2015. január 14., szerda

Boldog ünnepek

Hát, elmúlt ez is. Nagyon vártam, hogy végre együtt lehessünk, nagyon jó volt, nagyon intenzív és fárasztó is, de nagyon élveztem is, hogy mikor hazajöttem szaladt elém Borka, a kis fáradhatatlan és vigyázhattunk rá, és jól érezte magát velünk, szóval jó volt.


Sopronban a Lövér szállóban is eltöltöttünk néhány napot együtt, ahol csak egymásra kellett figyelnünk, minden mást készen kaptunk. Jólesett a pihenés, a közös séták, a közös játék. Jó volt látni, ahogy a két kicsi is egyre közelebb kerül egymáshoz, ha nem lennének ilyen messze, biztosan nagyon jóban lennének. Aztán minden visszaállt a régi kerékvágásba, maradt a munka, a maga problémáival, a távolság, mikor Borkával és Henivel csak telefonon beszélhetek, de legalább itt van Benedek, aki mióta Borka itt volt egyre többet beszél, persze csak a maga kis nyelvén, de nagyon aranyosan. Lassan ő is egy éves lesz.

 Hogy múlik az idő, már majdnem egy éve, hogy anyukám elment, mikor lesz kicsit könnyebb?



2014. december 23., kedd

Karácsony

 

 

 

 

 

Olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy már régen, 1991 óta van egy videó kameránk és szinte 

minden családi esemény meg van örökítve. Ilyenkor, karácsonykor általában ezekből a filmekből szoktunk megnézni közösen néhányat.

 Most, hogy rendszereztük, átnéztük, feltűnt, hogy milyen mások voltak a régi karácsonyok. Az is elég furcsa, hogy milyen ruhákban voltunk, de hogy milyen szegényes volt az egész. Nem voltak ilyen nagy ajándékok, egy-egy kozmetikum, egy csoki, még egyszer egy citromlé is odakerült valahogy, bár ezt nem tudom, hogy mi okból, de mégis tudtunk mindennek örülni és jól éreztük magunkat. Hol vagyunk már ettől. Most sem vagyunk olyanok, hogy óriási ajándékokat veszünk egymásnak, de mégis más. Szerencsére jobban élünk, megtehetjük, de azért furcsa volt így visszatekinteni.
 

Na és a munkahelyemen. Ma bejött egy anyuka a két kisgyerekével és megkérdezte, hogy mi hogy fogunk ünnepelni? Lesznek becsomagolt ajándékok? Elmeséltem, neki, hogy a gyerekek szép ünneplőben lesznek, a feldíszített fenyőfa alatt várja őket a becsomagolt ajándék, amit ők bontanak ki. Azt mondta, hogy nem is gondolta!?? Nekem ez természetes, egy kívülállónak talán nem.
Egyébként elég sokan jöttek a napokban és hoztak adományt, gyümölcsöt, édességet, könyveket. Mostanában nem tapasztaltam ilyet, de öröm volt látni, hogy vannak még rendes emberek, akik gondolnak másra is az ünnepek közeledtével.

2014. december 14., vasárnap

Karácsonyi várakozás

A munkahelyemen is készülünk az ünnepre 





 

 

 

 

 

 

 

 

Igen, várom a karácsonyt, hiszen Benedekkel ez lesz az első és biztosan nagyon jó lesz, ráadásul karácsony után Heniék is jönnek haza végre teljes létszámban. De... Sajnos eggyel kevesebben leszünk az idén és ezt még nem tudom, hogy mennyire tudom majd elviselni. Ezért egy kicsit félek is a karácsonytól. Eddig mindent együtt csináltunk, sütöttünk, főztünk, most vajon hogy lesz. Bejglit biztos, hogy nem fogok sütni és zserbót sem, mert úgysem lesz olyan, mint az anyukámé volt.

Talán ezért is van, hogy most nem vagyok olyan lelkes a készülődésben sem, mint eddig, de azért várom és majd csak eltelik valahogy.
Bent a munkahelyemen sem olyan már, mint régen volt, minden megváltozott ott is. Új a főnök, nem nagyon értjük meg egymást, sok  mindent szeretne, amit én már nem. Hát, ez a kettősség van most.
Azért bent is sütöttünk mézeskalácsot a gyerekekkel és nagyon élvezték, mint ahogy én is. És persze itthon is fogunk sütni és megjöttek a finom narancsok is egyenesen Szicíliából, úgyhogy most
már jöhet a karácsony, nem bánom.

2014. november 12., szerda

Borkával Londonban

Nagyon vártam ezt az utazást, mert borzasztó volt számomra, hogy az unokám azt sem tudja ki vagyok, csak képen látott eddig. Mikor utoljára találkoztunk még kicsi volt, de már egy éves elmúlt és már nagyon jó kapcsolatunk lehetne, ha itthon lennének. Ezért most, minden időnket kihasználva együtt voltunk egész nap. Szegény Borka napirendje így kicsit felborult, de majd most újból visszaáll, hogy eljöttünk. Nagyon hamar megbarátkozott velem szerencsére, bár most abban a korban van, mikor könnyen köt kapcsolatokat. Boldog vagyok, hogy milyen okos, szép, büszke vagyok a lányomra, hogy ilyen jól megállja a helyét egyedül, segítség nélkül egy idegen országban.  És persze reménykedek, hogy egyszer majd hazajönnek, de ha nem, akkor így kell elfogadni. Nagyon hiányoznak, főleg most, hogy láttam milyen aranyos, okos, kedves kislány. Pont olyan, mint az anyukája volt kicsinek.
No és persze nem csak Borkával volt jó együtt lenni, hanem Henivel is. Alig várom, hogy újra itthon legyenek, most már ha igaz, mind a hárman és együtt legyünk újra mindannyian. Vagy majdnem mindannyian, mert sajnos már van aki nem lehet velünk.


2014. október 12., vasárnap

Őszi kirándulás Esztergomban

Régen tervezem, hogy elmegyek a Párkányi vásárba, de mindig közbejön valami. Most már időben elkezdtem mondogatni, gondolom én, mert úgy alakult, hogy másnak is kedve lett hozzá. Na persze az idő is nagyon kegyes volt hozzánk, gyönyörű vénasszonyok nyara köszöntött ránk. Egy napra menni fárasztó lett volna, főleg úgy, hogy Benedek is jött velünk. Ezért aztán foglaltunk szállást két napra. Nem találkoztam még ennyire barátságos, aranyos hellyel, ahol minden tökéletes. A házigazda bűbájos, nem tolakodó, de mindenben segítőkész, a hely pedig egy varázslatos kert, amiben ezernyi felfedezni való van, pedig az egész nagyon kicsi, összesen 5 vendégszobával. Nagyon, nagyon jól éreztük magunkat és biztos, hogy nem utoljára voltunk itt. A vásárról csak annyit, hogy nagyon nagy volt a tömeg, talán azért is, mert utolsó nap mentünk és szombati napon, de az viszont nagyon kellemes volt, hogy csak kézművesek vannak, nagyon szép árúval. Az étteremben pedig olyan finom sztrapacskát ettünk, ami nem is került sokba, hogy rájöttünk még mindig érdemes átmenni Szlovákiába ebédelni.


Esztergom  pedig még mindig a szívemhez nagyon közel álló város, mindig szívesen megyek oda. Nagyon sok szép látnivaló van, nem csak a Bazilika, bár azt látni mindig lélegzetelállító. A túlsó partról még sokkal szebb, mint itthonról. Milyen jó, hogy most már így lehet sétálni határokon át, ez nekem még mindig jó érzés.

Persze kincskeresés is volt a programban, 3 ládát meg is találtunk, nagyon élveztük. Szép, tartalmas hétvége volt.


Szent Anna vendégház




2014. szeptember 30., kedd

Benedek

 

 

 

 

Mostanában a hét végék és zömében a hétköznapok is Benedek körül zajlanak. Mivel közel lakunk 

egymáshoz, szerencsére tudok segíteni nekik, amikor csak szükségük van rám.

 Nem mondom, hogy nem vagyok néha fáradt, de ilyenkor mindig az jut az eszembe, hogy az én anyukám is mindig jött, legalább egy héten egyszer, főleg mikor betegek voltak a gyerekek. Ilyenkor bevásárolt nekem, mindig hozott valamit, húst, gyümölcsöt, amit éppen tudott. Bizony szükségünk is volt rá, mert akkor költöztünk új lakásba, én Gyesen voltam, úgyhogy pénzünk nem nagyon volt. Pedig biztos ő is fáradt volt, mert munkából jött. Sokszor hét végére is nála hagytam a gyerekeket, hogy el tudjunk menni valahová és mindig örömmel vállalta. Persze a másik nagymama is vigyázott rájuk, ha kellett.

 Nagyon sajnálom, hogy nem találkozhatott a dédunokáival, mert annyira várta őket. Ahányszor csak rájuk nézek mindig ez jut eszembe. És persze nekem is hiányzik, nagyon. Most itt be is fejezem.


2014. szeptember 12., péntek

Betegség

Kék ég Piranban   
  

  Túl vagyunk az idei nyaraláson, ami csak félig mondható annak, mert az első napokban igazi kánikulai nyár volt, aztán meg jött a fekete leves. Szerencsére amíg lehetett kihasználtuk a tenger adta lehetőségeket. Szlovéniában, Koperben voltunk, ami nekem nagyon kellemes meglepetést okozott és mindenkinek csak ajánlani tudom, főleg gyerekeseknek. Közel van, nagyon szép, kulturált ingyenes strandja van, szép maga az óváros és a környék is, Trieszt is közel van és a hegyek sem megvetendőek.

 Mi is próbálkoztunk a hegyekkel, ellátogattunk Posztojnára, ami nagyon szép helyen van, a hegyek között, de az időjárás megtréfált minket. Előző nap még a strandon sültünk, itt pedig alig volt 9fok és szakadt az eső. Átázott cipőben, fázva, nem sok kedvünk volt sétálni. Aztán továbbmentünk innen Mariborba, amit szintén csak ajánlani tudnék, mert gyönyörű kis város, de az eső itt sem könnyítette meg a dolgunkat. Azért mi nem nagyon hagytuk zavartatni magunkat, kerestünk kincset /geokesching/ másztunk hegyet, ettünk jókat és sétáltunk sokat.
Most itthon vagyunk és a kirándulás hozadéka -e, vagy csak úgy jött, mindketten jó náthásak vagyunk. No mindegy, majd csak elmúlik, amúgy úgy hallom, most ez van, elég sokan vannak így.

Kék tenger

Kis pihenő