Hétköznapok

Végleg elindult az év, vége a nyárnak, jönnek az esős őszi napok, nem mondom, hogy hiányzik. Nagyon szeretem, mikor szép ősz van, szépen színesedő falevelekkel, remélem most is ilyen lesz.

Elkezdtem a munkát a kicsikkel, egyik 11 hónapos, a másik másfél éves. Érdekes, de nagyon más, mint amit eddig csináltam. Gondolom, hogy ezt is meg fogom szokni előbb -utóbb. Persze vannak mellettük nagyobbak is, de ők sincsenek még 3 évesek. Sokat sétálunk,babakocsival, kihasználjuk a szép időt.
Itthon a férjem egy hétig Franciaországban volt, nem nagyon szeretek egyedül itthon lenni, de szerencsére azért Beáékkal sok közös programot szerveztünk. Mindig nagyon várom a Kulturális Örökség Napjainak eseményeit, sok jó program van ilyenkor, olyan helyek nyitják meg kapuikat, amiket máskor nem lehet látni. Most a gyerek miatt nem sok eseményen vettünk részt, de azért az Andrássy úton végigsétáltunk és az is nagyon jó volt. Talán majd jövőre.

Visszatérés a hétköznapi életbe

Hévvel utaztunk

Benedek és Borka

Együtt a család

Heni Benedekkel

 

 

   A nyárnak vége, Heniék hazamentek, újból elkezdődött a munka. Még aránylag jó az idő, Velencén is most kezdenek észhez térni a növények, a nagy meleg és szárazság nem tett túl jót nekik, mint ahogy nekünk se. A cicánk még mindig lent van, ezért egy héten egyszer- kétszer le kell hozzá menni egy kis élelmiszer utánpótlással. Szerencsére mindig van aki vállalja.

   Szeretem az őszt, talán jobban is mint a nyarat, sajnos a nagy meleget már nagyon nehezen viselem el. Persze ha a tengerparton lennék végig, lehet hogy jobban bírnám, de hát sajnos nem oda születtem, így ez már nem elérhető cél.

   Ősszel mindig nagy változások vannak a munkában is, ki megy óvodába, ki marad, most úgy alakul, hogy a nagy gyerekek elmennek és a legidősebb is csak két és fél éves lesz. Furcsa lesz. Persze velük is jó, de nekem hiányzik az a korosztály, akikkel már lehet beszélgetni, kirándulni, festeni, filmet nézni. majd meglátjuk.
   Ha igaz, már úgyis csak egy évem van a nyugdíjig, az meg csak eltelik majd valahogy.

   Augusztus végén lakodalomban voltunk, nagyon készültünk a két kicsivel, nagyon jól éreztük magunkat. A ráckevei kastély ugyan nem volt éppen a helyzet magaslatán, de mi nagyon jól éreztük magunkat és az, hogy együtt volt a család mindennél többet ért. Remélem, hogy még sokszor leszünk így együtt.

Újra itthon

Sajnos a nyaralás letelt, bár most elég hosszúra sikeredett, 10 napot töltöttünk a Napos Parton. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki teljes kikapcsolódásra vágyik. Napozás, pihenés, evés-ivás, esti sétálás. Kb. ennyi és mivel mi nem ehhez vagyunk szokva, kicsit furcsa is volt.
Nem mondom, hogy nem volt jó, sőt. Ilyen is kell néha. A tengerpart nagyon jó, a tenger szép, hullámos, homokos, nagyon is megfelelő. Gyerekeseknek is nagyon ideális, volt is rengeteg gyerek. Ja, és olcsó is, a többihez képest. Nagyon sokat nevettünk, sétáltunk, pihentünk. Ez már nagyon hiányzott. Többször is besétáltunk Neszebárba, ami egy csodálatos kisváros, egy kis ékszerdoboz.

A szálloda szép, a kiszolgálás jó, minden rendben volt vele.Sok programot szerveznek, többek között jeep szafarit, ami számomra nagyon nagy élmény volt, hajókirándulást.
A tengerparton pedig végig bazár van, amit minden este megnéztünk és nem untuk meg.
Azóta már hazajöttünk, most is zajlik az élet, megjöttek Heniék Londonból, így sok közös programot csinálunk a két unokával. Szerencsére az idő jó, se túl meleg, se túl hideg, bár lassan már véget ér a nyár.

Nyaralás, tenger, napfény

Hú, most látom csak, hogy már milyen régen nem írtam. No nem azért, mert nem lett volna mit, csak az idő. Időből valahogy sosincs elég, pedig nyár van, a teendőim egy része szünetel, és még sincs időm. Hogy lehet ez?
Sok váratlan dolog történt, amire nem készültünk, volt benne jó is és rossz is. Voltunk pihenni egy hétig Velencén Benedekkel, ami nagyon jó volt. Igaz, hogy a nagy melegre esett, de azért túléltük sok pancsolással, hűsöléssel a fa alatt, a strandot inkább elkerültük, túl nagy volt a tömeg.
Most pedig készülődünk, hogy végre elkezdődjön a nyaralás, holnap indulunk Bulgáriába, a Napos partra. Voltunk már ott, legutóbb 5 éve, nagyon jó hely a pihenésre, minden megvan hozzá, napfény, tenger, kiszolgálás, remélem a társaság is jó lesz, nyolcan megyünk, biztos nem fogunk unatkozni.
 Nagyon szeretem a tengert, szinte nem is nyár a nyár nekem, ha nincs a közelben tengerpart. Persze a nagy kedvenc Olaszország, de azért más is szóba jöhet. Mivel idén már voltunk Olaszországban tavasszal, így most be kell érnem a bolgár tengerparttal. Bízom benne, hogy itt is nagyon jó lesz.

A kis ribizlitolvaj

Kukucs

Én és a zene

Néhány napja a Facebook  oldalán bejelöltem, hogy milyen zenéket szeretek. Ahogy így összeválogattam, el is gondolkodtam rajta, hogy milyen érdekes és vegyes ez a skála, amit én hallgatok. Minden hangulatra van bizonyos zeném, pl. reggel munkába menet általában Cseh Tamás dalait szeretem, ha kicsit fel akarom dobni a hangulatomat, akkor francia sanzonokat, mondjuk Dalidától hallgatok. Hazafelé jövet már inkább szóba jöhet a Quimby, vagy Szabó Balázs bandája, de a Kistehén zenekar is.

 
Mindig meglep, ha valakinek megemlítem, mondjuk a Quimbyt és azt mondja, hogy nem ismeri, hát hogy lehet az? Persze tudom, hogy ezer zenekar van és különböző ízlések és ez így van jól, de hogy valaki ne ismerje a Most múlik pontosant? Hát ez azért hihetetlen. Vagy nem? 

Persze a komoly zenék közül is vannak kedvenceim. Azért azt ritkábban hallgatom, de tudom, hogy vannak, akik csak azt hallgatnak.

Más. Mostanában nagyon szeretem a hangoskönyveket, főleg akkor, ha az író saját maga olvassa fel őket. Annak mindig valami különös varázsa van. Ilyen pl. Szabó Magda életrajzi regénye, vagy Albert Györgyi, ahogy elmeséli életét és küzdelmét a depresszióval. Sajnos már csak az éteren keresztül.
Az olvasást és a könyveket azért nem fogom soha lecserélni, mert annak különös varázsa van számomra, hogy kézbe vehetek egy könyvet, mint legutóbb Tóth Krisztina Akvárium című könyvét, amit nem akartam elhinni, hogy már vége, szerettem volna, ha még folytatódik tovább. Remélem sok ilyen jó könyvhöz lesz még szerencsém.
Szívem szerint most tennék ide egy kis Quimbyt, de sajnos nem tudom hogy kell. Végül mégiscsak sikerült, ha nem is pont úgy, ahogy akartam.

Quimby - Lámpát ha gyújtok / Kaktuszliget

Visszaköszön a gyerekkor

Ma egy fura élményben volt részem.

 Gyerekkoromban a VII. kerületben laktunk, egy körfolyosós régi házban, ahol mindenki mindig tudta, hogy mi történik a másik családban, ki mit főz, kihez jönnek vendégek, stb. Pár lakással arrébb lakott egy család, ahol az idősebbik fiú fogyatékos volt, akkoriban fél füllel úgy hallottam, hogy fogós szülés volt.

Akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelenthet, de valami szörnyűségnek tűnt. Pityunak hívták és pár évvel volt csak idősebb nálam. Nem sok vizet zavart, illetve mégis, mert az osztálytársaim nem mertek hozzám feljönni, ugyanis a lányokat elkapta a lépcsőházban és meg akarta puszilni. Mivel elég erős fiú volt, féltek tőle. Én nem emlékszem, hogy engem bármikor is bántott volna, csak szóban zaklatott, ezerszer megkérdezett mindent, később már olyan kérdéseket is feltett, amire nem szívesen válaszoltam, de ennyi.
Mi aztán elköltöztünk a házból és egyszer egyszer még láttam itt-ott, de ez már régen volt.

Mostanában sokat beszélgetünk Henivel az éjszakai telefonos beszélgetéseinken a fogyatékosságról, elfogadásról, a másságról. Erre ma a könyvtárban láttam egy igen szakadt férfit, három nagy zsákkal és éreztem, hogy valami fura van benne, valahogyan ismerősnek tűnt. Amikor aztán a könyvtáros megszólalt, hogy azt nem lehet Pityu, már tudtam, hogy ő az.
Amiért pedig ezt az egészet leírtam, az az, hogy ez a család teljesen kihalt, a szülei, az öccse mind meghaltak, ő pedig él, egyedül és mégis talpon tudott maradni valahogy. Az anyukája biztos nem gondolta volna annak idején, hogy így lesz. Fura volt őt látni öregen, fogatlanul, kissé kopaszon, de ugyanazokkal a buta kérdésekkel, mint annak idején. Vajon boldog élete volt? Úgy tűnt, hogy jól van, megtalálta a helyét a világban ő is. A könyvtárosok előtt pedig le a kalappal, mert nagyon türelmesek és megértőek voltak vele.