Őszi szünet

Bedőltem én is a hirdetésnek, mint oly sokan, hogy az Állatkertbe az őszi szünetben a gyerekek 200 forintos jeggyel mehetnek és a nyugdíjasok is kedvezményt kapnak. Én még soha nem voltam ilyenkor, nem gondoltam, hogy ez ilyen sok embert megmozgat. Persze az is benne volt, hogy csak hétfőre jósoltak jó időt, ezért mindenki igyekezett ezen a napon menni. Hihetetlen tömeg fogadott, mikor odaértünk, nem sokkal nyitás után.
 Mi a Gundel étteremtől álltunk sorba, kezdetben még türelmesen, hogy egyszer majd csak bejutunk. Sajnos az Állatkert nem volt a helyzet magaslatán, a pénztárak közül csak kettő volt nyitva, aztán 10 -kor megnyitott  még egy és az akkor érkezők sokkal hamarabb bejutottak, mint mi, akik már egy órája álltunk ott.
Ja, és az ügyeskedők, akik simán beálltak valahová, mint ha ez lenne a természetes.
Végül bejutottunk, de az biztos, hogy többet ilyenkor nem megyünk.
A gyerekek nagyon jól érezték magukat, mi nagymamák pedig jól elfáradtunk és történt még egy rossz dolog, hogy a büfénél elhagytuk Benedek hátizsákját. A szomorú az egészben az, hogy egy kis vászon zsák volt, a kis rajzaival, egy Legó újsággal és néhány autóval. Neki nagyon fontos, másnak szinte értéktelen kincsekkel. Nem tudom kinek volt rá ilyen nagyon szüksége, de Benedek nagyon szomorúan ment haza és hiába telefonáltunk vissza, nem lett meg a zsák.

Nyárvégi napok Velencén /ősszel/

      Minden évben elcsodálkozom, hogy ilyen jó idő van így ősz végén, aztán megnézem a régi bejegyzéseket és kiderül, hogy már jó pár éve így van, csak megfeledkezünk róla. A mostani hét nekünk már őszi szünet volt, ezért lementünk kicsit a gyerekekkel, kihasználva a jó időt. Sajnos már hamar sötétedik és este azért fűteni is kellett, de nap közben nagyon élveztük a meleget és a napsütést.

     Egyszer már sikerült elmenni kirándulni is, ami nem egyszerű dolog 3 gyerekkel, de nagyon jól bírták. A tóhoz is lementünk, ahol még fürdőruhában is voltak, bár a víz már hideg volt.
Mi azért már téliesítünk, elpakoljuk a kertből a játékokat, ugrálót, bicikliket, mert egyszer csak hirtelen beköszönt a tél.  Amíg lehet azért kihasználjuk a szép napsütéses napokat. A virágok is egyre szebbek, ahogy a nagy hőségnek vége lett, csak az eső hiányzik, de Londonban már esik talán ide is ideér egyszer.

Évkezdet

Még csak most kezdődött el az év és máris itt vagyunk Mihály napnál. Nagyon gyorsan mennek a napok. Szerencsére a jó idő még tart, amit ki is használtunk, főleg Beáék sokat dolgoztak Velencén. Igyekszünk kicsit megújítani a kertet, hogy kicsit több hely legyen játszani a gyerekeknek.
Mindenki kivette a részét a munkából, még a gyerekek is örömmel segítettek, remélem meg is lesz az eredménye.
Én nagyon szeretek ilyenkor ősszel lemenni a tópartra, mikor már nincs tömeg, csak a nyugalom, meg a víz, de most idén eddig még nem volt rá időm. Remélem még lesz pár szép őszi nap.

 

Nyári emlékek

Hú, de hosszú volt a nyár és közben milyen gyorsan elment. Nekünk elég pörgős volt. Volt benne sok munka, kicsi nyaralás, 5 gyerekkel a tengerparton, ha ezt nyaralásnak lehet nevezni, aztán egy hét London. Itthon és kint is iskola, óvodakezdés sok sok problémával, de azért zajlik az élet és alapjában minden rendben is van körülöttünk.
most ismét beleláttam kicsit a londoni iskolás hétköznapokba. Mindenki nyugodt, a gyerekek vidáman mennek az iskolába, óvodába, ott semmi stressz.
Itthon még csak az óvodánál tartunk, majd kiderül hogy lesz tovább, egyelőre szuper. A legkisebb unokám is már megy, alig 9 hónaposan, hová sietnek ezek a gyereke?
Szóval várjuk az őszt, kicsit többet leszünk itthon, de azért még van teendő Velencén is. Reméljük lesz erőnk hozzá.

Végre együtt mind az öten

Kirándulás Kárpátalján

Régen készülünk egy ilyen kirándulásra, de a nehézségek, hogy útlevelet kell csináltatni, nehéz eljutni, eddig megakadályozták. Most adódott egy alkalom, ismerősök szervezték és így mi is betársultunk.
Vonattal, majd kocsival mentünk át a határon, odafelé elég simán ment. A kocsi, taxi a házig vitt, ahol már vártak minket. Kifogtuk a legmelegebb napot, ezért a délutánt, amit Beregszász megtekintésére szántunk, igencsak gyorsan befejeztük.  Sietve végigszaladtunk a látnivalókon, söröztünk, vásároltunk és siettünk haza, ahol a kertben már főtt a gulyás.
A gulyás isteni volt és az italok is, amiket mellé kaptunk.
Másnap már egy itteni busszal indultunk neki a hegyeknek. Most sem volt kegyesebb az idő. A szolyvai emlékparkban  koszorúztunk, aztán az Árpád -vonal mentén megnéztük a bunkereket, ahol végre a föld alatt jó hideg volt. Mire kijöttünk az eső is eleredt, de nem bántuk. Kosárból megebédeltünk, aztán indultunk tovább a Vereckei -hágóhoz. Vittünk mi is koszorút, elhelyeztük az emlékműnél és megcsodáltuk a környező hegyeket és a szép vadvirágokat, amik jóval nagyobbra nőnek itt, mint nálunk. Itt is csöpörgött kicsit az eső, de ez most kifejezetten jólesett.
Hazafelé még megálltunk egy kolostornál, ami nekem nagy élmény volt, talán utoljára Rigában láttam hasonlót. A harangozás is nagyon tetszett, amit a harangozó kézzel, lábbal, kb. fél óráig működtetett.
Este otthon ismét finom vacsora várt minket, én utána még besegítettem a háziaknak, leszedtem az érett sárgabarackot a fáról.
Másnap reggel Munkács várát néztük meg. Sok érdekes kiállítást láttunk, a Rákóczi családról, Kazinczy Ferencről és persze Munkácsi Mihályról is. A vár maga is érdekes, szépen felújított.
A környező utakra nincs szó, azt csak átélni lehet. Egyikőnk próbálta videóra venni, hogy mennyire zötyögött az autó, de az sem adja vissza igazán. Hússzal se nagyon lehetett menni, mindenhol por, tehenek sétálnak az út közepén, ez mind Munkács városában.
Délután még felmentünk a Sipot vízeséshez, ami méltán híres és látogatott, de az utak itt is hasonlóak.  A hegyek viszont minden nehézségért kárpótolnak. Nekem a kedvenceim a szénakazlak voltak, amiket csúcsosra építenek, nem úgy, mint nálunk. Este igazi finom szabolcsi töltött káposztát kaptunk és véget is ért ez az élményekkel és finomságokkal teli kirándulás. Másnap reggel, már saját autóval indultunk neki a határnak, ahol természetesen kipakoltattak minden gondosan berakott csomagot, ki is nyittatták, majd visszarakatták velünk. Ezen kívül minden rendben ment és szerencsésen hazaértünk.

Beregszász

A gulyás

Szolyvai hősök emlékparkja

A kis csapat

Egy szanatórium az erdő mélyén

A föld alatt

Ebéd kosárból

A Vereckei hágónál

Harangoznak a toronyban

Reggelire várva

Munkács vára

Itt született Munkácsi Mihály

Itt raboskodott Kazinczy

A Sipot vízesésnél

Nyárünnep zivatarba /egy esős nap tapasztalatai/

Az oviban a nyárünnep mindig ilyenkor van. Volt már sokfélében részem, mióta jelen vagyok itt, a Kispesti Waldorf oviban. Mostanra már nem csak mint pedagógus, hanem mint nagymama is érintett vagyok, szeptembertől már két unokám is ide fog járni. Az idei nyárünnep kicsit megtréfált minket.
A szülők ilyenkor egész nap készülnek, szépítik a kertet, építik a kincsekkel telerakott homokvárat, játékokat készítenek a gyerekeknek, hogy délután fél 5-kor, az ünneplőbe öltözött gyerekcsapat birtokba vehesse a nyár előtt még egy napra az ovit.
Idén is szépen gyülekeztek szülők, gyerekek, süteményes tálcákkal, ünneplős, izgatott gyerekekkel, várva, hogy beléphessenek a rózsakapun át az oviba. A kapu ki is nyílt és szinte abban a másodpercben leszakadt az ég. Hihetetlen eső zúdult az ünneplőkre.
Gyors megbeszélés után a program bent kezdődött, bábozással, sütizéssel, sűrű kitekintgetésekkel az udvarra, ahol csak nőtt a víz. Egy idő után néhány bátrabb szülő levette a gyerekéről az ünneplő cipőt és mezítláb, vagy gumicsizmában kiengedte a kertbe. Megkezdődött a kincskeresés. A kezdeti bátortalanság után mindenki kint volt a kertben. Mondanom sem kell, hogy a gyerekek roppantul élvezték a helyzetet.
 A szülők, látva a gyerekek felszabadultságát kezdtek megnyugodni. Végül elmondhatom, hogy talán az eddigi legjobban sikerült nyárünnepnek lehettünk a részesei, ahol a tűzrakás ugyan most elmaradt, legalább idén nem riasztották a lakók a tűzoltókat, viszont volt helyette vízben futás, lovas akadálypályán, sárban ugrálás és sok egyéb.
A gyerekek számára mindenképpen emlékezetes marad, senki nem akart hazamenni a végén, a szülőkre pedig szerintem igencsak ráfér egy kis lazulás ilyen téren is.

Színházi élmény esővel

A napok óta tartó eső nem szegte kedvünket egy hétköznap délutáni színházlátogatásra. A Nemzeti Színház megtekintése is benne volt a programban, amit már többször láttunk, de azért voltak olyan új információk és helyszínek, amikkel eddig nem találkoztunk, pl. a jelmezraktár. Megtudtuk, hogy több ezer védett jelmezt is őriznek a színházban, amit persze nem is mutattak meg, pedig érdekes lett volna.
 A csillárt is láthattuk közelről és a működéséről is megtudtunk néhány érdekes információt.
Ez után kezdődött Hobo előadása egy kis teremben, a Kaszás Attila teremben. Mivel sikerült újból az első sorba ülnünk, ezért egészen közelről élvezhettük egy fantasztikus ember előadását az életéről, a megtett rögös útról, az átélt tragédiákról, néha könnyezve, néha kacagva, de végig nagy figyelemmel kísérve, amit elmondott versben, zenében egy nagyszerű ember és előadó.
Nagyon szép este volt.
Hazafelé még továbbra is zuhogott az eső és rengeteg tűzoltó, mentő, rendőrautó ment a Duna parton, itthon hallottuk csak a hírt a felborult hajóról és a szerencsétlenül járt emberekről.

A jelmezraktárban

A csillár a híres Swarovszki kristályokkal, most éppen felhúzva.