2013. május 12., vasárnap

Pálinkafesztivál Agárd



Na kinek nagyobb a hasa?
Ez az esemény már egy héttel ezelőtt történt, de még csak most jutottam oda, hogy írjak róla. Az egész nagyon spontán program volt és mint ilyen, nagyon jól sikerült. Heni még itthon volt, lejött hét végére barátnőjével Adriennel egy kis pihenésre. Éppen hátul aludtak, napoztak a kertben, mikor megérkeztek a szomszédok, Györgyiék a barátaikkal és kérdezték, hogy ti nem jöttök a pálinkafesztiválra? mi persze nem is tudtunk semmiről, de mivel nem vagyunk semmi jónak az elrontói, ebéd után felkerekedtünk. Mire odaértünk a fiúk már javában kóstolgatták a pálinkát, én is bevállaltam egy birs pálinkát, csak hogy szégyenbe ne maradjak. Elég is volt a nagy melegben. nagyon nagy forgatag, rengeteg étel-ital, jó programok voltak egész délután. Ami nagyon tetszett, a Honvéd Művészegyüttesének a táncosai és az est fénypontja, a Csík zenekar koncertje. Fergeteges volt, nagyon jól éreztük magunkat, közben ettünk finom rétest, halat, ittunk jó sört, szóval jó kis nap volt. Köszönjük a szomszédoknak.