Benedek

Az én kis sovány unokám

Heniék hazamentek, ezért most már csak Beáékkal mentünk Velencére. Persze ez is nagy öröm, együtt lenni, látni egész nap Benit, látni ahogy a friss levegőn nagyokat alszik, reggel frissen ébred. Nagyokat sétálni a környéken, még a strandot is kipróbáltuk, igaz csak rövid időre.A jó idő miatt este a teraszon fürdettük, végre körbeállhattuk úgy, ahogy annak idején a mi gyerekeinket is körbeállták a nagyszülők egy-egy fürdetés alkalmával. És persze nagyon sokszor foghattuk, ami külön öröm volt a számunkra.Aztán hazamentek és onnan kezdődött a rémálom. Ugyanis a védőnő túl soványnak találta őt és meggyanúsította Beát, hogy éhezteti a gyereket. Ezt így szó szerint. Hiába mondta, hogy jól alszik, nem sír, erre az volt a válasza, hogy azért nem sír, mert már nincs ereje. Ezt mondta arra a gyerekre, aki 3 hónapos létére hátról hasra fordul a kiságyban emeli a fejét, forog. Persze Bea sírva jött haza és azóta próbáljuk nyugtatgatni, hogy nincs baj. Egyébként Beni, aki 2200grammal született, 3 hónapos korára 3750gramm volt, nem tudom, hogy ez miért kevés?
A mai napon, mikor újból a védőnőnél jártak, Bea elmondta neki, hogy nagyon rosszul esett neki, amit a múltkor mondott. Erre mi volt a válasza? Csak rá akart ijeszteni, mert ha így folytatja, hogy nem hízik eleget a gyerek, akkor majd jön a gyámügy, meg a többi. Erre már nincs mit mondani, csak azt tanácsoltam, hogy nagy ívben kerüljék el ezt a védőnőt.

Én munkám során már találkoztam éheztetett, bántalmazott gyerekekkel, azt hisze, hogy ez a védőnő csak  hallomásból ismerhet ilyeneket, ha nem látja, hogy mi a különbség.

Unokákkal

Heniék végre itthon voltak, hogy Borka és Benedek találkozzon egymással, na és persze Heni is nagyon kíváncsi volt már rá. Mi pedig őket vártuk nagy izgalommal, mert Borka is annyit változik napról napra, hogy nem tudtunk betelni vele. Sajnos betegen érkezett és ezért első napokban kicsit nyűgös volt, nem találta a helyét, mire meg megbarátkozott volna, addigra pont hazamentek. Egy hét nagyon rövid idő, de próbáltunk sok mindent belesűríteni, voltunk Velencén is, na az nem volt semmi. Vonattal, két babakocsival, két pici gyerekkel, de azért jól éreztük magunkat, lényeg, hogy együtt voltunk.
Mindketten elég jól viselték a sűrű programot, de én azért elgondolkodtam a végére, hogy milyen nehéz lehet egy nagy családot kiszolgálni, mert én minden estére úgy elfáradtam, hogy alig vártam hogy ágyba kerüljek. Biztos azt is meg lehet szokni.Sajnos már visszamentek és marad a levelezés, képek nézegetése, telefonbeszélgetések. Borka hamarosan elindul, nem sokára lesz az első szülinapja és ki tudja mikor látjuk legközelebb. Nem könnyű így nagymamának lenni, hogy ilyen messze vannak.

Velencei lakosok lettünk

No ez persze így nem igaz, mert csak annyit jelent, hogy amikor csak lehet lent vagyunk. Végre visszakaptam az eddig elvesztett szabadságaimat /amíg óvodában dolgoztam 46 nap szabim volt, mióta itt vagyok, csak 32. Idén megkaptam a 46 napot, úgy örültem neki, hogy csuda. Ezért sokszor hét közben is kiveszek egy egy napot és nem kell vasárnap este a tömeggel hazajönni, ráérek hétfőn is, mint ma is. Rájöttem, hogy szeretek vidéki lenni, legalábbis nyáron. Sokkal nagyobb a nyugalom, nincs rohanás, tömeg, bár itt is vannak idegesítő szomszédok, de mégis.

Hétvégi kiruccanás

Ismét egy hét vége, amit kicsit meghosszabbítottunk és elindultunk az ország egy gyönyörű részét felfedezni. Úgy alakult, hogy a férjemet nyugdíjas búcsúztatóra hívták Halászlakra, eddig azt sem tudtam, hogy van ilyen. Ő pedig úgy döntött, ha már ilyen messzire elmegy, akkor menjünk együtt, ezért foglalt szobát Szarvason, a Halásztanya vendéglőben és onnan szépen bejártuk a környéket.
Volt benne gyalogtúra is, kb. 12 kilométer a Körös gáton, séta az Arborétumban, városnézés és sok finom vacsora a Halászcsárdában.

Ha eljutunk egy városba, általában törekszünk arra, hogy minden érdekességet amit lehet megnézzünk. Itt azon kívül, hogy gyönyörű és hangulatos a Holt Körös több érdekes látnivaló is akadt. Amit feltétlenül meg akartunk nézni, az a szárazmalom, ami Magyarországon az egyetlen még ma is működő malom. Nagyon szeretem, amikor hozzáértő emberek, akiknek fontos is amit meg akarnak mutatni, nagy lelkesedéssel és boldogan mesélnek mindenkinek, aki arra téved. Itt is és a Szlovák házban is nagyon kedves fogadtatásban volt részünk. A hölgy, akivel sikerült olyan jó beszélgetésbe elegyedni, hogy később meghívott a saját házába, meginvitált házi szilvapálinkára és mikor meghallotta, hogy kedvencem a csabai házi szalámi, egyből kinyitotta a kamrát és hozott egy kis kóstolót. Azt gondolom, hogy addig, amíg ilyen emberek élnek ebben az országban, akik vigyáznak az értékeinkre, addig örülhetünk.
Ami engem még ennél is  jobban megfogott, az a következő helyen történt. A szabó múzeumot szerettük volna megnézni. A kertben mikor beléptünk, egy nénike bóbiskolt a padon. Kiderült, hogy Sári néni, aki 85 éves, hozta létre ezt a múzeumot a saját kertjében. Ő, aki ebben a házban született, egy szabó dinasztiában nőtt fel, közülük már csak ő él és az egyetlen aki nem lett szabó. Mégis úgy érezte, hogy meg kell ezt tennie az utókor számára, ezért összegyűjtötte a házban fellelhető és a városban még megtalálható tárgyakat, képeket, emlékeket és létrehozott egy szabó múzeumot a saját kertjében. Természetesen a kalauzolást is vállalja, hiszen ki tudna erről érdekesebben mesélni, mit ő, aki benne élt. Amikor pedig el akartunk köszönni, így szólt:-hohó, tőlem ilyen könnyen nem szabadulnak és megmutatta a garázsában létrehozott cipész múzeumot. Tüneményes nénike volt, remélem még sokáig él, és sok embernek fog még örömet szerezni.

Egy faóriás a szarvasi arborétumban

Hosszú hétvége előtt

A hosszú hétvége úgy alakult, hogy egyedül leszek itthon, a férjem ma elutazott Berlinbe, én pedig igyekszem a rengeteg dolgomat ebbe a pár napba belesűríteni. Az idő jónak ígérkezik, ezért Velencére is le fogok menni, már csak azért is, mert a cicám ott van most egyedül.
Nagyon rossz azt látni, hogy milyen üresek a házak, senki sincs lent a hét végén a családból. Sajnos mindenki megöregedett, vagy csak másfelé vitte az élet. Milyen nagy élet volt pedig ott valamikor mikor még a gyerekek kicsik voltak. Anyósom és a három testvére lakott egymás mellett és minden hét végén ott jött össze a család. Mint egy igazi olasz nagy család, a vitákkal, a kártyacsatákkal, borozással, szalonnasütésekkel együtt. Ez sajnos már a múlté. Már az idősek vagy nem élnek, vagy nehezen mozognak, a fiatalok pedig nem járnak le. Kár, hogy ezek az idők elmúltak.

Ma én vigyáztam Benedekre, aki most 6 hetes. Hát, nem nagyon boldogultunk egymással. Mikor végre sikerült elaltatnom azt hittem, hogy minden rendben, de nem tartott sokáig, felébredt és aztán hiába sétáltam vele, énekeltem neki.
Szerencsére hamar jött az anyukája és vele megnyugodott. Remélem, hogy később azért jobban el leszünk együtt. 

 

Érik az eper

 

Unokázás

A mai napon, mikor a munkahelyemen végeztem, ahol egész délelőtt kicsi gyerekekkel vagyok, lazítás képen unokáztam. Ez persze egészen más, meg persze nem is kötelező és már nagyon vártam, hogy végre ráérjek. Együtt elmentünk fagyizni, sétáltunk, beszélgettünk. Benedek nem viselkedett valami jól, sokat sírt, de hát még kicsi, ma volt egy hónapos, neki leginkább még csak az anyukájára van szüksége.
Néha elgondolkodom rajta, hogy három helyen dolgozom, mindhárom helyen gyerekekkel vagyok, aztán szabadidőmben unokázok. Nem valami változatos az életem, de hát mit tegyek, ezt szeretem, ehhez értek...talán, valamennyire. Persze nagyon szeretem a szülőket is, hallgatni, tanácsot adni ha kérik, vagy csak figyelni ahogy bánnak a gyerekeikkel. Hiszem, hogy mindenkitől van mit ellesni, megtanulni.
Henivel is állandó telefonkapcsolatban vagyunk, Borkát is figyelemmel tudom követni, csak sajnos nem tudom magamhoz ölelni, de majd pótoljuk.

kertészkedés

A cicánkat leköltöztettük a telekre, ezért most sűrűbben kell nekünk is lemenni, hogy szegény ne haljon éhen és főleg ne unatkozzon. Ez nem is lenne baj, csak ilyenkor itthon minden szalad, mert hét közben sajnos minden nap este jövök haza, ezért nincs időm semmire. A kert most nagyon szép, az eső is esett, az idő is jó, reméljük így is marad és lesz sok szép paradicsomunk, mint tavaly nyáron. Nagyon szeretek Velencén ébredni, kávézni a teraszon, végignézni reggel a virágokat, hallgatni a madarakat, élvezni a nyugalmat, ami később már nem annyira élvezhető, néhány szomszédnak köszönhetően. Már sikerült le is égnem pénteken. Észre sem vettem, úgy fújt a szél, de a nap mégis nagyon melegen sütött. Jót bicajoztam, nagyon szeretek elszaladni a pékhez, vagy csak úgy felülni rá és menni a házak között és nézni a kerteket. De jó is a nyugdíjasoknak, el tudnám viselni én is.

kedvenceim