjuk a kulcsot a zárban. Ez csak egy apró dolog, ami meglepő volt a számunkra. Náluk nincs bizalmatlanság.

 Abban a kis faluban voltunk, amit 2011-ben elöntött a sárlavina. Láttuk a képeket az állomásnál, meglepődve ismertük fel a boltosokat, akiknél mi is naponta vásároltunk. Túlélték ezt is, megy tovább az élet a maga útján. Még nincs turista szezon, a faluban mindenki tette a dolgát, szépítették, készítették a településüket a nyárra. Ebből élnek, de látszott rajtuk, hogy szívvel, lélekkel csinálják.