Újra itthon

Sajnos a nyaralás letelt, bár most elég hosszúra sikeredett, 10 napot töltöttünk a Napos Parton. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki teljes kikapcsolódásra vágyik. Napozás, pihenés, evés-ivás, esti sétálás. Kb. ennyi és mivel mi nem ehhez vagyunk szokva, kicsit furcsa is volt.
Nem mondom, hogy nem volt jó, sőt. Ilyen is kell néha. A tengerpart nagyon jó, a tenger szép, hullámos, homokos, nagyon is megfelelő. Gyerekeseknek is nagyon ideális, volt is rengeteg gyerek. Ja, és olcsó is, a többihez képest. Nagyon sokat nevettünk, sétáltunk, pihentünk. Ez már nagyon hiányzott. Többször is besétáltunk Neszebárba, ami egy csodálatos kisváros, egy kis ékszerdoboz.

A szálloda szép, a kiszolgálás jó, minden rendben volt vele.Sok programot szerveznek, többek között jeep szafarit, ami számomra nagyon nagy élmény volt, hajókirándulást.
A tengerparton pedig végig bazár van, amit minden este megnéztünk és nem untuk meg.
Azóta már hazajöttünk, most is zajlik az élet, megjöttek Heniék Londonból, így sok közös programot csinálunk a két unokával. Szerencsére az idő jó, se túl meleg, se túl hideg, bár lassan már véget ér a nyár.

Nyaralás, tenger, napfény

Hú, most látom csak, hogy már milyen régen nem írtam. No nem azért, mert nem lett volna mit, csak az idő. Időből valahogy sosincs elég, pedig nyár van, a teendőim egy része szünetel, és még sincs időm. Hogy lehet ez?
Sok váratlan dolog történt, amire nem készültünk, volt benne jó is és rossz is. Voltunk pihenni egy hétig Velencén Benedekkel, ami nagyon jó volt. Igaz, hogy a nagy melegre esett, de azért túléltük sok pancsolással, hűsöléssel a fa alatt, a strandot inkább elkerültük, túl nagy volt a tömeg.
Most pedig készülődünk, hogy végre elkezdődjön a nyaralás, holnap indulunk Bulgáriába, a Napos partra. Voltunk már ott, legutóbb 5 éve, nagyon jó hely a pihenésre, minden megvan hozzá, napfény, tenger, kiszolgálás, remélem a társaság is jó lesz, nyolcan megyünk, biztos nem fogunk unatkozni.
 Nagyon szeretem a tengert, szinte nem is nyár a nyár nekem, ha nincs a közelben tengerpart. Persze a nagy kedvenc Olaszország, de azért más is szóba jöhet. Mivel idén már voltunk Olaszországban tavasszal, így most be kell érnem a bolgár tengerparttal. Bízom benne, hogy itt is nagyon jó lesz.

A kis ribizlitolvaj

Kukucs

Én és a zene

Néhány napja a Facebook  oldalán bejelöltem, hogy milyen zenéket szeretek. Ahogy így összeválogattam, el is gondolkodtam rajta, hogy milyen érdekes és vegyes ez a skála, amit én hallgatok. Minden hangulatra van bizonyos zeném, pl. reggel munkába menet általában Cseh Tamás dalait szeretem, ha kicsit fel akarom dobni a hangulatomat, akkor francia sanzonokat, mondjuk Dalidától hallgatok. Hazafelé jövet már inkább szóba jöhet a Quimby, vagy Szabó Balázs bandája, de a Kistehén zenekar is.

 
Mindig meglep, ha valakinek megemlítem, mondjuk a Quimbyt és azt mondja, hogy nem ismeri, hát hogy lehet az? Persze tudom, hogy ezer zenekar van és különböző ízlések és ez így van jól, de hogy valaki ne ismerje a Most múlik pontosant? Hát ez azért hihetetlen. Vagy nem? 

Persze a komoly zenék közül is vannak kedvenceim. Azért azt ritkábban hallgatom, de tudom, hogy vannak, akik csak azt hallgatnak.

Más. Mostanában nagyon szeretem a hangoskönyveket, főleg akkor, ha az író saját maga olvassa fel őket. Annak mindig valami különös varázsa van. Ilyen pl. Szabó Magda életrajzi regénye, vagy Albert Györgyi, ahogy elmeséli életét és küzdelmét a depresszióval. Sajnos már csak az éteren keresztül.
Az olvasást és a könyveket azért nem fogom soha lecserélni, mert annak különös varázsa van számomra, hogy kézbe vehetek egy könyvet, mint legutóbb Tóth Krisztina Akvárium című könyvét, amit nem akartam elhinni, hogy már vége, szerettem volna, ha még folytatódik tovább. Remélem sok ilyen jó könyvhöz lesz még szerencsém.
Szívem szerint most tennék ide egy kis Quimbyt, de sajnos nem tudom hogy kell. Végül mégiscsak sikerült, ha nem is pont úgy, ahogy akartam.

Quimby - Lámpát ha gyújtok / Kaktuszliget

Visszaköszön a gyerekkor

Ma egy fura élményben volt részem.

 Gyerekkoromban a VII. kerületben laktunk, egy körfolyosós régi házban, ahol mindenki mindig tudta, hogy mi történik a másik családban, ki mit főz, kihez jönnek vendégek, stb. Pár lakással arrébb lakott egy család, ahol az idősebbik fiú fogyatékos volt, akkoriban fél füllel úgy hallottam, hogy fogós szülés volt.

Akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelenthet, de valami szörnyűségnek tűnt. Pityunak hívták és pár évvel volt csak idősebb nálam. Nem sok vizet zavart, illetve mégis, mert az osztálytársaim nem mertek hozzám feljönni, ugyanis a lányokat elkapta a lépcsőházban és meg akarta puszilni. Mivel elég erős fiú volt, féltek tőle. Én nem emlékszem, hogy engem bármikor is bántott volna, csak szóban zaklatott, ezerszer megkérdezett mindent, később már olyan kérdéseket is feltett, amire nem szívesen válaszoltam, de ennyi.
Mi aztán elköltöztünk a házból és egyszer egyszer még láttam itt-ott, de ez már régen volt.

Mostanában sokat beszélgetünk Henivel az éjszakai telefonos beszélgetéseinken a fogyatékosságról, elfogadásról, a másságról. Erre ma a könyvtárban láttam egy igen szakadt férfit, három nagy zsákkal és éreztem, hogy valami fura van benne, valahogyan ismerősnek tűnt. Amikor aztán a könyvtáros megszólalt, hogy azt nem lehet Pityu, már tudtam, hogy ő az.
Amiért pedig ezt az egészet leírtam, az az, hogy ez a család teljesen kihalt, a szülei, az öccse mind meghaltak, ő pedig él, egyedül és mégis talpon tudott maradni valahogy. Az anyukája biztos nem gondolta volna annak idején, hogy így lesz. Fura volt őt látni öregen, fogatlanul, kissé kopaszon, de ugyanazokkal a buta kérdésekkel, mint annak idején. Vajon boldog élete volt? Úgy tűnt, hogy jól van, megtalálta a helyét a világban ő is. A könyvtárosok előtt pedig le a kalappal, mert nagyon türelmesek és megértőek voltak vele.

Egy nap

Ma szinte a teljes napot Benedekkel töltöttem. Már reggel 8-ra itt volt, mert az anyukája fodrászhoz ment. A délelőttöt nagyon jól eltöltöttük, vonatoztunk, bementünk a papa munkahelyére, ahol mozdony találkozó /Szergej/ volt.

 Nagyon izgi volt, mert egyfolytában dudáltak a felsorakoztatott mozdonyok, persze mindegyiken egy-egy gyerek volt. Benedek még elég kicsi ehhez, de azért nagyon nagy érdeklődéssel figyelt, nem zavarta a nagy zaj sem. A vonatozást is nagyon élvezte, mindenki nagyon csodálta, hogy milyen picike, alig múlt egy éves és milyen biztosan közlekedik. Míg állt a vonat egyfolytában szaladgált föl-le. Én untam meg hamarább az utána futkározást. Délelőtt még volt segítségem, de délután, mikor felébredt, már csak kettesben voltunk. Bizony, nagyon fárasztó egy ilyen izgága kis fickó, pedig én a munkahelyemen is majdnem ugyanezt csinálom, de azért mégis. Minden érdekli, mindent meg akar nézni és fogni, nincs előtte lehetetlen. Nagyon jó látni, hogy mennyit fejlődik hétről hétre, napról napra. Igazi kis energiabomba. A férfiak el sem tudják képzelni, hogy mennyit kell rohangálni egy ilyen kis törpe után. 

Ja, és persze közben még valami ebédet is össze kellett ütni, de szerencsére aludt két órát. Ja, és hogy a lakás hogy néz ki? Majd holnap jön a rendcsinálás, ma már csak pihenek. Persze, hogy imádom a kis csibészt és nagyon szívesen vagyok vele bármikor.

Borka és Benedek

Benedek egy éves lett. Erre a nagy eseményre megérkeztek Heniék is Borkával. Nagyon jó volt látni, ahogy a két gyerek szinte az első perctől egymásra hangolódott és mint ha mindig együtt lettek volna, keresték egymás társaságát és jókat játszottak együtt. Borka minden alvásból így ébredt: Bedenek?
Sok időt töltöttek együtt és ha csak tehettem én is velük. Borka pár nap múlva már minket is elfogadott, szívesen volt velünk és mondta, hogy mama, papa. Nagyon jó érzés volt.

Velencére is lementünk és bár a tóhoz nem jutottunk le, de sokat töltöttünk a szabadban, a kertben és a két kicsi sokat játszott együtt. De jó is lehetne, ha együtt nőhetnének fel. Azért még nem adom fel a reményt, hogy ez így lesz, vagy ha nem is, de azért lehetőség szerint sokat találkoznak és fontosak lesznek egymásnak. Azt azért még most is nagyon fájó látni, ahogy anyósom van a gyerekekkel, mert mindig azt érzem, hogy anyukám ezt miért nem érhette meg, mikor annyira várta. Ez sose fog elmúlni? Mindig lelkiismeret furdalásom van tőle, hogy ezt gondolom, de nem tehetek róla, így érzem. 

Heni kicsinek és Borka

Borka és Benedek

 

Borka és a nyuszómotor

 

 

Benedek füvet nyír